Milla
Még a konyhában volt egy kis dolgom. Mikor végeztem, azt mondta Elsa, hogy nyugodtan menjek aludni, hiszen ma már dolgoztam eleget. Már elég későre járt, és ami azt illeti tényleg nagyon fáradt voltam.
El is indultam a szobám felé. A zene még javában szólt, úgy gondoltam reggelig abba sem hagyják a mulatozást.
Bementem a szobába, csak lehuppantam az ágyra és hanyatt dőltem. Mamus jutott eszembe, hogy vajon, hogy van. Nagyon jó lenne, ha minél előbb meggyógyulna és minden rendben lenne végre. Még most sem értem meg Natit, hogy-hogy nem hiányzik az anyukája, bár amilyen szívtelen lány… mégis megértem.
Az órámra néztem, amit közben le is vettem, és letettem az éjjeli szekrényemre. Kibújtam a cipőmből, és elkezdtem levetkőzni.
Már éppen levettem a felsőmet, amikor valaki csak úgy berontott a szobámba…
Sikítottam egy hatalmasat, majd magam elé kaptam a blúzom…
- Jézusom, maga mit keres itt? – néztem riadtan az előttem álló szőkésbarna férfira
- Elnézést, ne haragudjon! Eltévesztettem az ajtót. – mentegetőzött
Sikításom hangjára azonnal a szobámban termett Don Maurició és Ronaldo is.
- Mi folyik itt? – szegezte szúrós tekintetét a focistára
- Elnézést uram, de eltévesztettem az ajtót. Nem akartam semmi rosszat, főleg nem zavarni a kisasszonyt.
- Így volt Milla?
- Igaz, hogy rám nyitott. Remélem tényleg véletlenül…
- Biztosíthatom uram, és önt is kisasszony. Elnézést, többet nem fordul elő, ígérem.
Elnézést kértek aztán végre kimentek. A szívbaj jött rám, mikor bejött ez a srác. Legközelebb kulcsra fogom zárni az ajtót, elképesztő. Viszont az rögtön feltűnt, hogy egy perc alatt Don Maurició mellett Ronaldo is a szobában termett. Nagyon zavarban voltam, mert le sem vették rólam a szemüket, szinte levetkőztettek a tekintetükkel. Bár lehet, hogy csak én éreztem magam nagyon kellemetlenül, és ezért volt ilyen érzésem, minden esetre fura érzés volt, az biztos.
Elmentem zuhanyozni majd, lefeküdtem, de csak nem jött álom a szememre. Forgolódhattam vagy egy jó órát az ágyban, de sehogy nem tudtam elaludni. Viszont a zene egy fokkal halkabb lett, úgyhogy azt gondoltam a buli is csendesedett egy kicsit, és talán lassan a végéhez közeledik.
Felvettem egy nadrágot meg egy pólót és kimentem az udvarra. Biztos voltam benne, hogy a jó levegő és a csillagok majd segítenek az elalvásban. Kicsit kitisztul a fejem, és máris jobb lesz.
A hátsó udvarra mentem, Don Maurició szobája alatt van egy kis kert, paddal, a felesége szeretett ott ücsörögni…
Leültem és bámultam a csillagokat, amikor is lépteket hallottam. Gyorsan fel akartam állni és visszamenni a szobámba, ám mire feleszméltem Ronaldo már szinte előttem állt…
- Szép jó estét! – köszöntem rá, amivel meg is ijesztettem kicsit
- Jó estét! – sóhajtott egy nagyot – Szinte a szívbajt hozta rám! – csóválta a fejét
- Elnézést, nem akartam. Egyébként önnek nem a partin kellene lennie?
- De, csak ott nem tudok rágyújtani. Apropó nem tegeződhetnénk? Mégis egy korosztály vagyunk. – nyúlt a zsebébe és vette elő a dobozt
- Igaza van, vagyis, igazad van, akkor tegeződjünk! – bólintottam – De mi az, hogy rágyújtani? – az állam majd lesett a mondat hallatán
- Igen, ugyanis dohányzom. – gyújtotta meg és szívott bele
- Nem akarok beleszólni, de te mégiscsak egy sportoló vagy... Biztos jót tesz ez neked?
- Nézd, én is tudom, hogy nem! De annyi a feszkó mostanában, hogy nem tudom máshogy levezetni. Jól esik és kész.
- Ez butaság, ennek még ezer módja van, és lehetne is találni. Szerintem ez a legrosszabb, amit választhattál. Jobban kellene vigyáznod magadra.
- Köszönöm az aggódást, de tudom, hogy mit csinálok.
A padon ülve beszélgettünk, egy jó 40 percet biztosan. A sötétben a telefonján nézte meg, hogy mennyi az idő. Mind a ketten jobbnak láttuk, ha visszamegy, mert feltűnő lesz, hogy ilyen sokáig kinn van. Elbúcsúzás közben megegyeztünk, hogy holnap még beszélgetünk, mielőtt hazaindulnak. Ronaldo visszament a buliba, én pedig még tovább üldögéltem a friss levegőn. Ahogy Ronaldo elindult vissza, mintha valamilyen csapódást hallottam volna fentről, de mivel Don Maoríció nem lehetett a szobájában, így nem is tartottam fontosnak, gondoltam csak a szél játszik velem.
Visszamentem a szobámba, és lefeküdtem. A beszélgetésünkön gondolkodtam, és arra jutottam, hogy nem is olyan beképzelt ez a Ronaldo, mint amilyennek gondoltam. Nem hittem volna, hogy ilyen jól el lehet vele beszélgetni, sőt, holnap folytatjuk a csevegést.
Tényleg jót tett a friss levegő, mert nagyon jól aludtam.
Don Maurició
Javában zajlott a mulatság, amikor sikítást hallottunk. Egyből tudtam, a hang Milla szobája felől jött. Nagyon rossz érzés fogott el, és féltem, hogy valami baja esett.
Mikor beléptünk a szobába, egyből Milla csodálatos testét pillantottam meg, amit csak a levetett és egyben lazán maga elé tartott blúza fedett el, ám így tökéletesen látszódtak csodás idomai.
A sikítás pedig azért történt, mert Fábio véletlenül rányitott, mikor eltévesztette a szobája ajtaját. Valahol tudat alatt még meg is kell ezt köszönnöm neki, hiszen legalább ennyire is láthattam Millát. Ahogy telik az idő egyre inkább azt érzem, hogy vonzódom hozzá, és lassan nem tudom már ezt magamban tartani.
A parti közben fel kellett mennem a szobámba átöltözni, mert sajnos egy csúnya folt került az ingemre. Az ablakom nyitva volt, és beszédet hallottam. Óvatosan odamentem, és kinézve láttam, hogy Ronaldo és Milla csevegnek a padon.
Hatalmas indulat lett úrrá rajtam. Legszívesebben Ronaldot elzavartam volna a francba, Millának meg megtiltottam volna, hogy kijöjjön a szobájából. Tudtam, hogy ezt sajnos nem tehetem meg, ezért csak csendben hallgattam, miről beszélgetnek.
Megbeszélték, hogy holnap is találkoznak, de az biztos, hogy ha rajtam múlik nem fognak.
Azt hiszem, el kell kezdenem lépni Millával kapcsolatban, addig, amíg nem késő.
Visszamentem, és persze úgy tettem mintha mi sem történt volna.
Másnap reggel tudtam, hogy Millát nem hagyhatom egyedül, pláne nem azt, hogy a szobájában ücsörögjön és várja Ronaldot.
Reggel azonnal a konyhába siettem, ahol nagy szerencsémre Milla éppen reggelit készített.
- Jó reggelt Milla! – köszöntem rá, majd úgy vettem észre, mintha meg is ijedt volna
- Uram! Jó reggelt! – nézett rám boldogan – Segíthetek?
- Igen! A tegnap esti mulatozásról megmaradt dolgokat kellene minél előbb eltüntetni, ugyanis este vendégeink jönnek.
- De most azonnal kezdjem el? – nézett rám kérdőn
- Jó lenne... Miután pedig végeztél, kérlek, keress meg, mert van még egy-két dolog, amit ma el kell intézned!
- Ez természetes Uram! Minden kész lesz időben. Ne aggódjon!
- Előre is köszönöm.
Ezután visszamentem a szobámba. Muszáj volt megakadályoznom, hogy ez a bájgúnár és Milla megejtsék a találkát…
Milla
Reggel kicsit későn ébredtem, mivel Elsa nem ébresztett fel. Gyorsan felöltöztem, és a konyhába siettem. Éppen a reggelit készítettem, amikor Don Maurició jelent meg a konyhában. Kicsit meglepett, nem szokott ő ide bejönni, ha akar valamit, mindig az irodájába hivat. Elmondta, hogy délelőtt hamar ki kell takarítanom, és más dolgom is van. Tudtam, hogy így nem tudok majd találkozni Crisel, ezért úgy döntöttem, hogy reggelit viszek a szobájába.
Elsának azt mondtam, hogy még tegnap este kérte, azért viszem, nem magamtól.
Felpakoltam egy tálcára a reggelit, és Ronaldo szobája felé vettem az irányt.
Kopogtam, de nem jött válasz, bár ajtó csapódást hallottam a szobából.
Úgy döntöttem benyitok…
- Jó reggelt, nem zavarok? – léptem be és a tálcát, ami a kezemben volt majdnem elejtettem
- Neked is jó reggelt! Hát.... – tekerte gyorsan magára a törölközőt, de már késő volt, persze mindent láttam
- Bocsánat, nem tudtam, hogy… – próbáltam magyarázkodni zavaromban
- Mit? Hogy zuhanyozok, és még törölközőt sem vittem? – mosolygott
- Tényleg bocsi. Nem akartam rád törni.
- Semmi baj. Szerintem nem történt tragédia. – mosolygott – De tegnap nem is mondtad, hogy te hozod a reggelit.
- Nem így terveztem, de muszáj beszélnem veled... Sajnos nem tudom, hogy ma mikor érek rá, hogy mikor találkozhatnánk és beszélgethetnénk. Délelőtt semmiképp nem. Nagyon sok dolgom van.
- Akkor mi lesz?
- Nem tudom, nem merek semmit ígérni.
- Azért hátha sikerül. Én nagyon szeretném. – lépett hozzám közelebb
- Én is! Viszont most mennem kell, sok a dolgom, és nem akarom azt sem, hogy valaki meglásson.
- Persze! Siess, nehogy meglássanak, nem akarom, hogy baj legyen belőle, hogy itt vagy. Nagyon remélem, hogy ma még találkozunk.
- Én is. Jó étvágyat, és öltözz fel minél előbb. – nevettem el magam
- Köszönöm! De várjunk csak… Így nem is tetszem?
Kiléptem az ajtón, és az utolsó mondatára már nem is válaszoltam, mert mit lehet erre mondani. Persze, hogy igen.
Szaladtam vissza a konyhába, és megmondtam Elsának, hogy takarítok, ott keressen.
Az egész délelőttöm elment a takarításra, sőt még a kora délután is. Mikor végeztem, megkerestem Don Mauriciót, és közölte, hogy az ő szobáját is tegyem rendbe. Csodálkoztam, hiszen ezt csak a jövő hétre kérte, de persze megcsináltam.
Mire végeztem, már vacsoraidő volt, ettem valamit és szomorúan vettem tudomásul, hogy Ronaldoval ma nem fogok találkozni. Bár, lehet, hogy jobb is így... Biztosan a sors akarta, hogy így legyen.
Vacsora után a szobámba mentem, és leültem az ágyra. Egyszer csak apró kis kopogásokat hallottam. Felálltam és az ablakhoz mentem.
Ronaldo állt egy kupac kővel a kezében az ablak előtt.
- Te meg mit csinálsz? – kérdeztem halkan, miközben kinyitottam az ablakot
- Próbálom elérni, hogy kinyisd. – nevetett – Nah, kijössz?
- Nem mehetek, mi van, ha meglátnak? – csóváltam a fejem
- Ugye most nem az jön, hogy leengeded a hajad és menjek fel? Tudod, el kell árulnom egy titkot… Kötélmászásban sosem voltam jó.
- De bolond vagy. – vágtam hozzá a kispárnámat
- Akkor… kiugrasz a kispárnád után? Elkaplak! - kacsintott
- Itt? Most? Komoly?
- Hát annak tűnik, gyere! – állt közelebb az ablakhoz, megfogta a kezem, szorosan átölelt, és szinte leemelt az ablakpárkányról. Csak kapaszkodtam izmos vállaiba, amik mégis olyan gyengéden fogtak, mintha hímes tojás lennék. Belenéztem csodálatos szemeibe, és úgy éreztem, a testemnek nem tudok parancsolni. Legszívesebben megcsókoltam volna azonnal. Nem is értettem magam, hiszen én Luist szeretem, akkor pedig hogy gondolhatok ilyenekre... A gondolatmentemet Cris szakította félbe…
- Na ugye, hogy egyben vagy?! Nem is volt ez olyan vészes.
- Jó, de azért nem itt fogok közlekedni. – nevettem el magam
- Nélkülem nem is!
Miután kisegített, elsétáltunk csendben a padhoz. Leültünk és beszélgetni kezdtünk.
Sosem éreztem még ilyet, de úgy beszélgettünk, mintha mindig is ismertük volna egymást. Megdöbbentett Ronaldo kedvessége és közvetlensége. Olyan dolgokat osztott meg velem, amiken csodálkoztam.
- Olyan szépek ezek a csillagok. – néztem fel az égre
- Szerintem, van náluk szebb is.
- Éspedig? – néztem rá kérdően
- A szemed csillogása ezerszer szebb, mint a csillagok.
- Jaj Cris, zavarba hozol. – sütöttem le a tekintetem
- Baj? – fogta meg az állam és megcsókolt
