2011. december 26., hétfő

7. rész

Milla 



Eltelt pár hét a furcsa eset óta, mikor is kiderült, hogy Luis nem más, mint Perdo legjobb barátja, csak erről nekem és Luisnak is elfelejtett szólni. Nem tudom, és talán nem is akarom ezt megbocsátani neki. Mindenesetre, ma találkozom Luissal. Úgy döntöttem, adok magunknak még egy esélyt. Nem hiába telt el az a sok év, és nem hiába gondoltam rá minden nap, pontosan úgy, ahogy ő is rám.

Végre péntek van, és az estét már otthon tölthetem, nagyon várom, hogy mamussal és a többiekkel legyek.

Délelőtt a nappaliban szorgoskodtunk Elsával, mikor Don Mauricio hivatott.

-         Gyere Milla, ülj csak le! – léptem be az ajtón és ültetett le az asztalához
-         Jó reggelt Uram! – mosolyogtam rá kedvesen
-         A jövő hétről szeretnék pár szót ejteni.  Nem tudom, hogy tudod-e, de hétfőn lesz Natalia születésnapja…
-         Igen Uram, tudom, mivel minden nap elmondja a kisasszony. Ha akarnám, sem tudnám elfelejteni. – bólogattam
-         Nos, ez esetben arról van szó, hogy sikerült elintéznem, és eljön pár sztárfocista is, pont úgy, ahogy a kislányom kívánta.
-         Uram, ez nagyon-nagy dolog. Hogy tudta ezt elintézni? – kérdeztem kikerekedett szemekkel, hiszen annyira megdöbbentem a hallottakon. Mekkora befolyása lehet ennek az embernek, és mennyi pénze…Te jó ég, és mégis milyen kedves és közvetlen.
-         Nagyon sok pénzt fizettem nekik, és persze egy két jó kapcsolat se ártott hozzá. – húzta ki magát büszkén – José, a Real Madrid jelenlegi edzője, eléggé kedves barátom, így nem volt annyira nehéz. Ő is elkíséri majd a srácokat. A lényeg, hogy hétfőn érkeznek és kedden fognak távozni.
-         Értem. Akkor, ha jól gondolom, a vendégszobáknak tökéletesnek kell lennie.
-         Pontosan! – mosolygott rám kedvesen – Jaj Milla, annyira örülök, hogy mindent kézben tartasz. – hálálkodott, és közben megsimította a kezem
-         Ez a dolgom Uram. Hétfő reggelre minden rendben lesz, vasárnap mindent megoldok.
-         De nem baj, hogy előbb el kell jönnöd otthonról?
-         Megoldom. Talán egy kicsit jobban van a nagymamám, és nem lesz probléma!
-         Köszönöm Milla, köszönöm!

Elmondtam Elsának, hogy mi fog történni a jövő héten. Igazából ő annyira nem lelkesedett, igaz én sem, ráadásul még úgy sem, hogy sosem láttam ekkora sztárokat életemben. A gond igazából csak az, hogy Natalia mindent elér, amit csak akar, és úgy érzem, nem igazán érdemli meg. Egyszerűen gonosz az a lány, nem szoktam ilyet mondani soha senkire, de most ezt gondolom. Egy szemernyit sem kedvesebb velem, sőt, úgy érzem napról-napra jobban utál engem. Pedig semmi oka nincs rá, én próbálok vele kedvesen, és tisztelettudóan viselkedni, de látom rajta, hogy ez őt cseppet sem érdekli.

A délutánt már a készülődéssel töltöttünk. Elsa majd folytatja holnap is, én pedig hazamegyek.

Este fáradtan indultam haza, de azért megbeszéltem Luissal, hogy átjön hozzám.
Hazaértem, lezuhanyoztam, és mindent elmeséltem mamusnak. Mióta kiváltottuk a gyógyszereit, hála Istennek, egyre jobban van, bár el nem tudom képzelni, hogy mi lesz vele, ha ezt nem tudjuk megoldani. Azért bízom benne, hogy sose kerül rá sor, és mindig lesz kellő pénzünk a gyógyszerekre. Papus is nyugodtabb így, és Javier is, nem is beszélve rólam. Imádom a családom, ezt a kis családot, ami még megmaradt nekem, ami csak az enyém.

Már türelmetlenül vártam, hogy Luis végre megérkezzen… teltek a percek, és végre megpillantottam a ház előtt.
Boldogan mentem ki elé, és üdvözöltem.

-         Szia Milla! – ölelt meg, és adott két puszit
-         Szia! Örülök neked! – bár gondolom ezt a fülig érő mosolyom is elárulta számára
-         Sétálunk egyet? Olyan kellemes idő van.
-         Persze, bemegyek és szólok, hogy elmegyünk. Egy pillanat és jövök. – szaladtam be, és mondtam Javiernek, hogy elmegyek

Pár perc múlva már sétáltunk, és közben beszélgettünk.

-         Akkor adsz számunkra még egy esélyt? – kérdezte Luis
-         Igen! Azt hiszem, ezt megérdemeljük mind a ketten. Tudod, sokat gondolkodtam, és ez a döntés a legjobb, amit hozhattam. Örülsz neki? – mosolyogtam rá
-         Milla! – állt meg mellettem, és megfogta a kezem – Nem volt olyan nap, hogy ne gondoltam volna rád. Mióta megláttalak, csak rólad álmodom. Nem tudom, hogy hogyan, és miért, de rabul ejtetted a szívem. – nézett mélyen a szemembe
-         Hidd el, hogy én is sokat gondoltam rád, és örülök, hogy végre itt vagy velem! – mondtam, miközben Luis megsimogatta az arcom, majd lágyan megcsókolt. Csókja édes volt és gyengéd, de egyben éreztem a szenvedélyt is benne.
-         Akkor most már kerekperec kimondhatjuk, hogy megpróbáljuk együtt? – nevette el magát
-         Igen! Mindenképpen! – ölelt meg boldogan, majd kéz a kézben sétáltunk tovább

A hétvége hátralévő része, jól telt. Otthon, amit csak tudtam megcsináltam, hogy ne mamusnak kelljen. Boldog voltam végre, hogy Luis és én egy pár vagyunk. Most már talán nem sodor el minket egymás mellől a sors, és boldogok leszünk, főleg, ha már ennyit vártunk.

Eldöntöttem, hogy vasárnap előbb megyek vissza a birtokra, Elsa tuti, hogy örülni fog nekem.
Összepakoltam a cuccaimat, és elbúcsúztam mindenkitől.

Luis

Perdoval a történtek óta nem beszéltem. Nem mondom, hogy egyszerű a dolog, hiszen a legjobb barátom volt, ha egyáltalán mondhatom ezt róla. Nagyon jól tudta, hogy Milla kicsoda és nekem mégsem szólt egy szót sem. A mai napig nem értem, hogy miért tette, de azt hiszem, erre már nem is fogok választ kapni.
Mindenesetre az a lényeg, hogy Milla és én most már egy pár vagyunk, és senki nem állhat közénk. Megbeszéltük, hogy a héten, valahogy titokban találkozunk majd a birtokon. Nem akarom, hogy miattam bajba kerüljön, hiszen nagyon fontos neki ez a munka, hiszen ő tartja el a családját.

Pedro

A birtokon tovább dolgoztam. Semmi nem változott, kivéve, hogy Millát és Luist is elvesztettem. Ha a legjobb barátságom egy nő miatt szakad meg, akkor már régen rossz.
Jelenleg nagy fába vágtam a fejszém, de nem is baj, hiszen egyre forróbb köztünk a levegő. A nagy fa pedig nem más, mint Natalia, Don Maurició egyetlen, imádott kicsi lánya.
Istenem, ha ezt az öreg megtudná, biztos, hogy már valahol a pusztában feküdnék, méghozzá 3 méter mélyen.
Tudom, hogy Nati sem gondolja ezt komolyan, de mindenesetre, nagyon jól eltöltjük együtt az időnket.

-         Perdo! Perdo! – jött be az istállóba, de megvárta, amíg visszakiáltok
-         Gyere, egyedül vagyok! – álltam be az egyik, kennelbe
-         Tuti nincs itt senki? – nézett körbe
-         Tuti! Na gyere csak ide! – fogtam meg a kezét és húztam közelebb magamhoz – Azt hittem nem is jössz ma.
-         Dehogynem, tudod, hogy mindig jövök. Bár ezt a szagot nem bírom sokáig, de meghalnék, ha valaki meglátna minket. A házba nem jöhetsz be, mert az gyanús lenne.
-         Tudom! – karoltam át a derekát és heves csókolózásba kezdtünk

Milla

Gyorsan vissza is értem a birtokra. Szerencsére jól haladtunk a munkával. Vasárnap révén, a birtokon még nem volt benn a teljes személyzet, és nekem jutott az a megtisztelő feladat, hogy megkeressem Perdot. Pakolni kellett és cipekedni, de Elsa nem tudott érte menni az istállóhoz. Mit ne mondjak, szívesen kihagytam volna, hogy Perdoval bármiről is beszéljek, de amit muszáj, azt muszáj.

Beléptem az istállóba, és egy női hangot hallottam. Ki a fene lehet itt ilyenkor? Lépteket hallottam, ezért gyorsan leguggoltam az egyik széna bála mögé, majd onnan hallgatóztam.

-         Na, most megyek!
-         Máris? Még csak 5 perce jöttél.
-         Pedro, én ezt a szagot nem bírom.
-         Ki kell találni valamit, mert nem fogom beérni ennyivel.
-         Dehogynem! Muszáj lesz. Na rohanok, nehogy meglásson valaki, te addig menj előre, és nézd meg, hogy tiszta-e a terep.

Uram Isten… ez Nati! Nem hiszem el… Pedro és Nati…
Ha ezt nem hallom a saját fülemmel, akkor biztos, hogy nem hiszem el. Nem mondom, Perdo gyorsan kiheverte a történteket, de mégis mit gondol?! Nati nem fogja felvállalni, soha, de soha, az is biztos. Szánalmasak mind a ketten.

Megvártam, míg Nati elment, majd pár perc várakozás múlva úgy tettem, mintha akkor érkeztem volna. Elmondtam Pedrónak, hogy miért keresem, majd gyorsan távoztam. Próbáltam minél rövidebbre fogni a beszélgetést, ami szerencsére sikerült is.

-         Szia! – köszöntem közömbösen Pedronak
-         Szia! Te itt? Mikor jöttél be? – kérdezte idegesen
-         Mikor jöttem volna, hát most. Na mindegy, a lényeg, hogy ha lesz időd, akkor gyere és segíts nekem meg Elsának. – elmondtam és már fordultam is meg, és indultam kifelé
-         Azt hittem mást is akarsz mondani. – szólt utánam

Nem válaszoltam, minek is tettem volna. Szánalmas, hogy még be is próbálkozna, miközben Natival kavar. Félreismertem Pedrot, de nagyon. Ha ezt Javier megtudná, biztos, hogy felszúrná az első vasvillára, ami a kezébe kerül. Ahogy ezen gondolkoztam, elmosolyodtam és így tértem vissza Elsához.
Amíg odaértem, végig azon gondolkodtam, hogy elmondjam-e neki, amit hallottam. Végül úgy döntöttem, hogy várok még egy kicsit vele, hátha később előnyöm is lesz az esetből.


Végre eljött a parti napja. 

Csak arra vártam, hogy vége legyen ennek az egész zsongásnak, hiszen akkor mindenki megnyugszik, és a vendégek is elmennek, sőt Nati is elutazik pár napra Madridba, méghozzá a barátnőivel.

Reggel már iszonyú sürgés- forgás vette kezdetét. Natinál a fodrász, manikűrös és kozmetikus váltotta egymást. Tudtuk, hogy délre megérkeznek a vendégek is, mégpedig, Cristiano Ronaldo, Karim Benzema, Marcelo, Fabio Countrao, és persze José Mourinho is.  
Persze hazudnék, ha azt mondanám, hogy fogalmam sincs kik ők, de ha nagyon akarnám még az is lehet, hogy össze tudnám keverni őket.
A pincérek szép sorjában megérkeztek, és a vacsorával is befutottak. Egy részét mi készítettük Elsával, a többit pedig Don Maurició rendelte, sőt a partira egy hatalmas tortát is lett rendelt.

Megérkeztek a vendégek, és elkezdődött a parti. Azt rögtön észrevettem, hogy Don Maurició és Mourinho nagyon jóban vannak. A srácok meg, így első ránézésre jó fejek lehetnek, de persze én egy szót sem fogok velük beszélgetni, a „Jó estét!” és a „Viszontlátásra!” kívül.

Mi Elsával, mikor éppen semmit nem kellett felszolgálni, a személyzeti konyhában beszélgettünk. Este 6-ra megérkezett a csodaszép torta is, és Natinak még saját tűzijátékot is rendelt az apja. Nem semmi, amekkora felhajtás van már most, hát mi lesz itt akkor, ha férjhezmegy a kisasszony... Ehhez képest az anyukáját nem is hiányolta, nem tudom, hogy van ez gazdagéknál, de nekem biztos, hogy hiányozna.

Kimentem a folyosóra, hogy megnézzem minden rendben megy-e, amikor azt láttam, hogy Ronaldo áll ott, és nem tudja, hogy merre induljon.

-         Jó estét! Segíthetek? – mentem oda hozzá
-         Jó estét! Köszönöm, igen! Akkora ez a ház, hogy a mosdót keresve most nem tudom, hogy melyik ajtón tudok visszamenni. – vakarta meg a fejét
-         Semmi probléma, ott balra, a második ajtó. – mutattam a barna ajtóra
-         Köszönöm szépen! – köszönte meg kedvesen, mosolyogva
-         Igazán nincs mit. – sóhajtottam egy nagyot

Én visszaindultam a konyhába, ő pedig eltűnt az ajtó mögött…

2011. december 24., szombat