11. rész

Sziasztok!

 Lehet, hogy kicsit sokat kellett várni az új részre de jelentjük meghoztuk, és reménykedünk hogy vannak még olvasók és megérte várni! :-) 

Mint látjátok a történet átalakulása már elkezdődött, és ez a részekben is tükröződni fog. 

De nem tartunk fel benneteket tovább! 

Itt az új rész!!! 

Várjuk a visszajelzéseket! 

Puszi Nektek!!!

Milla

Miután elment az orvos kétségbeesettem mentem vissza a birtokra. Don Mauricio a teraszon ült, és épp újságot olvasott. Próbáltam visszafogni a sírást, de nem tudtam. Rettenetesen el voltam keseredve.

Hiába számolgattunk Javierrel, segítség nélkül nem tudjuk a gyógyszereket és az ápolónőt is kifizetni, pedig most mindenképpen kellene mamus mellé egy olyan személy, aki a nap 24 órájában mellette tud lenni, és szakszerű ellátásban tudja részesíteni.

Persze Don Mauricio meghallotta, hogy szipogok és azonnal lejött hozzám.

-         Milla! Mi történt? Miért sírsz? Rossz hírek? – kérdezte ijedten

-         Igen, Uram! Rosszabb, mint amire számítottam. – egyre jobban potyogtak a könnyeim

-         De csak lehet segíteni rajta, vagy nem?

-         De igen. Csak ahhoz… - csuklott el a hangom. – Most mennem kell uram!

-         Várj csak! – nyúlt a karom után - Mi kellene ahhoz… Milla?

-         Egy ápolónő, aki mindig mellette van, és hogy minden gyógyszerét ki tudjuk váltani, de bárhogy számoljuk Javierrel, ez nem fog menni.

-         Milla! Miért nem ezzel kezdted!? Most azonnal odaküldök egy ápolónőt, aki addig marad mellette, ameddig csak kell. A recepteket meg válts ki! – nyúlt az inge zsebébe és vett ki belőle egy köteg pénzt. – Azt hiszem ennyi elég lesz. – tette a tenyerembe a temérdek pénzt. Én csak azon kaptam magam, hogy örömömben megöleltem.

-         Köszönöm, uram! Köszönöm!!!

-         Ez természetes Milla! – mosolygott rám kedvesen, én pedig azonnal a gyógyszertárba indultam

Már a kiváltott receptekkel siettem vissza a birtokra, majd megkerestem Javiert és elküldtem vele a gyógyszereket.

Ezután a konyhában már a vacsora előkészületeiben segítettem Elsanak , amikor Don Maurico hivatott.

Don Mauricio

A tervem már szinte tökéletes, és ha minden úgy alakul, ahogy elterveztem hamarosan nem csak Mexikó leggazdagabb embere leszek, hanem végre a legboldogabb is.

Viszont tudtam, hogy minél előbb el kell indulnunk innen, nincs más választás. Még vacsora előtt felhívtam egy kedves barátomat Madridban, akinek már egy ideje ígérgetem, hogy amint tudom, meglátogatom.

-         Drága barátom! Örömmel hallom a hangod! Hogy mennek a dolgok, hogy vagy?

-         Köszönöm kérdésed Vicente! Minden a legnagyobb rendben. Mit szólnál, ha a héten meglátogatnálak Madridban?

-         A lehető legjobb ötlet! Örömmel várlak, és megnyugtatlak a lehető legjobban időzítettél.

-         Mégpedig?

-         A hét közepén lesz az új luxus éttermem megnyitója. A fogadás díszvendége pedig te leszel, és a kísérőd.

-         Köszönöm Vicente! Ez kihagyhatatlan!

Letettem a telefont és magamhoz hívattam Millát. Azonnal jött is és helyet foglalt az irodámban.

-         Milla, nem úgy alakultak a dolgok, ahogy terveztem. Az utazásról lenne szó.

-         Mondtam uram, hogy szívesen elkísérem. – bólogatott

-         Tudom, viszont holnap este el kellene indulnunk.

-         Már holnap? – lepődött meg azon amit mondtam

-         Igen. Hivatalos vagyok egy régi jó barátom, étterem megnyitójára. Így is el tudsz kísérni?

-         Ez természetes! Örömmel segítek, hiszen annyi jót tett már velem. – mosolygott rám kedvesen

-         Köszönöm Milla!

Cristiano

Az első dolgom a címmel Madrid legnagyobb postájára vezetett. Úgy döntöttem írok egy levelet Millának, amiben mindent elmondok neki arról, amit érzek, sőt elküldöm neki a telefonszámomat. Nem érdekel, hogy mennyi pénzbe kerül, de azt akarom, hogy mire holnap reggel felkel, a kezében legyen ez a levél.

Drága Milla!

Nem tudom, hogy mit fogsz majd ahhoz szólni, ami ebben a pár sorban áll, de nem bírtam ki, hogy ne mondjam el neked, hogy mit is érzek valójában.

Az a pár nap, amit Mexikóban töltöttem, fenekestül felforgatta az életem. Mióta hazajöttünk csak és kizárólag rád tudok gondolni, semmire nem tudok odafigyelni, csak te jársz a fejemben, és a csókunk. A csókunk, amit nem tudok elfelejteni. Amint becsukom a szemem, máris előttem van.

Csak reménykedem, hogy te is hasonlóan érzel, mint én.

Fogalmam sincs, hogy oldjam meg, azt hogy újra lássalak, de valamit ki kell találnunk, mert nem bírom nélküled.

Leírom a telefonszámom, amin kérlek jelentkezz, ha elolvastad ezt a pár sort.

Ölel és csókol: Cris

Sikeresen elintéztem, amit akartam. Holnap reggel, mire Milla felébred, odaér a levelem és remélem, hogy megkapom a válaszát is.

Hazafelé indultam és valahol azt reméltem, hogy Irina még nem ért haza.

Sajnos tévedtem… amint beléptem, a nappaliban papírzacskók tömkelege volt szétdobálva, mindenfelé ruhákkal együtt.

-         Látom ma is kitettél magadért. – emeltem fel a kanapéról az egyik ruhát, amin megnézve a címkét láttam, hogy közel 800 Euro volt

-         Igen, a szép dolgokat meg kell fizetni. De ne aggódj, összeszedem magam és megyek is.

-         Hova?

-         Vissza, New Yorkba. Nem zavarom meg a kis családod a közös meccsnézésben. Na meg, amúgy sincs kedvem végigülni 90 percet az anyáddal meg a nővéreddel.

-         Gondolom az meg sem hat, hogy Juniort is hozzák.

-         Őszintén? – kérdezett vissza majd rágyújtott egy cigarettára

-         Inkább ne válaszolj. – hagytam ott és felmentem a hálóba

Talán húsz perc telt el mikor Irina benyitott a szobámba és közölte, hogy legalább a reptérre vigyem ki.

Így is tettem, bepakoltuk a cuccait és elindultunk a Barajasi repülőtérre. A kocsiban bocsánatot kért Irina, ha netán megbántott volna, de ez most abszolút nem tudott érdekelni.

Bekísértem, természetesen kéz a kézben, mert mit szóltak volna a fotósok, ha nem így teszem.

Felszállt a New Yorki gépre, én pedig hazaindultam.

 

Milla

Rohantam vissza a konyhába segíteni Elsának aki közben megkérdezte miért hívat engem ilyen sűrűn Don Mauricio…

-         Már ne haragudj lányom, hogy ezt mondom, de félek, hogy meg fogod bánni ezt az utazást.

-         Ezt most miért mondod? – kérdeztem értetlenül, hiszen nem értettem, hogy mire céloz

-         Nem is tudom, de Don Maurucio senkivel nem viselkedett így mióta itt hagyta a felesége. Csak azt mondom vigyázz magadra Milla. – simogatta meg az arcom

-         Vigyázni fogok, ígérem! – öleltük meg egymást

 

Vacsora után bepakoltam pár dolgot, de Don Mauricio már szólt, hogy holnap reggel bevisz a városba és új ruhákat veszünk, amiket majd vinnem kell.

Izgatottan aludtam el… nem tudom miért, de vártam ezt az utat.

A reggel hamar eljött. Zuhanyzás után reggeliztem, majd indultunk is a városba. Azt hittem Natalia is velünk tart, ha másért nem is, akkor azért, hogy engem bánthasson, de nem jött. Sőt, hallottam amikor Don Mauricio vele beszélt, valahol külföldön van. Persze, így nem nehéz, hogy az apja Mexikó egyik leggazdagabb embere, hiszen így bármit megtehet.

A városban bementünk egy két butikba, ahol már jól ismerték Don Mauriciot. Nekem szebbnél szebb ruhákat kellett felpróbálni, majd azokban kijönni és körbe forogni. Amire Don Mauricio is rábólintott az mind megvásárlásra került.

Jó sok ruhát és cipőt kaptam, amikért nem győztem hálálkodni.

Már dél is elmúlt, mire hazaértünk. Elsa az ebédet készítette elő a konyhában mikor beléptem.

-         Jó hogy jössz. Leveled jött ma. – tette le elém a borítékot az asztalra

-         Levelem? Nekem?

-         Igen, a te neved áll rajta. Nézd csak meg.

Tényleg én voltam a címzett, de feladó nem volt. Csak azt láttam, hogy Madridban adták fel tegnap. Kibontottam és mikor elkezdtem olvasni a sorokat, azt hittem majd kiugrok a bőrömből.

El sem akartam hinni, hogy mi van a kezemben. A papírral azonnal rohantam a szobámba, otthagyva csapot-papot és a telefonom után kutattam.

Megtalálva azonnal bepötyögtem a számot, és vártam, hogy beszélhessek Crissel.

-         Szia, Milla vagyok! – szóltam bele, ahogy felvette a telefont

-         Szia! Istenem, hát megkaptad! – mondta boldogsággal a hangjában

-         Igen! Próbálom elhinni, hogy tényleg minden sor igaz, amit leírtál, de ez olyan hihetetlen.

-         Pedig hidd el, hogy így van. Éjjel nappal rád gondolok.

-         Hát, nekem is gyakran eszembe jut az az este.

-         Látnom kell téged Milla, muszáj!

-         Akkor most mondok valamit, aminek nagyon örülni fogsz. Még ma este Madridba utazom.

-         Hogy micsoda? Komolyan? – éreztem a hangjában a meglepettséggel keveredő örömöt

-         Igen! Még nem tudom, hogyan és mikor, de találkozunk, ezt megígérem. Most viszont rohannom kell!

-         Örülök, hogy hívtál Milla! Remélem, hogy minél előbb látlak!

-         Én is! Szia Cris!

                                                                                                                              

Letettem a telefont, és próbáltam mindent bepakolni az újonnan vásárolt bőröndömbe. Sajnos mamust meglátogatni már nem volt időm, de amint hazaérünk, megteszem.

 Kissé késve megebédeltünk, majd mindent bepakolt a sofőr a kocsiba és máris a reptér irányába siettünk.

A 12 órás repülőút eléggé megviselt, hiszen még soha nem volt ilyenben részem. Don Mauricion meg sem látszott, hogy átrepültük a fél világot, de én igencsak lestrapáltnak éreztem magam. A repülőn beszélgettünk, volt időnk bőven. Rendkívül kedves ez az ember, és hatalmas szíve van az biztos. Egyáltalán nem bántam meg hogy eljöttem vele, és Cristianot sem tudtam kiverni a fejemből.

A reptéren a csomagjaimra várva álldogáltam, amikor azt éreztem, hogy valaki majdnem felborít, hiszen olyan sebességgel akar elvenni egy bőröndöt…

-         Ne haragudj, csak késésben vagyok. – kért elnézést mosolyogva

-         Semmi baj! – mosolyogtam rá én is, hiszen szimpatikus volt nekem, meg amúgy sem haragudtam

Elvettem a bőröndömet, és a reptér előtt már egy taxi várt miket.

 

Beszállva még egy pillanatra visszanéztem, és pont akkor jött ki a reptér bejáratán a srác, aki majdnem felborított. Még el is mosolyodtam… ahogy jobban megnéztem, a haja olyan volt, mint aki éppen most kelt ki az ágyból. Ezen jót kuncogtam magamban, majd a kilátásban gyönyörködtem.

Mindig is tudtam, hogy Madrid csodaszép város, de azt hogy ennyire elkápráztat arra nem gondoltam volna. A szállodánk a belvárosban volt, valószínűleg a legelegánsabb hotelek egyike lehetett.

A taxiból kiszállva beléptem a szálloda előterébe, ahol szinte minden csillogott, és szebbnél szebb dekorációkkal volt díszítve. Leültünk a hatalmas bőrkanapéra, majd szóltak, hogy elfoglalhatjuk a lakosztályt.

A szálloda legfelsőbb emeletére érve kiszálltunk a liftből, és egy hatalmas kétszárnyú ajtó előtt találtuk magunkat. A lakosztály a legszebb és legmodernebb bútorokkal elrendezve, külön nappali, háló és még egy szoba.

A fürdőszoba akkora volt, mint nálunk otthon az egész lakás. A lakosztály legszebb helye mégiscsak az erkély volt, ahonnan egész sokáig el lehetett látni. Csodaszép volt a kilátás, viszont nem sokáig tudtam gyönyörködni benne, mert nagyon elálmosodtam.

Ledőltem a hatalmas francia ágyra, és hamar álomba szenderültem. Nem tudom mennyit aludhattam, de Don Mauricio ébresztett fel, hogy menjek és zuhanyozzak le, mert nemsokára itt a fodrász és a sminkes, ugyanis este étterem megnyitóra kell mennünk.

Lezuhanyoztam és mire végeztem megérkezett a fodrász. Csodálatos frizurát készített. Percekig csak néztem magamat a tükörben, alig akartam elhinni, hogy én vagyok az. Felöltöztem, majd vártam, hogy a sminkes is megérkezzen. Nem kellett sokat várnom, már újra a tükör előtt ültem, majd kimentem a nappaliba, hogy megmutassam magam Don Mauricionak.

-         Milla… én nem találok szavakat. Csodaszép vagy. – mondta miközben felállt a kanapéról

-         Uram, maga mindig túloz. – éreztem, hogy kissé elpirulok

-         Büszke vagyok rá, hogy ma te leszel a kísérőm. Szabad? – nyújtotta a karját és elindultunk az ajtó felé

A földszintem leültünk, majd jött egy elegáns úr, és közölte, hogy ő lesz a sofőrünk a madridi tartózkodásunk alatt, és a kocsi előállt.

Kilépve az épület elé, már kissé lehetett érezni, hogy lehűlt a levegő, de ez kellemes lehűlés volt ahhoz képest, amilyen meleg volt akkor, amikor megérkeztünk.

Nem sokat kellett autózni, úgy negyed órát és máris egy luxusétterem bejáratához értünk. Ahogy kiszálltunk a kocsiból, temérdek fotóssal találtam szembe magam, és vagy ezer vaku villant. Besétáltunk és üdvözölt minket egy idősebb úr.

-         Drága barátom! Örülök, hogy látlak! – ölelték meg egymást Don Mauricióval

-         Köszönöm a meghívást Vicente. Szeretném bemutatni neked egy kedves barátom. Vicente ő itt Milla.

-         Nagyon örülök uram, hogy megismerhetem.

-         Én is örülök kedves Milla. Azt hiszem nincs ma itt önhöz fogható szépség.

Az étteremben rengetegen voltak, sőt nem csak a belső részben, de a külső teraszrész is zsúfolásig volt.

Vacsora előtt az étterem tulajdonosa köszöntött minket:

Hölgyeim és Uraim!

Talán mindenkit tegezhetek, hiszen akiket ma meghívtam, nyugodt szívvel mondhatom, hogy mind a barátaim vagytok!

Nélkületek nem jöhetett volna létre ez a szuper hely, és remélem, mindannyian törzsvendégek lesztek itt, mind ti, mind a kedves barátaitok és családtagjaitok is.

Külön szeretném ma este köszönteni az egyik legkedvesebb barátomat, aki egyenesen Mexikóból érkezett, és persze a kedvenc csapatom a Real Madrid edzőjét és focistáit is!

Köszönöm nektek, hogy itt vagytok!

Mindenkinek nagyon kellemes estét és jó szórakozást kívánok.

Amikor kimondta, hogy itt vannak a Real Madrid focistái nem hittem a fülemnek. Abban csak reménykedtem, hogy Cris is itt van, és talán pár percre össze is futhatok vele.

Don Mauricio elment, mert Vicente beszélni akart vele, én pedig úgy döntöttem, szétnézek egy kicsit a teraszon.

Ahogy kiléptem, máris megpillantottam egy asztaltársaságot. Nem tudtam kik ülnek ott, de velem szemben Fabio ült, és úgy gondolom nekem háttal Cris. Mellette egy másik srác, és egy barna hajú nő.

Összeszedtem minden bátorságom és az asztalhoz mentem.

-         Sziasztok! Remélem nem zavarok. – álltam meg az asztaluk mellett

-         Micsoda kellemes meglepetés!– pattant fel Fábio, és két puszival üdvözölt

-         Milla! – állt fel Cris és láttam az arcán, hogy szinte alig ismer meg – Nem tudod, hogy milyen boldog vagyok, hogy látlak. – Adott két puszit, majd megölelt. – Gyere, had mutassam be neked Ikert és Sara-t.

-         Azt hiszem Ikerrel már találkoztam. – mosolyogva nyugtáztam, hogy ma délelőtt ő volt, aki majdnem felborított a reptéren

Milla az étterem megnyitóján