Boldog Karácsonyt!

Minden Kedves Olvasónknak Békés Boldog Karácsonyt Kívánunk!

11. rész

Sziasztok!

 Lehet, hogy kicsit sokat kellett várni az új részre de jelentjük meghoztuk, és reménykedünk hogy vannak még olvasók és megérte várni! :-) 

Mint látjátok a történet átalakulása már elkezdődött, és ez a részekben is tükröződni fog. 

De nem tartunk fel benneteket tovább! 

Itt az új rész!!! 

Várjuk a visszajelzéseket! 

Puszi Nektek!!!

Milla

Miután elment az orvos kétségbeesettem mentem vissza a birtokra. Don Mauricio a teraszon ült, és épp újságot olvasott. Próbáltam visszafogni a sírást, de nem tudtam. Rettenetesen el voltam keseredve.

Hiába számolgattunk Javierrel, segítség nélkül nem tudjuk a gyógyszereket és az ápolónőt is kifizetni, pedig most mindenképpen kellene mamus mellé egy olyan személy, aki a nap 24 órájában mellette tud lenni, és szakszerű ellátásban tudja részesíteni.

Persze Don Mauricio meghallotta, hogy szipogok és azonnal lejött hozzám.

-         Milla! Mi történt? Miért sírsz? Rossz hírek? – kérdezte ijedten

-         Igen, Uram! Rosszabb, mint amire számítottam. – egyre jobban potyogtak a könnyeim

-         De csak lehet segíteni rajta, vagy nem?

-         De igen. Csak ahhoz… - csuklott el a hangom. – Most mennem kell uram!

-         Várj csak! – nyúlt a karom után - Mi kellene ahhoz… Milla?

-         Egy ápolónő, aki mindig mellette van, és hogy minden gyógyszerét ki tudjuk váltani, de bárhogy számoljuk Javierrel, ez nem fog menni.

-         Milla! Miért nem ezzel kezdted!? Most azonnal odaküldök egy ápolónőt, aki addig marad mellette, ameddig csak kell. A recepteket meg válts ki! – nyúlt az inge zsebébe és vett ki belőle egy köteg pénzt. – Azt hiszem ennyi elég lesz. – tette a tenyerembe a temérdek pénzt. Én csak azon kaptam magam, hogy örömömben megöleltem.

-         Köszönöm, uram! Köszönöm!!!

-         Ez természetes Milla! – mosolygott rám kedvesen, én pedig azonnal a gyógyszertárba indultam

Már a kiváltott receptekkel siettem vissza a birtokra, majd megkerestem Javiert és elküldtem vele a gyógyszereket.

Ezután a konyhában már a vacsora előkészületeiben segítettem Elsanak , amikor Don Maurico hivatott.

Don Mauricio

A tervem már szinte tökéletes, és ha minden úgy alakul, ahogy elterveztem hamarosan nem csak Mexikó leggazdagabb embere leszek, hanem végre a legboldogabb is.

Viszont tudtam, hogy minél előbb el kell indulnunk innen, nincs más választás. Még vacsora előtt felhívtam egy kedves barátomat Madridban, akinek már egy ideje ígérgetem, hogy amint tudom, meglátogatom.

-         Drága barátom! Örömmel hallom a hangod! Hogy mennek a dolgok, hogy vagy?

-         Köszönöm kérdésed Vicente! Minden a legnagyobb rendben. Mit szólnál, ha a héten meglátogatnálak Madridban?

-         A lehető legjobb ötlet! Örömmel várlak, és megnyugtatlak a lehető legjobban időzítettél.

-         Mégpedig?

-         A hét közepén lesz az új luxus éttermem megnyitója. A fogadás díszvendége pedig te leszel, és a kísérőd.

-         Köszönöm Vicente! Ez kihagyhatatlan!

Letettem a telefont és magamhoz hívattam Millát. Azonnal jött is és helyet foglalt az irodámban.

-         Milla, nem úgy alakultak a dolgok, ahogy terveztem. Az utazásról lenne szó.

-         Mondtam uram, hogy szívesen elkísérem. – bólogatott

-         Tudom, viszont holnap este el kellene indulnunk.

-         Már holnap? – lepődött meg azon amit mondtam

-         Igen. Hivatalos vagyok egy régi jó barátom, étterem megnyitójára. Így is el tudsz kísérni?

-         Ez természetes! Örömmel segítek, hiszen annyi jót tett már velem. – mosolygott rám kedvesen

-         Köszönöm Milla!

Cristiano

Az első dolgom a címmel Madrid legnagyobb postájára vezetett. Úgy döntöttem írok egy levelet Millának, amiben mindent elmondok neki arról, amit érzek, sőt elküldöm neki a telefonszámomat. Nem érdekel, hogy mennyi pénzbe kerül, de azt akarom, hogy mire holnap reggel felkel, a kezében legyen ez a levél.

Drága Milla!

Nem tudom, hogy mit fogsz majd ahhoz szólni, ami ebben a pár sorban áll, de nem bírtam ki, hogy ne mondjam el neked, hogy mit is érzek valójában.

Az a pár nap, amit Mexikóban töltöttem, fenekestül felforgatta az életem. Mióta hazajöttünk csak és kizárólag rád tudok gondolni, semmire nem tudok odafigyelni, csak te jársz a fejemben, és a csókunk. A csókunk, amit nem tudok elfelejteni. Amint becsukom a szemem, máris előttem van.

Csak reménykedem, hogy te is hasonlóan érzel, mint én.

Fogalmam sincs, hogy oldjam meg, azt hogy újra lássalak, de valamit ki kell találnunk, mert nem bírom nélküled.

Leírom a telefonszámom, amin kérlek jelentkezz, ha elolvastad ezt a pár sort.

Ölel és csókol: Cris

Sikeresen elintéztem, amit akartam. Holnap reggel, mire Milla felébred, odaér a levelem és remélem, hogy megkapom a válaszát is.

Hazafelé indultam és valahol azt reméltem, hogy Irina még nem ért haza.

Sajnos tévedtem… amint beléptem, a nappaliban papírzacskók tömkelege volt szétdobálva, mindenfelé ruhákkal együtt.

-         Látom ma is kitettél magadért. – emeltem fel a kanapéról az egyik ruhát, amin megnézve a címkét láttam, hogy közel 800 Euro volt

-         Igen, a szép dolgokat meg kell fizetni. De ne aggódj, összeszedem magam és megyek is.

-         Hova?

-         Vissza, New Yorkba. Nem zavarom meg a kis családod a közös meccsnézésben. Na meg, amúgy sincs kedvem végigülni 90 percet az anyáddal meg a nővéreddel.

-         Gondolom az meg sem hat, hogy Juniort is hozzák.

-         Őszintén? – kérdezett vissza majd rágyújtott egy cigarettára

-         Inkább ne válaszolj. – hagytam ott és felmentem a hálóba

Talán húsz perc telt el mikor Irina benyitott a szobámba és közölte, hogy legalább a reptérre vigyem ki.

Így is tettem, bepakoltuk a cuccait és elindultunk a Barajasi repülőtérre. A kocsiban bocsánatot kért Irina, ha netán megbántott volna, de ez most abszolút nem tudott érdekelni.

Bekísértem, természetesen kéz a kézben, mert mit szóltak volna a fotósok, ha nem így teszem.

Felszállt a New Yorki gépre, én pedig hazaindultam.

 

Milla

Rohantam vissza a konyhába segíteni Elsának aki közben megkérdezte miért hívat engem ilyen sűrűn Don Mauricio…

-         Már ne haragudj lányom, hogy ezt mondom, de félek, hogy meg fogod bánni ezt az utazást.

-         Ezt most miért mondod? – kérdeztem értetlenül, hiszen nem értettem, hogy mire céloz

-         Nem is tudom, de Don Maurucio senkivel nem viselkedett így mióta itt hagyta a felesége. Csak azt mondom vigyázz magadra Milla. – simogatta meg az arcom

-         Vigyázni fogok, ígérem! – öleltük meg egymást

 

Vacsora után bepakoltam pár dolgot, de Don Mauricio már szólt, hogy holnap reggel bevisz a városba és új ruhákat veszünk, amiket majd vinnem kell.

Izgatottan aludtam el… nem tudom miért, de vártam ezt az utat.

A reggel hamar eljött. Zuhanyzás után reggeliztem, majd indultunk is a városba. Azt hittem Natalia is velünk tart, ha másért nem is, akkor azért, hogy engem bánthasson, de nem jött. Sőt, hallottam amikor Don Mauricio vele beszélt, valahol külföldön van. Persze, így nem nehéz, hogy az apja Mexikó egyik leggazdagabb embere, hiszen így bármit megtehet.

A városban bementünk egy két butikba, ahol már jól ismerték Don Mauriciot. Nekem szebbnél szebb ruhákat kellett felpróbálni, majd azokban kijönni és körbe forogni. Amire Don Mauricio is rábólintott az mind megvásárlásra került.

Jó sok ruhát és cipőt kaptam, amikért nem győztem hálálkodni.

Már dél is elmúlt, mire hazaértünk. Elsa az ebédet készítette elő a konyhában mikor beléptem.

-         Jó hogy jössz. Leveled jött ma. – tette le elém a borítékot az asztalra

-         Levelem? Nekem?

-         Igen, a te neved áll rajta. Nézd csak meg.

Tényleg én voltam a címzett, de feladó nem volt. Csak azt láttam, hogy Madridban adták fel tegnap. Kibontottam és mikor elkezdtem olvasni a sorokat, azt hittem majd kiugrok a bőrömből.

El sem akartam hinni, hogy mi van a kezemben. A papírral azonnal rohantam a szobámba, otthagyva csapot-papot és a telefonom után kutattam.

Megtalálva azonnal bepötyögtem a számot, és vártam, hogy beszélhessek Crissel.

-         Szia, Milla vagyok! – szóltam bele, ahogy felvette a telefont

-         Szia! Istenem, hát megkaptad! – mondta boldogsággal a hangjában

-         Igen! Próbálom elhinni, hogy tényleg minden sor igaz, amit leírtál, de ez olyan hihetetlen.

-         Pedig hidd el, hogy így van. Éjjel nappal rád gondolok.

-         Hát, nekem is gyakran eszembe jut az az este.

-         Látnom kell téged Milla, muszáj!

-         Akkor most mondok valamit, aminek nagyon örülni fogsz. Még ma este Madridba utazom.

-         Hogy micsoda? Komolyan? – éreztem a hangjában a meglepettséggel keveredő örömöt

-         Igen! Még nem tudom, hogyan és mikor, de találkozunk, ezt megígérem. Most viszont rohannom kell!

-         Örülök, hogy hívtál Milla! Remélem, hogy minél előbb látlak!

-         Én is! Szia Cris!

                                                                                                                              

Letettem a telefont, és próbáltam mindent bepakolni az újonnan vásárolt bőröndömbe. Sajnos mamust meglátogatni már nem volt időm, de amint hazaérünk, megteszem.

 Kissé késve megebédeltünk, majd mindent bepakolt a sofőr a kocsiba és máris a reptér irányába siettünk.

A 12 órás repülőút eléggé megviselt, hiszen még soha nem volt ilyenben részem. Don Mauricion meg sem látszott, hogy átrepültük a fél világot, de én igencsak lestrapáltnak éreztem magam. A repülőn beszélgettünk, volt időnk bőven. Rendkívül kedves ez az ember, és hatalmas szíve van az biztos. Egyáltalán nem bántam meg hogy eljöttem vele, és Cristianot sem tudtam kiverni a fejemből.

A reptéren a csomagjaimra várva álldogáltam, amikor azt éreztem, hogy valaki majdnem felborít, hiszen olyan sebességgel akar elvenni egy bőröndöt…

-         Ne haragudj, csak késésben vagyok. – kért elnézést mosolyogva

-         Semmi baj! – mosolyogtam rá én is, hiszen szimpatikus volt nekem, meg amúgy sem haragudtam

Elvettem a bőröndömet, és a reptér előtt már egy taxi várt miket.

 

Beszállva még egy pillanatra visszanéztem, és pont akkor jött ki a reptér bejáratán a srác, aki majdnem felborított. Még el is mosolyodtam… ahogy jobban megnéztem, a haja olyan volt, mint aki éppen most kelt ki az ágyból. Ezen jót kuncogtam magamban, majd a kilátásban gyönyörködtem.

Mindig is tudtam, hogy Madrid csodaszép város, de azt hogy ennyire elkápráztat arra nem gondoltam volna. A szállodánk a belvárosban volt, valószínűleg a legelegánsabb hotelek egyike lehetett.

A taxiból kiszállva beléptem a szálloda előterébe, ahol szinte minden csillogott, és szebbnél szebb dekorációkkal volt díszítve. Leültünk a hatalmas bőrkanapéra, majd szóltak, hogy elfoglalhatjuk a lakosztályt.

A szálloda legfelsőbb emeletére érve kiszálltunk a liftből, és egy hatalmas kétszárnyú ajtó előtt találtuk magunkat. A lakosztály a legszebb és legmodernebb bútorokkal elrendezve, külön nappali, háló és még egy szoba.

A fürdőszoba akkora volt, mint nálunk otthon az egész lakás. A lakosztály legszebb helye mégiscsak az erkély volt, ahonnan egész sokáig el lehetett látni. Csodaszép volt a kilátás, viszont nem sokáig tudtam gyönyörködni benne, mert nagyon elálmosodtam.

Ledőltem a hatalmas francia ágyra, és hamar álomba szenderültem. Nem tudom mennyit aludhattam, de Don Mauricio ébresztett fel, hogy menjek és zuhanyozzak le, mert nemsokára itt a fodrász és a sminkes, ugyanis este étterem megnyitóra kell mennünk.

Lezuhanyoztam és mire végeztem megérkezett a fodrász. Csodálatos frizurát készített. Percekig csak néztem magamat a tükörben, alig akartam elhinni, hogy én vagyok az. Felöltöztem, majd vártam, hogy a sminkes is megérkezzen. Nem kellett sokat várnom, már újra a tükör előtt ültem, majd kimentem a nappaliba, hogy megmutassam magam Don Mauricionak.

-         Milla… én nem találok szavakat. Csodaszép vagy. – mondta miközben felállt a kanapéról

-         Uram, maga mindig túloz. – éreztem, hogy kissé elpirulok

-         Büszke vagyok rá, hogy ma te leszel a kísérőm. Szabad? – nyújtotta a karját és elindultunk az ajtó felé

A földszintem leültünk, majd jött egy elegáns úr, és közölte, hogy ő lesz a sofőrünk a madridi tartózkodásunk alatt, és a kocsi előállt.

Kilépve az épület elé, már kissé lehetett érezni, hogy lehűlt a levegő, de ez kellemes lehűlés volt ahhoz képest, amilyen meleg volt akkor, amikor megérkeztünk.

Nem sokat kellett autózni, úgy negyed órát és máris egy luxusétterem bejáratához értünk. Ahogy kiszálltunk a kocsiból, temérdek fotóssal találtam szembe magam, és vagy ezer vaku villant. Besétáltunk és üdvözölt minket egy idősebb úr.

-         Drága barátom! Örülök, hogy látlak! – ölelték meg egymást Don Mauricióval

-         Köszönöm a meghívást Vicente. Szeretném bemutatni neked egy kedves barátom. Vicente ő itt Milla.

-         Nagyon örülök uram, hogy megismerhetem.

-         Én is örülök kedves Milla. Azt hiszem nincs ma itt önhöz fogható szépség.

Az étteremben rengetegen voltak, sőt nem csak a belső részben, de a külső teraszrész is zsúfolásig volt.

Vacsora előtt az étterem tulajdonosa köszöntött minket:

Hölgyeim és Uraim!

Talán mindenkit tegezhetek, hiszen akiket ma meghívtam, nyugodt szívvel mondhatom, hogy mind a barátaim vagytok!

Nélkületek nem jöhetett volna létre ez a szuper hely, és remélem, mindannyian törzsvendégek lesztek itt, mind ti, mind a kedves barátaitok és családtagjaitok is.

Külön szeretném ma este köszönteni az egyik legkedvesebb barátomat, aki egyenesen Mexikóból érkezett, és persze a kedvenc csapatom a Real Madrid edzőjét és focistáit is!

Köszönöm nektek, hogy itt vagytok!

Mindenkinek nagyon kellemes estét és jó szórakozást kívánok.

Amikor kimondta, hogy itt vannak a Real Madrid focistái nem hittem a fülemnek. Abban csak reménykedtem, hogy Cris is itt van, és talán pár percre össze is futhatok vele.

Don Mauricio elment, mert Vicente beszélni akart vele, én pedig úgy döntöttem, szétnézek egy kicsit a teraszon.

Ahogy kiléptem, máris megpillantottam egy asztaltársaságot. Nem tudtam kik ülnek ott, de velem szemben Fabio ült, és úgy gondolom nekem háttal Cris. Mellette egy másik srác, és egy barna hajú nő.

Összeszedtem minden bátorságom és az asztalhoz mentem.

-         Sziasztok! Remélem nem zavarok. – álltam meg az asztaluk mellett

-         Micsoda kellemes meglepetés!– pattant fel Fábio, és két puszival üdvözölt

-         Milla! – állt fel Cris és láttam az arcán, hogy szinte alig ismer meg – Nem tudod, hogy milyen boldog vagyok, hogy látlak. – Adott két puszit, majd megölelt. – Gyere, had mutassam be neked Ikert és Sara-t.

-         Azt hiszem Ikerrel már találkoztam. – mosolyogva nyugtáztam, hogy ma délelőtt ő volt, aki majdnem felborított a reptéren

Milla az étterem megnyitóján 

Friss hírek

Sziasztok!

A szavazás lezárult, és Iker Casillas nyert 10 szavazattal! 

Köszönjük szépen mindenkinek aki szavazott!!!! 

Hamarosan jön az új rész, és valószínűleg az oldal is új kinézetet kap majd!

 Igyekezni fogunk!!!

Pusszantás nektek: csaj&brigi

Sziasztok!

Hamarosan jelentkezünk az új résszel, de előtte még a TI segítségetekre lenne szükségünk. 

Miután elég sok Ronaldo-s fanfic íródik, és a mi rajongásunk is elhalványult Ronaldoval kapcsolatban, így arra jutottunk, hogy új férfi főszereplővel írjuk tovább a történetet. 

Tehát nyitott a kérdés, kit szeretnétek látni Milla mellett?

Oldalt feltettünk egy szavazást, úgyhogy döntsétek el ti kiről olvasnátok szívesen! 

Pusszantás Nektek! 

10. rész

Sziasztok! 

Késve de megérkezett az új rész! Sajnáljuk, hogy ennyit kellett rá várni, de most már itt van! 

Reméljük, hogy vannak még olvasók, és azt is hogy tetszeni fog ez a rész!!!

Jó olvasást nektek! 

Puszi: csaj&brigi 

Don Mauricio

Reggel korán ébredtem, csak Millára tudtam gondolni. Miközben a dolgozó szobámban a papírokat néztem át Nati rontott be dühösen…

-         Apuci, csinálj valamit, mert én nem tudom, hogy mit csinálok ezzel a kis szutyokkal…- ült le dühösen velem szemben

-         Már megint mit csinált Milla? Mert neve is van. – tettem le a papírokat az asztalra

-         Virágot kapott. – mondta cinikusan

-         Virágot? Ő? Kitől?

-         Na vajon kitől? Gondolom attól, akivel a kertben csókolózott. Mikor rúgod már ki végre? Mikor? – állt fel dühösen

-         Nyugodj már meg kislányom. Nem ilyen egyszerű ez. – próbáltam nyugtatni

-         Dehogynem! Már lassan ő lesz itt a fontos, nem pedig én. – állt fel és viharzott ki – Jobb is hogy nem leszek itthon.

Ez a Ronaldo jól bezavart itt nekem, a francba. Visszaültem és próbáltam kitalálni valami jó tervet, amit gyorsan meg is tudok valósítani, és Milla is az enyém lesz. Pont kapóra jött, amit Nati mondott, hogy nem lesz itthon.

Gyorsan az irodába hivattam Millát.

Milla

Elvettem a borítékot majd kinyitottam. Egy üdvözlő kártya volt benne a következő felirattal:

„Sajnálom, hogy bonyodalmat okoztam, és rád nyitottam! Ezzel a kis aprósággal szeretnék elnézést kérni a kellemetlenségért, amit okoztam” Fábio

Döbbentem olvastam a kis kártyát, mindenre gondoltam volna, de rá nem. Vagy inkább titkon arra gondoltam, mikor megláttam, hogy Cris küldte. Meglepett Fábio, de nagyon.

Natalia most biztosan azt hiszi, hogy Ronaldo küldte, de nem fogok neki beszámolni erről.

Fogtam a virágot, és a szobámba igyekeztem vele.

Letettem a virágot az asztalomra, beledugtam az orrom a szirmok közé mielőtt kimentem, hiszen csodálatos illatuk volt. Épphogy kiléptem a szobámból, Don Mauriciohoz kellett mennem, mert hivatott.

-         Gyere csak Milla, két dolgot is szeretnék megbeszélni veled. – tessékelt be a dolgozószobájába

-         Igen, uram! – ültem le, miközben féltem, hogy Nati olyasmiket mondott neki, ami nem igaz, és emiatt hivat

-         Tegnap megbeszéltük az orvost. Ma délelőtt elmegy a nagymamádhoz. Ha gondolod, akkor vele mehetsz. – mondta mosolyogva

-         Uram, én nem is tudom, hogy köszönjem meg! – hálálkodtam

-         Még mielőtt elfelejtem, lenne még itt valami. Hamarosan üzleti útra kell mennem, Nati viszont a barátaival elutazik. Arra gondoltam, ha lenne kedved, elkísérhetnél. – ült le mellém – Tudod, úgy volt, hogy Natalia elkísér, de mégsem jön. Hölgykísérő kellene, mert vacsorákon is meg kell jelenem. Nem szeretnék egyedül menni, ha egy mód van rá.

-         Uram, ez természetes, hiszen annyit segít nekem. – bólogattam, hiszen úgy gondoltam el kell mennem vele, máshogy úgysem tudom soha meghálálni, amit értem tesz

-         Tényleg eljössz velem? – kérdezte csillogó szemekkel

-         Igen!

-         Akkor holnap elviszlek vásárolni. – mondta határozottan

-         Jaj erre semmi szükség uram. – visszakoztam kissé

-         Dehogynem. Fogadásokra megyünk, koktélruhák, cipők… nem sorolom, ti nők ehhez jobban értetek. Örülök, hogy megbeszéltük. – mosolygott továbbra is –  most pedig nem tartalak fel.

Kijöttem az irodájából, és fura érzés fogott el. Nem is tudom, talán nem kellett volna megtennem ezt a szívességet? De hát a szívem azt súgta, hogy megérdemel ennyit ez a kedves ember.

Natival sajnos többször is összefutottam, de úgy nézett rám, mintha mindenért én lennék a hibás, pedig sosem bántottam egy szóval sem.

Alig vártam, hogy végre megérkezzen az orvos és megnézze mamuskám. Hamarosan meg is történt, és én is elmehettem vele.

Viszonylag gyorsan visszaértünk, de semmi jót nem mondott. Mamus mellé ápolónő kell, és még ennél is több gyógyszer. Rettenetesen el voltam keseredve, kilátástalannak éreztem, hogy mamus meggyógyulhasson.

Don Maurico

Az orvos barátom, Miguel megvizsgálta Milla mamáját, és minden a terv szerint alakul...

-         Köszönöm Migul, hogy segítesz. – töltöttem neki is egy italt

-         Nincs mit barátom, ez természetes. Mindent úgy tettem, ahogy kérted. – gyújtott rá egy szivarra

-         És tényleg annyira beteg a vénlány?

-         Dehogyis! – rázta a fejét – Amilyen gyógyszereket szed, szerintem pár hónap és rendbejött volna.

-         Ugye nem fog Milla semmit észrevenni?

-         Persze, hogy nem. Átírtam a gyógyszereket, és be is adtam neki párat. Ettől pár nap múlva rosszabbul lesz, és a te Millád jönni fog segítséget kérni.

-         Remek! Tudtam, hogy számíthatok rád! – koccintottunk

Miguel elment, én pedig elégedetten ültem ki a teraszra.

Cristiano

Hazaértünk Madridba, és a lakásban már Irina fogadott.

-         Szia! Azt hittem sosem érsz ide. – csókolt meg

-         Szia! Nem gondoltam, hogy itt leszel. – tettem le a bőröndöm és ültem le a kanapéra

-         Elfáradtál? – ült le mellém, és kezdte el az ingem kigombolni

-         Egy kicsit. – kulcsoltam át kezeim a derekán – Mit szólnál, ha egy kicsit ellazulnánk?

Persze Irinát nem kellett félteni azonnal rám vetette magát. Természetesen nem mondtam nemet, de soha nem szeretkeztem még így senkivel, hogy közben valaki egészen másra gondoltam. Minden csóknál csak Milla járt a fejemben, az ő arcát láttam magam előtt.

Csak bambultam, szinte magamon kívül voltam.

-         Valami baj van? – kérdezte Irina miközben rágyújtott egy cigire

-         Nem, nincs! – mondtam, és most még a cigire sem esett jól rágyújtani, sőt kifejezetten zavart a gomolygó füst, amit Irina fújt ki

-         Azt hittem jobban fogsz örülni nekem. Holnap már repülök vissza New Yorkba.

-         Azt gondoltam. Két napnál tovább sosem maradsz. A hétvégi meccsre sem jössz vissza?

-         Ajjj Cris, ne kezdjük már ezt. Egy: hulla fáradt vagyok. Péntek este partira megyek. Kettő: tudod, hogy utálok ott ülni egyedül, ráadásul több, mint 90 percet, ráadásul még figyelni is kellene, ahogy azt a hülye labdát kergetitek.

-         Persze, tudom! – mondtam neki közömbösen, de őt ez egyáltalán nem zavarta

-         Megyek lezuhanyozom –  kelt fel mellőlem, majd a fürdő felé indult

Semmi nem volt az igazi Irinával. Valahogy úgy éreztem, Milla kell nekem. Persze ez lehetetlen, hiszen még csak nem is egy földrészen vagyunk. Ráadásul az is lehet, hogy többé soha életemben nem látom. Bizonytalan voltam Irinával kapcsolatban is, nem veszi észre, hogy mennyire fontos lenne, ha ő is eljönne a meccseimre.

Amíg zuhanyoztam a telefonom is csörgött. Édesanyám volt az, de Irina természetesen nem vette fel, minek is vette volna, közös témájuk nagyon nincs…

-         Szia Anya! – szóltam bele vidámabban – Hazaértem! Jól vagytok? Junior?

-         Szia kisfiam! Minden rendben! Mi jól vagyunk és örülünk, hogy egyben hazaértél. A hétvégi meccsre megyünk, és Katia is jön!

-         Komolyan? De boldog vagyok! – mosolyogtam – Szóljatok mikor érkeztek, és megyek értetek a reptérre!

-         Rendben! Még egy kérdés! Irina nálad lesz?

-         Nem, holnap megy haza! – tudtam, hogy miért kérdezi.  Mostanában az egy légtérben maradás is gondot jelent nekik, főleg ha Katia is jön

-         Pompás! Akkor majd hívlak még!

-         Rendben!

-         Ugye, hogy nem fogok én innen hiányozni. – jegyezte meg gúnyosan, Irina

-         Ezt már annyiszor megbeszéltük. Csak egy kicsit kellene kedvesebbnek lenned velük, és nem itt tartanánk.

-         Tudod, ha a családod ribancnak tart, elég nehéz.

-         Megkérhetlek, hogy fejezd be! Unom már ezt! – ültem le az ágyra és bekapcsoltam a tévét

-         Persze, már be is fejeztem. – megfogta a táskáját és elindult kifelé

-         Most hová mész? – szóltam utána

-         Vásárolni! Majd jövök! – ezzel hallottam a lépteke a lépcsőn, majd csapódott a bejárati ajtó

Az órámra pillantva láttam, hogy hamarosan edzésre kell indulnom. Összeszedtem magam, és írtam Irinának egy sms-t, hogy edzésen vagyok. Elindultam, és közben ismét Milla járt a fejemben.

A parkolóba egyszerre értem Fábioval. Ő is fáradtnak tűnt, ahogyan én is.

-         Haver, alig élek. – nyugtázta, miközben kivette a sporttáskáját a kocsijából

-         Dettó! Hosszú út volt, de jó volt. – mosolyogtam magamban

-         Az tuti. De szegény Milla! Amikor rányitottam. Bár remélem, hogy a csokrom kiengeszteli.

-         Milyen csokrod? – kérdeztem kikerekedett szemekkel, miközben már befelé sétáltunk

-         Még a repülőről küldettem neki egy csokor virágot. Bocsánatkérés céljából.

-         Basszus, te tudod a címét? – álltam meg egy percre

-         Igen. Mou megmondta, de miért olyan fontos ez?

-         Nekem kell a címe! – vakartam meg a fejem

-         De minek? – kérdezte kissé meglepetten Fábio

-         Kell és kész! – vettem elő a zsebemből a telefonom és már írtam is bele a címet amit Fábio mondott

-         Gyanús vagy te nekem haver! Bár ha jobban belegondolok, Milla szép nő, szebb, mint a kis modellecskéd. – veregetett hátba

-         Na jó, majd azt én tudom! De köszi a címet! – vigyorogtam, és úgy éreztem ezt a vigyort ma senki nem tudja letörölni az arcomról

Edzésen csak még jobb kedvem volt, Marcelo és Pepe barátaim megint hozták a formájukat. Őszintén szólva, kedvem nem volt hazamenni Irinához, és a nyafogást hallgatni. Mondjuk, ha Milla várna otthon az mindjárt más lenne, akkor egy percig nem vesztegetném az időm.

De szerencsére itt a címe… most már csak fel kell vennem vele a kapcsolatot!