10. rész

Sziasztok! 

Késve de megérkezett az új rész! Sajnáljuk, hogy ennyit kellett rá várni, de most már itt van! 

Reméljük, hogy vannak még olvasók, és azt is hogy tetszeni fog ez a rész!!!

Jó olvasást nektek! 

Puszi: csaj&brigi 

Don Mauricio

Reggel korán ébredtem, csak Millára tudtam gondolni. Miközben a dolgozó szobámban a papírokat néztem át Nati rontott be dühösen…

-         Apuci, csinálj valamit, mert én nem tudom, hogy mit csinálok ezzel a kis szutyokkal…- ült le dühösen velem szemben

-         Már megint mit csinált Milla? Mert neve is van. – tettem le a papírokat az asztalra

-         Virágot kapott. – mondta cinikusan

-         Virágot? Ő? Kitől?

-         Na vajon kitől? Gondolom attól, akivel a kertben csókolózott. Mikor rúgod már ki végre? Mikor? – állt fel dühösen

-         Nyugodj már meg kislányom. Nem ilyen egyszerű ez. – próbáltam nyugtatni

-         Dehogynem! Már lassan ő lesz itt a fontos, nem pedig én. – állt fel és viharzott ki – Jobb is hogy nem leszek itthon.

Ez a Ronaldo jól bezavart itt nekem, a francba. Visszaültem és próbáltam kitalálni valami jó tervet, amit gyorsan meg is tudok valósítani, és Milla is az enyém lesz. Pont kapóra jött, amit Nati mondott, hogy nem lesz itthon.

Gyorsan az irodába hivattam Millát.

Milla

Elvettem a borítékot majd kinyitottam. Egy üdvözlő kártya volt benne a következő felirattal:

„Sajnálom, hogy bonyodalmat okoztam, és rád nyitottam! Ezzel a kis aprósággal szeretnék elnézést kérni a kellemetlenségért, amit okoztam” Fábio

Döbbentem olvastam a kis kártyát, mindenre gondoltam volna, de rá nem. Vagy inkább titkon arra gondoltam, mikor megláttam, hogy Cris küldte. Meglepett Fábio, de nagyon.

Natalia most biztosan azt hiszi, hogy Ronaldo küldte, de nem fogok neki beszámolni erről.

Fogtam a virágot, és a szobámba igyekeztem vele.

Letettem a virágot az asztalomra, beledugtam az orrom a szirmok közé mielőtt kimentem, hiszen csodálatos illatuk volt. Épphogy kiléptem a szobámból, Don Mauriciohoz kellett mennem, mert hivatott.

-         Gyere csak Milla, két dolgot is szeretnék megbeszélni veled. – tessékelt be a dolgozószobájába

-         Igen, uram! – ültem le, miközben féltem, hogy Nati olyasmiket mondott neki, ami nem igaz, és emiatt hivat

-         Tegnap megbeszéltük az orvost. Ma délelőtt elmegy a nagymamádhoz. Ha gondolod, akkor vele mehetsz. – mondta mosolyogva

-         Uram, én nem is tudom, hogy köszönjem meg! – hálálkodtam

-         Még mielőtt elfelejtem, lenne még itt valami. Hamarosan üzleti útra kell mennem, Nati viszont a barátaival elutazik. Arra gondoltam, ha lenne kedved, elkísérhetnél. – ült le mellém – Tudod, úgy volt, hogy Natalia elkísér, de mégsem jön. Hölgykísérő kellene, mert vacsorákon is meg kell jelenem. Nem szeretnék egyedül menni, ha egy mód van rá.

-         Uram, ez természetes, hiszen annyit segít nekem. – bólogattam, hiszen úgy gondoltam el kell mennem vele, máshogy úgysem tudom soha meghálálni, amit értem tesz

-         Tényleg eljössz velem? – kérdezte csillogó szemekkel

-         Igen!

-         Akkor holnap elviszlek vásárolni. – mondta határozottan

-         Jaj erre semmi szükség uram. – visszakoztam kissé

-         Dehogynem. Fogadásokra megyünk, koktélruhák, cipők… nem sorolom, ti nők ehhez jobban értetek. Örülök, hogy megbeszéltük. – mosolygott továbbra is –  most pedig nem tartalak fel.

Kijöttem az irodájából, és fura érzés fogott el. Nem is tudom, talán nem kellett volna megtennem ezt a szívességet? De hát a szívem azt súgta, hogy megérdemel ennyit ez a kedves ember.

Natival sajnos többször is összefutottam, de úgy nézett rám, mintha mindenért én lennék a hibás, pedig sosem bántottam egy szóval sem.

Alig vártam, hogy végre megérkezzen az orvos és megnézze mamuskám. Hamarosan meg is történt, és én is elmehettem vele.

Viszonylag gyorsan visszaértünk, de semmi jót nem mondott. Mamus mellé ápolónő kell, és még ennél is több gyógyszer. Rettenetesen el voltam keseredve, kilátástalannak éreztem, hogy mamus meggyógyulhasson.

Don Maurico

Az orvos barátom, Miguel megvizsgálta Milla mamáját, és minden a terv szerint alakul...

-         Köszönöm Migul, hogy segítesz. – töltöttem neki is egy italt

-         Nincs mit barátom, ez természetes. Mindent úgy tettem, ahogy kérted. – gyújtott rá egy szivarra

-         És tényleg annyira beteg a vénlány?

-         Dehogyis! – rázta a fejét – Amilyen gyógyszereket szed, szerintem pár hónap és rendbejött volna.

-         Ugye nem fog Milla semmit észrevenni?

-         Persze, hogy nem. Átírtam a gyógyszereket, és be is adtam neki párat. Ettől pár nap múlva rosszabbul lesz, és a te Millád jönni fog segítséget kérni.

-         Remek! Tudtam, hogy számíthatok rád! – koccintottunk

Miguel elment, én pedig elégedetten ültem ki a teraszra.

Cristiano

Hazaértünk Madridba, és a lakásban már Irina fogadott.

-         Szia! Azt hittem sosem érsz ide. – csókolt meg

-         Szia! Nem gondoltam, hogy itt leszel. – tettem le a bőröndöm és ültem le a kanapéra

-         Elfáradtál? – ült le mellém, és kezdte el az ingem kigombolni

-         Egy kicsit. – kulcsoltam át kezeim a derekán – Mit szólnál, ha egy kicsit ellazulnánk?

Persze Irinát nem kellett félteni azonnal rám vetette magát. Természetesen nem mondtam nemet, de soha nem szeretkeztem még így senkivel, hogy közben valaki egészen másra gondoltam. Minden csóknál csak Milla járt a fejemben, az ő arcát láttam magam előtt.

Csak bambultam, szinte magamon kívül voltam.

-         Valami baj van? – kérdezte Irina miközben rágyújtott egy cigire

-         Nem, nincs! – mondtam, és most még a cigire sem esett jól rágyújtani, sőt kifejezetten zavart a gomolygó füst, amit Irina fújt ki

-         Azt hittem jobban fogsz örülni nekem. Holnap már repülök vissza New Yorkba.

-         Azt gondoltam. Két napnál tovább sosem maradsz. A hétvégi meccsre sem jössz vissza?

-         Ajjj Cris, ne kezdjük már ezt. Egy: hulla fáradt vagyok. Péntek este partira megyek. Kettő: tudod, hogy utálok ott ülni egyedül, ráadásul több, mint 90 percet, ráadásul még figyelni is kellene, ahogy azt a hülye labdát kergetitek.

-         Persze, tudom! – mondtam neki közömbösen, de őt ez egyáltalán nem zavarta

-         Megyek lezuhanyozom –  kelt fel mellőlem, majd a fürdő felé indult

Semmi nem volt az igazi Irinával. Valahogy úgy éreztem, Milla kell nekem. Persze ez lehetetlen, hiszen még csak nem is egy földrészen vagyunk. Ráadásul az is lehet, hogy többé soha életemben nem látom. Bizonytalan voltam Irinával kapcsolatban is, nem veszi észre, hogy mennyire fontos lenne, ha ő is eljönne a meccseimre.

Amíg zuhanyoztam a telefonom is csörgött. Édesanyám volt az, de Irina természetesen nem vette fel, minek is vette volna, közös témájuk nagyon nincs…

-         Szia Anya! – szóltam bele vidámabban – Hazaértem! Jól vagytok? Junior?

-         Szia kisfiam! Minden rendben! Mi jól vagyunk és örülünk, hogy egyben hazaértél. A hétvégi meccsre megyünk, és Katia is jön!

-         Komolyan? De boldog vagyok! – mosolyogtam – Szóljatok mikor érkeztek, és megyek értetek a reptérre!

-         Rendben! Még egy kérdés! Irina nálad lesz?

-         Nem, holnap megy haza! – tudtam, hogy miért kérdezi.  Mostanában az egy légtérben maradás is gondot jelent nekik, főleg ha Katia is jön

-         Pompás! Akkor majd hívlak még!

-         Rendben!

-         Ugye, hogy nem fogok én innen hiányozni. – jegyezte meg gúnyosan, Irina

-         Ezt már annyiszor megbeszéltük. Csak egy kicsit kellene kedvesebbnek lenned velük, és nem itt tartanánk.

-         Tudod, ha a családod ribancnak tart, elég nehéz.

-         Megkérhetlek, hogy fejezd be! Unom már ezt! – ültem le az ágyra és bekapcsoltam a tévét

-         Persze, már be is fejeztem. – megfogta a táskáját és elindult kifelé

-         Most hová mész? – szóltam utána

-         Vásárolni! Majd jövök! – ezzel hallottam a lépteke a lépcsőn, majd csapódott a bejárati ajtó

Az órámra pillantva láttam, hogy hamarosan edzésre kell indulnom. Összeszedtem magam, és írtam Irinának egy sms-t, hogy edzésen vagyok. Elindultam, és közben ismét Milla járt a fejemben.

A parkolóba egyszerre értem Fábioval. Ő is fáradtnak tűnt, ahogyan én is.

-         Haver, alig élek. – nyugtázta, miközben kivette a sporttáskáját a kocsijából

-         Dettó! Hosszú út volt, de jó volt. – mosolyogtam magamban

-         Az tuti. De szegény Milla! Amikor rányitottam. Bár remélem, hogy a csokrom kiengeszteli.

-         Milyen csokrod? – kérdeztem kikerekedett szemekkel, miközben már befelé sétáltunk

-         Még a repülőről küldettem neki egy csokor virágot. Bocsánatkérés céljából.

-         Basszus, te tudod a címét? – álltam meg egy percre

-         Igen. Mou megmondta, de miért olyan fontos ez?

-         Nekem kell a címe! – vakartam meg a fejem

-         De minek? – kérdezte kissé meglepetten Fábio

-         Kell és kész! – vettem elő a zsebemből a telefonom és már írtam is bele a címet amit Fábio mondott

-         Gyanús vagy te nekem haver! Bár ha jobban belegondolok, Milla szép nő, szebb, mint a kis modellecskéd. – veregetett hátba

-         Na jó, majd azt én tudom! De köszi a címet! – vigyorogtam, és úgy éreztem ezt a vigyort ma senki nem tudja letörölni az arcomról

Edzésen csak még jobb kedvem volt, Marcelo és Pepe barátaim megint hozták a formájukat. Őszintén szólva, kedvem nem volt hazamenni Irinához, és a nyafogást hallgatni. Mondjuk, ha Milla várna otthon az mindjárt más lenne, akkor egy percig nem vesztegetném az időm.

De szerencsére itt a címe… most már csak fel kell vennem vele a kapcsolatot!