8. rész

Sziasztok! Örömmel látjuk, hogy gyarapodnak a rendszeres olvasónk! Nagyon örülünk neki! Várjuk a megjegyzéseket, és a többi olvasót is! Itt az új rész, reméljük, elnyeri a tetszéseteket! Jó olvasást nektek!

Milla

Még a konyhában volt egy kis dolgom. Mikor végeztem, azt mondta Elsa, hogy nyugodtan menjek aludni, hiszen ma már dolgoztam eleget. Már elég későre járt, és ami azt illeti tényleg nagyon fáradt voltam.

El is indultam a szobám felé. A zene még javában szólt, úgy gondoltam reggelig abba sem hagyják a mulatozást.

Bementem a szobába, csak lehuppantam az ágyra és hanyatt dőltem. Mamus jutott eszembe, hogy vajon, hogy van. Nagyon jó lenne, ha minél előbb meggyógyulna és minden rendben lenne végre. Még most sem értem meg Natit, hogy-hogy nem hiányzik az anyukája, bár amilyen szívtelen lány… mégis megértem.

Az órámra néztem, amit közben le is vettem, és letettem az éjjeli szekrényemre. Kibújtam a cipőmből, és elkezdtem levetkőzni.

Már éppen levettem a felsőmet, amikor valaki csak úgy berontott a szobámba…

Sikítottam egy hatalmasat, majd magam elé kaptam a blúzom…

-         Jézusom, maga mit keres itt? – néztem riadtan az előttem álló szőkésbarna férfira

-         Elnézést, ne haragudjon! Eltévesztettem az ajtót. – mentegetőzött

Sikításom hangjára azonnal a szobámban termett Don Maurició és Ronaldo is.

-         Mi folyik itt? – szegezte szúrós tekintetét a focistára

-         Elnézést uram, de eltévesztettem az ajtót. Nem akartam semmi rosszat, főleg nem zavarni a kisasszonyt.

-         Így volt Milla?

-         Igaz, hogy rám nyitott. Remélem tényleg véletlenül…

-         Biztosíthatom uram, és önt is kisasszony. Elnézést, többet nem fordul elő, ígérem.

Elnézést kértek aztán végre kimentek. A szívbaj jött rám, mikor bejött ez a srác. Legközelebb kulcsra fogom zárni az ajtót, elképesztő. Viszont az rögtön feltűnt, hogy egy perc alatt Don Maurició mellett Ronaldo is a szobában termett. Nagyon zavarban voltam, mert le sem vették rólam a szemüket, szinte levetkőztettek a tekintetükkel. Bár lehet, hogy csak én éreztem magam nagyon kellemetlenül, és ezért volt ilyen érzésem, minden esetre fura érzés volt, az biztos.

Elmentem zuhanyozni majd, lefeküdtem, de csak nem jött álom a szememre. Forgolódhattam vagy egy jó órát az ágyban, de sehogy nem tudtam elaludni. Viszont a zene egy fokkal halkabb lett, úgyhogy azt gondoltam a buli is csendesedett egy kicsit, és talán lassan a végéhez közeledik.

Felvettem egy nadrágot meg egy pólót és kimentem az udvarra. Biztos voltam benne, hogy a jó levegő és a csillagok majd segítenek az elalvásban. Kicsit kitisztul a fejem, és máris jobb lesz.

A hátsó udvarra mentem, Don Maurició szobája alatt van egy kis kert, paddal, a felesége szeretett ott ücsörögni…

Leültem és bámultam a csillagokat, amikor is lépteket hallottam. Gyorsan fel akartam állni és visszamenni a szobámba, ám mire feleszméltem Ronaldo már szinte előttem állt…

-         Szép jó estét! – köszöntem rá, amivel meg is ijesztettem kicsit

-         Jó estét! – sóhajtott egy nagyot – Szinte a szívbajt hozta rám! – csóválta a fejét

-         Elnézést, nem akartam. Egyébként önnek nem a partin kellene lennie?

-         De, csak ott nem tudok rágyújtani.  Apropó nem tegeződhetnénk? Mégis egy korosztály vagyunk. – nyúlt a zsebébe és vette elő a dobozt

-         Igaza van, vagyis, igazad van, akkor tegeződjünk! – bólintottam – De mi az, hogy rágyújtani? – az állam majd lesett a mondat hallatán

-         Igen, ugyanis dohányzom. – gyújtotta meg és szívott bele

-         Nem akarok beleszólni, de te mégiscsak egy sportoló vagy... Biztos jót tesz ez neked?

-         Nézd, én is tudom, hogy nem! De annyi a feszkó mostanában, hogy nem tudom máshogy levezetni. Jól esik és kész.

-         Ez butaság, ennek még ezer módja van, és lehetne is találni. Szerintem ez a legrosszabb, amit választhattál. Jobban kellene vigyáznod magadra.

-         Köszönöm az aggódást, de tudom, hogy mit csinálok.

A padon ülve beszélgettünk, egy jó 40 percet biztosan. A sötétben a telefonján nézte meg, hogy mennyi az idő. Mind a ketten jobbnak láttuk, ha visszamegy, mert feltűnő lesz, hogy ilyen sokáig kinn van. Elbúcsúzás közben megegyeztünk, hogy holnap még beszélgetünk, mielőtt hazaindulnak.  Ronaldo visszament a buliba, én pedig még tovább üldögéltem a friss levegőn. Ahogy Ronaldo elindult vissza, mintha valamilyen csapódást hallottam volna fentről, de mivel Don Maoríció nem lehetett a szobájában, így nem is tartottam fontosnak, gondoltam csak a szél játszik velem.

Visszamentem a szobámba, és lefeküdtem. A beszélgetésünkön gondolkodtam, és arra jutottam, hogy nem is olyan beképzelt ez a Ronaldo, mint amilyennek gondoltam. Nem hittem volna, hogy ilyen jól el lehet vele beszélgetni, sőt, holnap folytatjuk a csevegést.

Tényleg jót tett a friss levegő, mert nagyon jól aludtam.

Don Maurició

Javában zajlott a mulatság, amikor sikítást hallottunk. Egyből tudtam, a hang Milla szobája felől jött. Nagyon rossz érzés fogott el, és féltem, hogy valami baja esett.

Mikor beléptünk a szobába, egyből Milla csodálatos testét pillantottam meg, amit csak a levetett és egyben lazán maga elé tartott blúza fedett el, ám így tökéletesen látszódtak csodás idomai.

A sikítás pedig azért történt, mert Fábio véletlenül rányitott, mikor eltévesztette a szobája ajtaját. Valahol tudat alatt még meg is kell ezt köszönnöm neki, hiszen legalább ennyire is láthattam Millát. Ahogy telik az idő egyre inkább azt érzem, hogy vonzódom hozzá, és lassan nem tudom már ezt magamban tartani.

A parti közben fel kellett mennem a szobámba átöltözni, mert sajnos egy csúnya folt került az ingemre. Az ablakom nyitva volt, és beszédet hallottam. Óvatosan odamentem, és kinézve láttam, hogy Ronaldo és Milla csevegnek a padon.

Hatalmas indulat lett úrrá rajtam. Legszívesebben Ronaldot elzavartam volna a francba, Millának meg megtiltottam volna, hogy kijöjjön a szobájából. Tudtam, hogy ezt sajnos nem tehetem meg, ezért csak csendben hallgattam, miről beszélgetnek.

Megbeszélték, hogy holnap is találkoznak, de az biztos, hogy ha rajtam múlik nem fognak.

Azt hiszem, el kell kezdenem lépni Millával kapcsolatban, addig, amíg nem késő.

Visszamentem, és persze úgy tettem mintha mi sem történt volna.

Másnap reggel tudtam, hogy Millát nem hagyhatom egyedül, pláne nem azt, hogy a szobájában ücsörögjön és várja Ronaldot.

Reggel azonnal a konyhába siettem, ahol nagy szerencsémre Milla éppen reggelit készített.

-         Jó reggelt Milla! – köszöntem rá, majd úgy vettem észre, mintha meg is ijedt volna

-         Uram! Jó reggelt! – nézett rám boldogan – Segíthetek?

-         Igen! A tegnap esti mulatozásról megmaradt dolgokat kellene minél előbb eltüntetni, ugyanis este vendégeink jönnek.

-         De most azonnal kezdjem el? – nézett rám kérdőn

-         Jó lenne... Miután pedig végeztél, kérlek, keress meg, mert van még egy-két dolog, amit ma el kell intézned!

-         Ez természetes Uram! Minden kész lesz időben. Ne aggódjon!

-         Előre is köszönöm.

Ezután visszamentem a szobámba. Muszáj volt megakadályoznom, hogy ez a bájgúnár és Milla megejtsék a találkát…

Milla

Reggel kicsit későn ébredtem, mivel Elsa nem ébresztett fel. Gyorsan felöltöztem, és a konyhába siettem. Éppen a reggelit készítettem, amikor Don Maurició jelent meg a konyhában. Kicsit meglepett, nem szokott ő ide bejönni, ha akar valamit, mindig az irodájába hivat. Elmondta, hogy délelőtt hamar ki kell takarítanom, és más dolgom is van. Tudtam, hogy így nem tudok majd találkozni Crisel, ezért úgy döntöttem, hogy reggelit viszek a szobájába.

Elsának azt mondtam, hogy még tegnap este kérte, azért viszem, nem magamtól.

Felpakoltam egy tálcára a reggelit, és Ronaldo szobája felé vettem az irányt.

Kopogtam, de nem jött válasz, bár ajtó csapódást hallottam a szobából.

Úgy döntöttem benyitok…

-         Jó reggelt, nem zavarok? – léptem be és a tálcát, ami a kezemben volt majdnem elejtettem

-         Neked is jó reggelt! Hát.... – tekerte gyorsan magára a törölközőt, de már késő volt, persze mindent láttam

-         Bocsánat, nem tudtam, hogy…  – próbáltam magyarázkodni zavaromban

-         Mit? Hogy zuhanyozok, és még törölközőt sem vittem? – mosolygott

-         Tényleg bocsi. Nem akartam rád törni.

-         Semmi baj. Szerintem nem történt tragédia. – mosolygott – De tegnap nem is mondtad, hogy te hozod a reggelit.

-         Nem így terveztem, de muszáj beszélnem veled... Sajnos nem tudom, hogy ma mikor érek rá, hogy mikor találkozhatnánk és beszélgethetnénk. Délelőtt semmiképp nem. Nagyon sok dolgom van.

-         Akkor mi lesz?

-         Nem tudom, nem merek semmit ígérni.

-         Azért hátha sikerül. Én nagyon szeretném. – lépett hozzám közelebb

-         Én is! Viszont most mennem kell, sok a dolgom, és nem akarom azt sem, hogy valaki meglásson.

-         Persze! Siess, nehogy meglássanak, nem akarom, hogy baj legyen belőle, hogy itt vagy. Nagyon remélem, hogy ma még találkozunk.

-         Én is. Jó étvágyat, és öltözz fel minél előbb. – nevettem el magam

-         Köszönöm! De várjunk csak… Így nem is tetszem?

Kiléptem az ajtón, és az utolsó mondatára már nem is válaszoltam, mert mit lehet erre mondani. Persze, hogy igen.

Szaladtam vissza a konyhába, és megmondtam Elsának, hogy takarítok, ott keressen.

Az egész délelőttöm elment a takarításra, sőt még a kora délután is. Mikor végeztem, megkerestem Don Mauriciót, és közölte, hogy az ő szobáját is tegyem rendbe. Csodálkoztam, hiszen ezt csak a jövő hétre kérte, de persze megcsináltam.

Mire végeztem, már vacsoraidő volt, ettem valamit és szomorúan vettem tudomásul, hogy Ronaldoval ma nem fogok találkozni. Bár, lehet, hogy jobb is így... Biztosan a sors akarta, hogy így legyen.

Vacsora után a szobámba mentem, és leültem az ágyra. Egyszer csak apró kis kopogásokat hallottam. Felálltam és az ablakhoz mentem.

Ronaldo állt egy kupac kővel a kezében az ablak előtt.

-         Te meg mit csinálsz? – kérdeztem halkan, miközben kinyitottam az ablakot

-         Próbálom elérni, hogy kinyisd. – nevetett – Nah, kijössz?

-         Nem mehetek, mi van, ha meglátnak? – csóváltam a fejem

-         Ugye most nem az jön, hogy leengeded a hajad és menjek fel? Tudod, el kell árulnom egy titkot… Kötélmászásban sosem voltam jó.

-         De bolond vagy. – vágtam hozzá a kispárnámat

-         Akkor… kiugrasz a kispárnád után? Elkaplak! - kacsintott

-         Itt? Most? Komoly?

-         Hát annak tűnik, gyere! – állt közelebb az ablakhoz, megfogta a kezem, szorosan átölelt, és szinte leemelt az ablakpárkányról. Csak kapaszkodtam izmos vállaiba, amik mégis olyan gyengéden fogtak, mintha hímes tojás lennék. Belenéztem csodálatos szemeibe, és úgy éreztem, a testemnek nem tudok parancsolni. Legszívesebben megcsókoltam volna azonnal. Nem is értettem magam, hiszen én Luist szeretem, akkor pedig hogy gondolhatok ilyenekre... A gondolatmentemet Cris szakította félbe…

-         Na ugye, hogy egyben vagy?! Nem is volt ez olyan vészes.

-         Jó, de azért nem itt fogok közlekedni. – nevettem el magam

-         Nélkülem nem is!

Miután kisegített, elsétáltunk csendben a padhoz. Leültünk és beszélgetni kezdtünk.

Sosem éreztem még ilyet, de úgy beszélgettünk, mintha mindig is ismertük volna egymást. Megdöbbentett Ronaldo kedvessége és közvetlensége. Olyan dolgokat osztott meg velem, amiken csodálkoztam.

-         Olyan szépek ezek a csillagok. – néztem fel az égre

-         Szerintem, van náluk szebb is.

-         Éspedig? – néztem rá kérdően

-         A szemed csillogása ezerszer szebb, mint a csillagok.

-         Jaj Cris, zavarba hozol. – sütöttem le a tekintetem

-         Baj? – fogta meg az állam és megcsókolt

Boldog Új Évet!

Sziasztok! 

Minden Kedves Olvasónknak szeretnénk Sikerekben Gazdag Boldog Új Évet Kívánni! Reméljük 2012-ben is olvastok majd  minket!

Sok puszi: csaj és brigi

7. rész

Milla 

Eltelt pár hét a furcsa eset óta, mikor is kiderült, hogy Luis nem más, mint Perdo legjobb barátja, csak erről nekem és Luisnak is elfelejtett szólni. Nem tudom, és talán nem is akarom ezt megbocsátani neki. Mindenesetre, ma találkozom Luissal. Úgy döntöttem, adok magunknak még egy esélyt. Nem hiába telt el az a sok év, és nem hiába gondoltam rá minden nap, pontosan úgy, ahogy ő is rám.

Végre péntek van, és az estét már otthon tölthetem, nagyon várom, hogy mamussal és a többiekkel legyek.

Délelőtt a nappaliban szorgoskodtunk Elsával, mikor Don Mauricio hivatott.

-         Gyere Milla, ülj csak le! – léptem be az ajtón és ültetett le az asztalához

-         Jó reggelt Uram! – mosolyogtam rá kedvesen

-         A jövő hétről szeretnék pár szót ejteni.  Nem tudom, hogy tudod-e, de hétfőn lesz Natalia születésnapja…

-         Igen Uram, tudom, mivel minden nap elmondja a kisasszony. Ha akarnám, sem tudnám elfelejteni. – bólogattam

-         Nos, ez esetben arról van szó, hogy sikerült elintéznem, és eljön pár sztárfocista is, pont úgy, ahogy a kislányom kívánta.

-         Uram, ez nagyon-nagy dolog. Hogy tudta ezt elintézni? – kérdeztem kikerekedett szemekkel, hiszen annyira megdöbbentem a hallottakon. Mekkora befolyása lehet ennek az embernek, és mennyi pénze…Te jó ég, és mégis milyen kedves és közvetlen.

-         Nagyon sok pénzt fizettem nekik, és persze egy két jó kapcsolat se ártott hozzá. – húzta ki magát büszkén – José, a Real Madrid jelenlegi edzője, eléggé kedves barátom, így nem volt annyira nehéz. Ő is elkíséri majd a srácokat. A lényeg, hogy hétfőn érkeznek és kedden fognak távozni.

-         Értem. Akkor, ha jól gondolom, a vendégszobáknak tökéletesnek kell lennie.

-         Pontosan! – mosolygott rám kedvesen – Jaj Milla, annyira örülök, hogy mindent kézben tartasz. – hálálkodott, és közben megsimította a kezem

-         Ez a dolgom Uram. Hétfő reggelre minden rendben lesz, vasárnap mindent megoldok.

-         De nem baj, hogy előbb el kell jönnöd otthonról?

-         Megoldom. Talán egy kicsit jobban van a nagymamám, és nem lesz probléma!

-         Köszönöm Milla, köszönöm!

Elmondtam Elsának, hogy mi fog történni a jövő héten. Igazából ő annyira nem lelkesedett, igaz én sem, ráadásul még úgy sem, hogy sosem láttam ekkora sztárokat életemben. A gond igazából csak az, hogy Natalia mindent elér, amit csak akar, és úgy érzem, nem igazán érdemli meg. Egyszerűen gonosz az a lány, nem szoktam ilyet mondani soha senkire, de most ezt gondolom. Egy szemernyit sem kedvesebb velem, sőt, úgy érzem napról-napra jobban utál engem. Pedig semmi oka nincs rá, én próbálok vele kedvesen, és tisztelettudóan viselkedni, de látom rajta, hogy ez őt cseppet sem érdekli.

A délutánt már a készülődéssel töltöttünk. Elsa majd folytatja holnap is, én pedig hazamegyek.

Este fáradtan indultam haza, de azért megbeszéltem Luissal, hogy átjön hozzám.

Hazaértem, lezuhanyoztam, és mindent elmeséltem mamusnak. Mióta kiváltottuk a gyógyszereit, hála Istennek, egyre jobban van, bár el nem tudom képzelni, hogy mi lesz vele, ha ezt nem tudjuk megoldani. Azért bízom benne, hogy sose kerül rá sor, és mindig lesz kellő pénzünk a gyógyszerekre. Papus is nyugodtabb így, és Javier is, nem is beszélve rólam. Imádom a családom, ezt a kis családot, ami még megmaradt nekem, ami csak az enyém.

Már türelmetlenül vártam, hogy Luis végre megérkezzen… teltek a percek, és végre megpillantottam a ház előtt.

Boldogan mentem ki elé, és üdvözöltem.

-         Szia Milla! – ölelt meg, és adott két puszit

-         Szia! Örülök neked! – bár gondolom ezt a fülig érő mosolyom is elárulta számára

-         Sétálunk egyet? Olyan kellemes idő van.

-         Persze, bemegyek és szólok, hogy elmegyünk. Egy pillanat és jövök. – szaladtam be, és mondtam Javiernek, hogy elmegyek

Pár perc múlva már sétáltunk, és közben beszélgettünk.

-         Akkor adsz számunkra még egy esélyt? – kérdezte Luis

-         Igen! Azt hiszem, ezt megérdemeljük mind a ketten. Tudod, sokat gondolkodtam, és ez a döntés a legjobb, amit hozhattam. Örülsz neki? – mosolyogtam rá

-         Milla! – állt meg mellettem, és megfogta a kezem – Nem volt olyan nap, hogy ne gondoltam volna rád. Mióta megláttalak, csak rólad álmodom. Nem tudom, hogy hogyan, és miért, de rabul ejtetted a szívem. – nézett mélyen a szemembe

-         Hidd el, hogy én is sokat gondoltam rád, és örülök, hogy végre itt vagy velem! – mondtam, miközben Luis megsimogatta az arcom, majd lágyan megcsókolt. Csókja édes volt és gyengéd, de egyben éreztem a szenvedélyt is benne.

-         Akkor most már kerekperec kimondhatjuk, hogy megpróbáljuk együtt? – nevette el magát

-         Igen! Mindenképpen! – ölelt meg boldogan, majd kéz a kézben sétáltunk tovább

A hétvége hátralévő része, jól telt. Otthon, amit csak tudtam megcsináltam, hogy ne mamusnak kelljen. Boldog voltam végre, hogy Luis és én egy pár vagyunk. Most már talán nem sodor el minket egymás mellől a sors, és boldogok leszünk, főleg, ha már ennyit vártunk.

Eldöntöttem, hogy vasárnap előbb megyek vissza a birtokra, Elsa tuti, hogy örülni fog nekem.

Összepakoltam a cuccaimat, és elbúcsúztam mindenkitől.

Luis

Perdoval a történtek óta nem beszéltem. Nem mondom, hogy egyszerű a dolog, hiszen a legjobb barátom volt, ha egyáltalán mondhatom ezt róla. Nagyon jól tudta, hogy Milla kicsoda és nekem mégsem szólt egy szót sem. A mai napig nem értem, hogy miért tette, de azt hiszem, erre már nem is fogok választ kapni.

Mindenesetre az a lényeg, hogy Milla és én most már egy pár vagyunk, és senki nem állhat közénk. Megbeszéltük, hogy a héten, valahogy titokban találkozunk majd a birtokon. Nem akarom, hogy miattam bajba kerüljön, hiszen nagyon fontos neki ez a munka, hiszen ő tartja el a családját.

Pedro

A birtokon tovább dolgoztam. Semmi nem változott, kivéve, hogy Millát és Luist is elvesztettem. Ha a legjobb barátságom egy nő miatt szakad meg, akkor már régen rossz.

Jelenleg nagy fába vágtam a fejszém, de nem is baj, hiszen egyre forróbb köztünk a levegő. A nagy fa pedig nem más, mint Natalia, Don Maurició egyetlen, imádott kicsi lánya.

Istenem, ha ezt az öreg megtudná, biztos, hogy már valahol a pusztában feküdnék, méghozzá 3 méter mélyen.

Tudom, hogy Nati sem gondolja ezt komolyan, de mindenesetre, nagyon jól eltöltjük együtt az időnket.

-         Perdo! Perdo! – jött be az istállóba, de megvárta, amíg visszakiáltok

-         Gyere, egyedül vagyok! – álltam be az egyik, kennelbe

-         Tuti nincs itt senki? – nézett körbe

-         Tuti! Na gyere csak ide! – fogtam meg a kezét és húztam közelebb magamhoz – Azt hittem nem is jössz ma.

-         Dehogynem, tudod, hogy mindig jövök. Bár ezt a szagot nem bírom sokáig, de meghalnék, ha valaki meglátna minket. A házba nem jöhetsz be, mert az gyanús lenne.

-         Tudom! – karoltam át a derekát és heves csókolózásba kezdtünk

Milla

Gyorsan vissza is értem a birtokra. Szerencsére jól haladtunk a munkával. Vasárnap révén, a birtokon még nem volt benn a teljes személyzet, és nekem jutott az a megtisztelő feladat, hogy megkeressem Perdot. Pakolni kellett és cipekedni, de Elsa nem tudott érte menni az istállóhoz. Mit ne mondjak, szívesen kihagytam volna, hogy Perdoval bármiről is beszéljek, de amit muszáj, azt muszáj.

Beléptem az istállóba, és egy női hangot hallottam. Ki a fene lehet itt ilyenkor? Lépteket hallottam, ezért gyorsan leguggoltam az egyik széna bála mögé, majd onnan hallgatóztam.

-         Na, most megyek!

-         Máris? Még csak 5 perce jöttél.

-         Pedro, én ezt a szagot nem bírom.

-         Ki kell találni valamit, mert nem fogom beérni ennyivel.

-         Dehogynem! Muszáj lesz. Na rohanok, nehogy meglásson valaki, te addig menj előre, és nézd meg, hogy tiszta-e a terep.

Uram Isten… ez Nati! Nem hiszem el… Pedro és Nati…

Ha ezt nem hallom a saját fülemmel, akkor biztos, hogy nem hiszem el. Nem mondom, Perdo gyorsan kiheverte a történteket, de mégis mit gondol?! Nati nem fogja felvállalni, soha, de soha, az is biztos. Szánalmasak mind a ketten.

Megvártam, míg Nati elment, majd pár perc várakozás múlva úgy tettem, mintha akkor érkeztem volna. Elmondtam Pedrónak, hogy miért keresem, majd gyorsan távoztam. Próbáltam minél rövidebbre fogni a beszélgetést, ami szerencsére sikerült is.

-         Szia! – köszöntem közömbösen Pedronak

-         Szia! Te itt? Mikor jöttél be? – kérdezte idegesen

-         Mikor jöttem volna, hát most. Na mindegy, a lényeg, hogy ha lesz időd, akkor gyere és segíts nekem meg Elsának. – elmondtam és már fordultam is meg, és indultam kifelé

-         Azt hittem mást is akarsz mondani. – szólt utánam

Nem válaszoltam, minek is tettem volna. Szánalmas, hogy még be is próbálkozna, miközben Natival kavar. Félreismertem Pedrot, de nagyon. Ha ezt Javier megtudná, biztos, hogy felszúrná az első vasvillára, ami a kezébe kerül. Ahogy ezen gondolkoztam, elmosolyodtam és így tértem vissza Elsához.

Amíg odaértem, végig azon gondolkodtam, hogy elmondjam-e neki, amit hallottam. Végül úgy döntöttem, hogy várok még egy kicsit vele, hátha később előnyöm is lesz az esetből.

Végre eljött a parti napja. 

Csak arra vártam, hogy vége legyen ennek az egész zsongásnak, hiszen akkor mindenki megnyugszik, és a vendégek is elmennek, sőt Nati is elutazik pár napra Madridba, méghozzá a barátnőivel.

Reggel már iszonyú sürgés- forgás vette kezdetét. Natinál a fodrász, manikűrös és kozmetikus váltotta egymást. Tudtuk, hogy délre megérkeznek a vendégek is, mégpedig, Cristiano Ronaldo, Karim Benzema, Marcelo, Fabio Countrao, és persze José Mourinho is.  

Persze hazudnék, ha azt mondanám, hogy fogalmam sincs kik ők, de ha nagyon akarnám még az is lehet, hogy össze tudnám keverni őket.

A pincérek szép sorjában megérkeztek, és a vacsorával is befutottak. Egy részét mi készítettük Elsával, a többit pedig Don Maurició rendelte, sőt a partira egy hatalmas tortát is lett rendelt.

Megérkeztek a vendégek, és elkezdődött a parti. Azt rögtön észrevettem, hogy Don Maurició és Mourinho nagyon jóban vannak. A srácok meg, így első ránézésre jó fejek lehetnek, de persze én egy szót sem fogok velük beszélgetni, a „Jó estét!” és a „Viszontlátásra!” kívül.

Mi Elsával, mikor éppen semmit nem kellett felszolgálni, a személyzeti konyhában beszélgettünk. Este 6-ra megérkezett a csodaszép torta is, és Natinak még saját tűzijátékot is rendelt az apja. Nem semmi, amekkora felhajtás van már most, hát mi lesz itt akkor, ha férjhezmegy a kisasszony... Ehhez képest az anyukáját nem is hiányolta, nem tudom, hogy van ez gazdagéknál, de nekem biztos, hogy hiányozna.

Kimentem a folyosóra, hogy megnézzem minden rendben megy-e, amikor azt láttam, hogy Ronaldo áll ott, és nem tudja, hogy merre induljon.

-         Jó estét! Segíthetek? – mentem oda hozzá

-         Jó estét! Köszönöm, igen! Akkora ez a ház, hogy a mosdót keresve most nem tudom, hogy melyik ajtón tudok visszamenni. – vakarta meg a fejét

-         Semmi probléma, ott balra, a második ajtó. – mutattam a barna ajtóra

-         Köszönöm szépen! – köszönte meg kedvesen, mosolyogva

-         Igazán nincs mit. – sóhajtottam egy nagyot

Én visszaindultam a konyhába, ő pedig eltűnt az ajtó mögött…