7. rész

Milla 

Eltelt pár hét a furcsa eset óta, mikor is kiderült, hogy Luis nem más, mint Perdo legjobb barátja, csak erről nekem és Luisnak is elfelejtett szólni. Nem tudom, és talán nem is akarom ezt megbocsátani neki. Mindenesetre, ma találkozom Luissal. Úgy döntöttem, adok magunknak még egy esélyt. Nem hiába telt el az a sok év, és nem hiába gondoltam rá minden nap, pontosan úgy, ahogy ő is rám.

Végre péntek van, és az estét már otthon tölthetem, nagyon várom, hogy mamussal és a többiekkel legyek.

Délelőtt a nappaliban szorgoskodtunk Elsával, mikor Don Mauricio hivatott.

-         Gyere Milla, ülj csak le! – léptem be az ajtón és ültetett le az asztalához

-         Jó reggelt Uram! – mosolyogtam rá kedvesen

-         A jövő hétről szeretnék pár szót ejteni.  Nem tudom, hogy tudod-e, de hétfőn lesz Natalia születésnapja…

-         Igen Uram, tudom, mivel minden nap elmondja a kisasszony. Ha akarnám, sem tudnám elfelejteni. – bólogattam

-         Nos, ez esetben arról van szó, hogy sikerült elintéznem, és eljön pár sztárfocista is, pont úgy, ahogy a kislányom kívánta.

-         Uram, ez nagyon-nagy dolog. Hogy tudta ezt elintézni? – kérdeztem kikerekedett szemekkel, hiszen annyira megdöbbentem a hallottakon. Mekkora befolyása lehet ennek az embernek, és mennyi pénze…Te jó ég, és mégis milyen kedves és közvetlen.

-         Nagyon sok pénzt fizettem nekik, és persze egy két jó kapcsolat se ártott hozzá. – húzta ki magát büszkén – José, a Real Madrid jelenlegi edzője, eléggé kedves barátom, így nem volt annyira nehéz. Ő is elkíséri majd a srácokat. A lényeg, hogy hétfőn érkeznek és kedden fognak távozni.

-         Értem. Akkor, ha jól gondolom, a vendégszobáknak tökéletesnek kell lennie.

-         Pontosan! – mosolygott rám kedvesen – Jaj Milla, annyira örülök, hogy mindent kézben tartasz. – hálálkodott, és közben megsimította a kezem

-         Ez a dolgom Uram. Hétfő reggelre minden rendben lesz, vasárnap mindent megoldok.

-         De nem baj, hogy előbb el kell jönnöd otthonról?

-         Megoldom. Talán egy kicsit jobban van a nagymamám, és nem lesz probléma!

-         Köszönöm Milla, köszönöm!

Elmondtam Elsának, hogy mi fog történni a jövő héten. Igazából ő annyira nem lelkesedett, igaz én sem, ráadásul még úgy sem, hogy sosem láttam ekkora sztárokat életemben. A gond igazából csak az, hogy Natalia mindent elér, amit csak akar, és úgy érzem, nem igazán érdemli meg. Egyszerűen gonosz az a lány, nem szoktam ilyet mondani soha senkire, de most ezt gondolom. Egy szemernyit sem kedvesebb velem, sőt, úgy érzem napról-napra jobban utál engem. Pedig semmi oka nincs rá, én próbálok vele kedvesen, és tisztelettudóan viselkedni, de látom rajta, hogy ez őt cseppet sem érdekli.

A délutánt már a készülődéssel töltöttünk. Elsa majd folytatja holnap is, én pedig hazamegyek.

Este fáradtan indultam haza, de azért megbeszéltem Luissal, hogy átjön hozzám.

Hazaértem, lezuhanyoztam, és mindent elmeséltem mamusnak. Mióta kiváltottuk a gyógyszereit, hála Istennek, egyre jobban van, bár el nem tudom képzelni, hogy mi lesz vele, ha ezt nem tudjuk megoldani. Azért bízom benne, hogy sose kerül rá sor, és mindig lesz kellő pénzünk a gyógyszerekre. Papus is nyugodtabb így, és Javier is, nem is beszélve rólam. Imádom a családom, ezt a kis családot, ami még megmaradt nekem, ami csak az enyém.

Már türelmetlenül vártam, hogy Luis végre megérkezzen… teltek a percek, és végre megpillantottam a ház előtt.

Boldogan mentem ki elé, és üdvözöltem.

-         Szia Milla! – ölelt meg, és adott két puszit

-         Szia! Örülök neked! – bár gondolom ezt a fülig érő mosolyom is elárulta számára

-         Sétálunk egyet? Olyan kellemes idő van.

-         Persze, bemegyek és szólok, hogy elmegyünk. Egy pillanat és jövök. – szaladtam be, és mondtam Javiernek, hogy elmegyek

Pár perc múlva már sétáltunk, és közben beszélgettünk.

-         Akkor adsz számunkra még egy esélyt? – kérdezte Luis

-         Igen! Azt hiszem, ezt megérdemeljük mind a ketten. Tudod, sokat gondolkodtam, és ez a döntés a legjobb, amit hozhattam. Örülsz neki? – mosolyogtam rá

-         Milla! – állt meg mellettem, és megfogta a kezem – Nem volt olyan nap, hogy ne gondoltam volna rád. Mióta megláttalak, csak rólad álmodom. Nem tudom, hogy hogyan, és miért, de rabul ejtetted a szívem. – nézett mélyen a szemembe

-         Hidd el, hogy én is sokat gondoltam rád, és örülök, hogy végre itt vagy velem! – mondtam, miközben Luis megsimogatta az arcom, majd lágyan megcsókolt. Csókja édes volt és gyengéd, de egyben éreztem a szenvedélyt is benne.

-         Akkor most már kerekperec kimondhatjuk, hogy megpróbáljuk együtt? – nevette el magát

-         Igen! Mindenképpen! – ölelt meg boldogan, majd kéz a kézben sétáltunk tovább

A hétvége hátralévő része, jól telt. Otthon, amit csak tudtam megcsináltam, hogy ne mamusnak kelljen. Boldog voltam végre, hogy Luis és én egy pár vagyunk. Most már talán nem sodor el minket egymás mellől a sors, és boldogok leszünk, főleg, ha már ennyit vártunk.

Eldöntöttem, hogy vasárnap előbb megyek vissza a birtokra, Elsa tuti, hogy örülni fog nekem.

Összepakoltam a cuccaimat, és elbúcsúztam mindenkitől.

Luis

Perdoval a történtek óta nem beszéltem. Nem mondom, hogy egyszerű a dolog, hiszen a legjobb barátom volt, ha egyáltalán mondhatom ezt róla. Nagyon jól tudta, hogy Milla kicsoda és nekem mégsem szólt egy szót sem. A mai napig nem értem, hogy miért tette, de azt hiszem, erre már nem is fogok választ kapni.

Mindenesetre az a lényeg, hogy Milla és én most már egy pár vagyunk, és senki nem állhat közénk. Megbeszéltük, hogy a héten, valahogy titokban találkozunk majd a birtokon. Nem akarom, hogy miattam bajba kerüljön, hiszen nagyon fontos neki ez a munka, hiszen ő tartja el a családját.

Pedro

A birtokon tovább dolgoztam. Semmi nem változott, kivéve, hogy Millát és Luist is elvesztettem. Ha a legjobb barátságom egy nő miatt szakad meg, akkor már régen rossz.

Jelenleg nagy fába vágtam a fejszém, de nem is baj, hiszen egyre forróbb köztünk a levegő. A nagy fa pedig nem más, mint Natalia, Don Maurició egyetlen, imádott kicsi lánya.

Istenem, ha ezt az öreg megtudná, biztos, hogy már valahol a pusztában feküdnék, méghozzá 3 méter mélyen.

Tudom, hogy Nati sem gondolja ezt komolyan, de mindenesetre, nagyon jól eltöltjük együtt az időnket.

-         Perdo! Perdo! – jött be az istállóba, de megvárta, amíg visszakiáltok

-         Gyere, egyedül vagyok! – álltam be az egyik, kennelbe

-         Tuti nincs itt senki? – nézett körbe

-         Tuti! Na gyere csak ide! – fogtam meg a kezét és húztam közelebb magamhoz – Azt hittem nem is jössz ma.

-         Dehogynem, tudod, hogy mindig jövök. Bár ezt a szagot nem bírom sokáig, de meghalnék, ha valaki meglátna minket. A házba nem jöhetsz be, mert az gyanús lenne.

-         Tudom! – karoltam át a derekát és heves csókolózásba kezdtünk

Milla

Gyorsan vissza is értem a birtokra. Szerencsére jól haladtunk a munkával. Vasárnap révén, a birtokon még nem volt benn a teljes személyzet, és nekem jutott az a megtisztelő feladat, hogy megkeressem Perdot. Pakolni kellett és cipekedni, de Elsa nem tudott érte menni az istállóhoz. Mit ne mondjak, szívesen kihagytam volna, hogy Perdoval bármiről is beszéljek, de amit muszáj, azt muszáj.

Beléptem az istállóba, és egy női hangot hallottam. Ki a fene lehet itt ilyenkor? Lépteket hallottam, ezért gyorsan leguggoltam az egyik széna bála mögé, majd onnan hallgatóztam.

-         Na, most megyek!

-         Máris? Még csak 5 perce jöttél.

-         Pedro, én ezt a szagot nem bírom.

-         Ki kell találni valamit, mert nem fogom beérni ennyivel.

-         Dehogynem! Muszáj lesz. Na rohanok, nehogy meglásson valaki, te addig menj előre, és nézd meg, hogy tiszta-e a terep.

Uram Isten… ez Nati! Nem hiszem el… Pedro és Nati…

Ha ezt nem hallom a saját fülemmel, akkor biztos, hogy nem hiszem el. Nem mondom, Perdo gyorsan kiheverte a történteket, de mégis mit gondol?! Nati nem fogja felvállalni, soha, de soha, az is biztos. Szánalmasak mind a ketten.

Megvártam, míg Nati elment, majd pár perc várakozás múlva úgy tettem, mintha akkor érkeztem volna. Elmondtam Pedrónak, hogy miért keresem, majd gyorsan távoztam. Próbáltam minél rövidebbre fogni a beszélgetést, ami szerencsére sikerült is.

-         Szia! – köszöntem közömbösen Pedronak

-         Szia! Te itt? Mikor jöttél be? – kérdezte idegesen

-         Mikor jöttem volna, hát most. Na mindegy, a lényeg, hogy ha lesz időd, akkor gyere és segíts nekem meg Elsának. – elmondtam és már fordultam is meg, és indultam kifelé

-         Azt hittem mást is akarsz mondani. – szólt utánam

Nem válaszoltam, minek is tettem volna. Szánalmas, hogy még be is próbálkozna, miközben Natival kavar. Félreismertem Pedrot, de nagyon. Ha ezt Javier megtudná, biztos, hogy felszúrná az első vasvillára, ami a kezébe kerül. Ahogy ezen gondolkoztam, elmosolyodtam és így tértem vissza Elsához.

Amíg odaértem, végig azon gondolkodtam, hogy elmondjam-e neki, amit hallottam. Végül úgy döntöttem, hogy várok még egy kicsit vele, hátha később előnyöm is lesz az esetből.

Végre eljött a parti napja. 

Csak arra vártam, hogy vége legyen ennek az egész zsongásnak, hiszen akkor mindenki megnyugszik, és a vendégek is elmennek, sőt Nati is elutazik pár napra Madridba, méghozzá a barátnőivel.

Reggel már iszonyú sürgés- forgás vette kezdetét. Natinál a fodrász, manikűrös és kozmetikus váltotta egymást. Tudtuk, hogy délre megérkeznek a vendégek is, mégpedig, Cristiano Ronaldo, Karim Benzema, Marcelo, Fabio Countrao, és persze José Mourinho is.  

Persze hazudnék, ha azt mondanám, hogy fogalmam sincs kik ők, de ha nagyon akarnám még az is lehet, hogy össze tudnám keverni őket.

A pincérek szép sorjában megérkeztek, és a vacsorával is befutottak. Egy részét mi készítettük Elsával, a többit pedig Don Maurició rendelte, sőt a partira egy hatalmas tortát is lett rendelt.

Megérkeztek a vendégek, és elkezdődött a parti. Azt rögtön észrevettem, hogy Don Maurició és Mourinho nagyon jóban vannak. A srácok meg, így első ránézésre jó fejek lehetnek, de persze én egy szót sem fogok velük beszélgetni, a „Jó estét!” és a „Viszontlátásra!” kívül.

Mi Elsával, mikor éppen semmit nem kellett felszolgálni, a személyzeti konyhában beszélgettünk. Este 6-ra megérkezett a csodaszép torta is, és Natinak még saját tűzijátékot is rendelt az apja. Nem semmi, amekkora felhajtás van már most, hát mi lesz itt akkor, ha férjhezmegy a kisasszony... Ehhez képest az anyukáját nem is hiányolta, nem tudom, hogy van ez gazdagéknál, de nekem biztos, hogy hiányozna.

Kimentem a folyosóra, hogy megnézzem minden rendben megy-e, amikor azt láttam, hogy Ronaldo áll ott, és nem tudja, hogy merre induljon.

-         Jó estét! Segíthetek? – mentem oda hozzá

-         Jó estét! Köszönöm, igen! Akkora ez a ház, hogy a mosdót keresve most nem tudom, hogy melyik ajtón tudok visszamenni. – vakarta meg a fejét

-         Semmi probléma, ott balra, a második ajtó. – mutattam a barna ajtóra

-         Köszönöm szépen! – köszönte meg kedvesen, mosolyogva

-         Igazán nincs mit. – sóhajtottam egy nagyot

Én visszaindultam a konyhába, ő pedig eltűnt az ajtó mögött…

Boldog Karácsonyt!

Minden Kedves Olvasónknak Békés Boldog Karácsonyt Kívánunk! 

6. rész

Milla

Alig vártam, hogy leteljen a mai napom, és végre hazaszaladhassak a pénzel. Annyira rendes ember Don Maurició, arany szíve van. Nem is értem, hogy a felesége, hogy lehet egy ilyen rideg asszony, a lányáról meg nem is beszélve.

Elsával a konyhában a vacsorát készítettük:

-          Jaj Milla, ne kapkodj! Így nem lesz jó! – állt meg mellettem, miközben a tűzhelyen kavargattam az ételt

-          Bocsánat, csak sietnék már!

-          Na jól van, szörnyű ezt nézni! Menj, de siess vissza! – vette el tőlem a fakanalat

-          Komolyan?

-          Komolyan, csak igyekezz!

-          Köszönöm, Elsa köszönöm! – nyomtam egy puszit az arcára, ledobtam a kötényt és rohantam is a szobámba a pénzért

Ilyen gyorsan még soha nem értem haza. Már Javier és papus is otthon volt. Beléptem az ajtón, és letettem a borítékot az asztalra.

-          Hát te édes kislányom? – csodálkozott papus – Azt hittük, hogy csak pénteken jössz haza.

-          Így is van. Most csak hazaszaladtam ezzel. – mutattam a borítékra

-          De mi ez? – emelete fel papus

-          Bonts csak ki! – mondtam büszkén

-          Szűz Mária… ez nagyon sok pénz! – méltatlankodott

-          Nem papus, pont annyi, amiből holnap ki tudjátok váltani mamus gyógyszerét.

-          Jaj lányom! Hatalmas kő esett le a szívemről.

-          Milla, most megkönnyebbültem. Fogalmam sem volt, hogy honnan teremtem elő ezt a pénzt. – szólt Javier is

-          A lényeg, hogy itt van. Holnap az első dolog legyen, hogy ezt elintézitek… Hogy van mamus? Alszik már?

-          Sajnos, nem túl jól. Most aludt el.

-          Akkor nem ébresztem fel. De már rohannom is kell, csak ennyire engedtek el.

-          Visszakísérlek! – állt fel Javier

-          Jaj, maradj csak! Sietek!

-          Nem, szó se lehet róla. Késő van, jobb, ha elkísérlek!

-          Na jó… tudom, hogy úgysem szabadulok! – sóhajtottam egy nagyot

Javierrel együtt indultunk vissza, aki addig nem indult el haza, amíg nem látta, hogy bementem a kapun. Csendben átmentem az udvaron, és a szobába siettem. Bekukkantottam még Elsához, és lefeküdtem aludni.

Másnap reggel, korán keltem, még Elsát is megelőztem, ami nagy csoda. Mire kijött a konyhába már kész volt félig a reggeli.

-          Nahát, de ügyes ma reggel valaki. Megint sietsz valahova? – ült le az asztalhoz

-          Hát, ami azt illeti… Perdoval szeretnék pár szót váltani, még ebédszünetben. – néztem rá nagy bociszemekkel

-          Tudtam én! Jól van… pár perc még nem a világ. De a mosogatás a tiéd lesz!

-          Ez nem kérdés! Köszönöm!

Ebédszünetben rohantam is Pedrohoz, aki épp az istállóban volt.

-          Milla, kedvesem! – ölelt meg – Hiányoztál!

-          Te is nekem! De most is csak 5 percünk van. Rohannom kell!

-          Akkor ezt a kis időt ki kell élvezni. – csókolt volna meg

-          Na, na! Tudod, hogy ezt nem itt kéne. Így is örüljünk, hogy Don Mauríció nem dobott ki téged is, meg engem is, mikor kiderült, hogy egy pár vagyunk! – csóváltam a fejem

-          Jól van! De nem bírok magammal, hiszen ma is olyan gyönyörű vagy! – simogatta meg az arcom – A mamád hogy van?

-          Sajnos, nem jól. Ma megkapja a gyógyszereit, és remélem, hogy az majd segít.

-          Perdo! Téged keresnek! – kiáltott az istálló ajtajából egy srác

-          Bocsáss meg Milla, egy pillanat! – indult el az ajtó felé, de az ismeretlen már belépett az istállóba és elindult felénk

Amit láttam, attól megfagyott bennem a vér… hiszen, aki belépett, nem más volt, mint Luis. Az én Luisom. Ezt a tekintetet és járást ezer közül is megismerem.

Perdo

Délben bejött hozzám Milla az istállóba, épp ott volt dolgom, Don Maurició lányának kellett az egyik lovat felnyergelnem… Már minden szép és jó volt, mikor vendégem érkezett, aki nem más volt, mint Luis barátom. Tudtam, hogy most itt vége mindennek, elvesztem talán Millát is, de a legjobb barátomat biztosan.

-          Hahó! Perdo, már el is felejtetted, hogy mit beszéltünk meg? – jött oda Luis

-          Jaj nem. De meg kéne beszélnünk valamit.

-          Te jó ég! – állt csodálkozva velem szemben, mikor meglátta Millát mögöttem – Ő mit keres itt?

-          Luis? Én… nem is tudom mit mondjak. – állt Milla is csodálkozva

-          Perdo! Ugye nem azt akarod mondani, hogy Milla az a lány, akivel egy ideje együtt vagy? – fordult felém mérgesen

-          Várj Luis, meg tudom magyarázni! – próbáltam menteni a menthetőt

-          Ezen nincs mit megbeszélni. Azt hittem barátok vagyunk! – csóválta a fejét

-          Perdo! Te ismered Luist? Miért nem mondtad?

-          Várjatok már! Mindkettőtöknek meg tudom magyarázni, csak hallgassatok meg!

-          Nem akarlak Pedro, nem! Hazudtál, elhallgattad előlem és Milla elől is az igazságot. Nekem ennyi elég.

-          Azt hiszem, mára én is eleget hallottam! – indultak el kifelé az istállóból

Luis

Azt terveztem, hogy délben bemegyek Perdo barátomhoz. Még tegnap megbeszéltük, hogy lesz rám pár perce, meg akarok vele beszélni valamit.

Délben be is mentem, de ami ott fogadott... Soha nem gondoltam volna, hogy a legjobb barátom teszi ezt velem…

-          Milla, én nem is tudom, hogy mit mondjak.

-          Már nem tudom, hogy mit gondoljak. – sóhajtott Milla

-          Nem értem, hogy Pedro miért csinálta ezt. El kellett volna mondania. Mit gondolt, hogy sosem tudom meg?

-          Nem tudom Luis. De nagyot csalódtam.

-          Nálam nagyobbat nem. A gyerekkori barátomról van szó. Illetve már csak volt barátomról. De legalább téged megtaláltalak. Ez egy csoda… Talán nem ez a megfelelő pillanat, de ha lenne kedved esetleg találkozni még…?

-          Túl sok ez most nekem! Remélem nem haragszol, ha erre most nem adok választ.

-          Persze, hogy nem és ne haragudj, ha letámadtalak. – szomorodott el

Pár hónappal később

Milla

Talán már kihevertem, a történeteket, de még mindig rosszul esik, ha rágondolok... Úgy döntöttem, hogy lezárom a dolgot Perdoval, bár nem lesz könnyű így sem a helyzet, hiszen ő is itt dolgozik. Luissal meg… túl sok idő telt el ahhoz, hogy ezt megpróbáljuk.

A házban a dolgok egyre jobban alakulnak, úgy érzem, nagyon meg vannak velem elégedve. Történtek változások is, mégpedig Don Maurício úr felesége elhagyta a házat. Illetve, nem ő hagyta el, hanem Don Mauríció rakta ki. El sem tudom képzelni, hogy mit csinálhatott, de még ma is emlékszem arra az éjszakára. Az éjjel közepén hatalmas kiabálásra ébredtünk. Az eső zuhogott, de amikor Elsával kinéztünk az ablakon, Soledad asszony az udvaron állt két hatalmas bőrönddel, majd a kapuhoz ment ahol egy kocsi várta. Azóta sem beszélünk erről az estéről…

Egyik reggel Don Maurició hivatott.

-          Szép jó reggelt Milla. Ülj le ide mellém. – üdvözölt, mikor beléptem az ajtón, és a bőrkanapéra mutatott ahol ő is ült

-          Jó reggelt Uram! Köszönöm! – leültem és vártam, mit is akar mondani

-          Drága Milla. – fogta meg a kezem – Sokat gondolkodtam, mire meghoztam ezt a döntést. – hirtelen átfutott az agyamon, hogy mi van, ha ki akar rúgni

-          Igen Uram? – kérdeztem félve

-          Szeretném, ha mától te lennél a házvezetőnő.

-          Tessék? – kérdeztem hebegve

-          Elsa már régi darab itt. Szeretném a terhet levenni a válláról, és kell egy fiatal, büszke nő a ház irányításához. Ki lehetne más, mint te!?

-          Ezt komolyan mondja?

-          Természetesen! Remélem, hogy elfogadod a döntésemet. Tudod, azt szeretném, hogy minél többet legyél mellettem. – ezt a mondatot valahogy nem értettem, de a szeme olyan kedvesen csillogott, hogy nem tudtam nemet mondani

Elfogadtam az ajánlatot, és úgy gondolom, Elsa is örült annak, hogy kicsit felszabadult. Elvégre már nagyon régóta dolgozik itt, még az anyukája után örökölte ezt az állást. Neki is jól jön egy kis szusszanás, nekem pedig a magasabb fizetés.

Pár nap elteltével éppen Don Maurició irodájában takarítottam mikor kopogtak.

-          Szia drága egyetlen apucikám! – nyitott be Natalia az ajtón

-          Gyere csak kislányom. – állt fel az asztaltól Don Maurició

-          Ugye ez nem fogja végighallgatni a beszélgetésünket? – bökött felém a fejével

-          Jaj kislányom. Látod, hogy csak port töröl. Ne legyél már ennyire goromba. Mond, mit szeretnél, mert még nekem is dolgom van. – ült le a kanapéra, Natalia pedig mellé

-          Tudod apucika, hogy nekem pár hét és születésnapom lesz! – mosolygott rá, mint aki valamit nagyon szeretne elérni

-          Igen, tudom! Miután minden nap emlékeztetsz rá, nehéz lenne elfelejtenem. A repülőjegyek már megvannak. Mondtam, hogy elrepülsz Madridba, és megnézhettek a barátnőiddel egy meccset.

-          Tudom, de kitaláltam mi legyen a másik ajándékom.  –mondta nyávogó hangon –Te mondtad, hogy kérhetek akár két ajándékot is.

-          Így van! Na mond mi az?

-          Hát arra gondoltam, hogy szervezhetnél nekem egy szülinapi bulit.

-          De kislányom, minden évben megvan a bulid.

-          Ez más lesz. Mert azt szeretném, hogy hozzad oda nekem az igazi ajándékot!

-          Mi lenne az?

-          Nem mi, hanem ki! – nevette el magát

-          Ki? Kíváncsian várom a nevet.

-          Cristiano Ronaldo… és persze nem haragszom meg, ha kísérőnek jön még pár Real focista.

-          De lányom! Ez nagy kérés... Nem biztos, hogy meg tudom oldani.

-          Jajjj apuci, légyszi, légyszi! Az egyetlen kislányod vagyok, és tudod, hogy mennyire imádom, ahogy téged is imádlak! – bújt oda hozzá és adott neki egy puszit

-          Jól van, meglátom, hogy mit tehetek, de nem ígérem meg biztosra!

-          Vá, apucika, szuper vagy! Na megyek, és hívom is Beatrizt! – pattant fel Nati, és már majdnem kinn is volt az irodából

-          Csak lassan… nem biztos! – szólt utána Don Mauríció

-          Tudom, hogy eléred! – kiáltott vissza, majd eltűnt

5. rész

Milla

Azt hiszem jól megleszek itt, sőt úgy érzem, így egyenesbe tudom hozni a kis családunk életét. Nagyon sajnálom, hogy nem lehetek minden nap az én drága mamusom mellett, de kell a pénz.

Don Maurició nagyon kedves, nem értem miért mondta Pedro, hogy vigyázzak vele. Nem is ismeri, mégis így beszél róla. De a lényeg, hogy jó döntést hoztam.

A házban úgy gondolom, hogy mindenkivel jól kijövök, kivéve Don Maurició lányával, Nataliával. Meg sem akar ismerni… bár a szolgálólánynak nem az a dolga, hogy barátkozzon de nagyon bánt a dolog.

Végre eljött a szombat, és hazaindultam.

-          Drága mamuskám! – öleltem meg rögtön, ahogy beléptem az ajtón – Hiányoztál! Hogy vagy?

-          Szia édes kislányom! Nem valami jól. Szeretném azt mondani, hogy minden rendben, de nem. – mondta szomorúan mamus, és láttam a szemén, hogy tényleg nincs jól

-          Hidd el, hogy jobban leszel. Mindent megteszek, hogy meggyógyulj! – térdeltem le elé, hisz ő a konyhában ült egy széken

-          Köszönöm lányom! – adott egy puszit a homlokomra

-          Javier? Mikor jön? – kérdeztem miközben, a vacsorát kezdtem el elkészíteni

-          Talán egy óra és itthon van. Elküldtem a patikába.

-          Akkor, addig nekiállok a vacsora főzésének. – közben mamuskával beszélgettem

Javier, és papus is hazaértek. Együtt megvacsoráztunk, majd megbeszéltem Pedroval, hogy este találkozunk.

-          Hiányoztál már! – ölelt magához, majd a közeli kis tó felé vettük az irányt

-          Te is nekem! Tudod, most, hogy a birtokon dolgozom, attól félek kevesebbet fogunk majd találkozni. – szomorodtam el egy kicsit

-          Ez nem gond. Meg fogjuk oldani, bár tudod, egyáltalán nem örülök annak, hogy a házban dolgozol.

-          Tudom! De ezt már szerintem egyszer megbeszéltük.

-          Meg... – csak csendben sétáltunk egymás mellett, majd leültünk és csak néztük a vizet

-          Milla, már akartam kérdezni, hogy mielőtt az ültetvényen kezdtél el dolgozni, mit csináltál?

-          Hát ezt is, azt is. Leginkább otthon segítettem, és a piacon próbáltam eladni, amit megtermeltünk.

-          A piacon? – kérdezte ezt furcsa hangsúllyal, amit nem értettem

-          Igen! De mi ezzel a baj?

-          Semmi! – vágta rá rögtön – Miért is lenne baj?

-          Nem tudom, csak olyan érdekes arcot vágtál.

-          Dehogyis! Csak meglepődtem. Minden nap a piacon… és egy ilyen gyönyörű nő, mint te… és nem keltél el. – nevetett

-          Hát… volt egy fiú… de csak egyszer találkoztunk.

-          Nem is baj.

-          Ezt hogy érted? – néztem rá furcsán

-          Ha többször láttad volna, akkor most nem az enyém lennél. – nevette el magát - A lényeg, hogy most már együtt vagyunk!

Pedro

Muszáj volt kipuhatolnom, hogy Luis barátom szerelme, az én szerelmem-e. Mikor kimondta Milla, hogy a piacon dolgozott, és volt egy fiú... biztos, hogy ő az, sőt… most már az is biztos, hogy ezt titokban kell tartanom Luis előtt.

Tudtam, hogy nem lehet véletlen. Már a név egyedi volt, meg amit Luis elmondott, az is stimmelt.

De így, hogy az ő szájából hallottam… Talán legbelül reménykedtem, hogy csak a sors játéka a nevekkel és nem ő az. Tévedtem…

Milla

A séta után Pedro hazakísért, majd elbúcsúztunk, és megbeszéltük hogy holnap találkozunk.

Beléptem a konyhába és Javier a szívbajt hozta rám.

-          Későn jöttél. – ült az asztalnál, a sötétben

-          Normális vagy? A szívbajt hozod rám.

-          Bocsánat, csak nem tudok aludni. Pedroval voltál?

-          Igen. De miért nem tudsz aludni? – vettem elő két bögrét és töltöttem meg őket teával

-          Ma a patikában csak az egyik gyógyszert tudtam kiváltani, pedig az is fontos lenne, csak nagyon drága. Akárhogy számolom, ha kiváltjuk, semmi pénzünk nem marad.

-          Várj csak. Azt hiszem, van egy ötletem. Hétfőn meglesz a pénz, remélem, és akkor hazaszaladok vele.

-          De honnan?

-          Azt majd én kitalálom.

-          Bízom benned Milla. – simogatta meg a kezem

-          Meg fogjuk oldani. De most megyek, és lefekszem. Jó lenne, ha te is pihennél. – adtam neki egy puszit és aludni indultam

A vasárnap gyorsan eltelt. Otthon megcsináltam mindent, amit csak tudtam, majd találkoztam Pedroval.

Alig vártam a hétfő reggelt, mert az volt minden reményem.

Hétfő reggel Elsa már a konyhában készítette a reggelit…

-          Milla drága, jól telt a hétvégéd? A mamád hogy van? – kérdezte

-          Hát annyira nem jól, sok a baj. Mamus meg hol így hol úgy…

-          Remélem rendbe fog jönni.

-          Én is!

-          Reggeli után ki kell takarítanunk Natalia kiasszony szobáját, amíg ő a városban van.

-          Jó, de nekem előbb beszélnem kell Don Mauricióval.

-          Valami baj van lányom?

-          Remélem, hogy segít Don Maurició és nem lesz baj.

-          Biztos így lesz gyermekem. – simogatta meg a vállam

Nagyon féltem, hogy mi lesz, ha bemegyek Don Mauricióhoz, de meg kellett próbálnom. Ez volt az egyetlen esélyem arra, hogy segítsek mamuson.

Vettem egy nagy levegőt majd bekopogtam az irodájába.

-          Jó reggelt Uram! Zavarhatom egy percre? – álltam az ajtóban

-          Na de Milla, te sosem zavarsz. Gyere, ülj le. – invitált be kedvesen, és ültetett le a nagy bőrfotelbe

-          Miben segíthetek? – pödörte meg nagy bajszát

-          Nem is tudom, hogy kezdjem és hol. Én nagyon szégyellem magam, sosem kértem még ilyent, de... – akadt el egy pillanatra a szavam, de nyeltem egy nagyot és folytattam. – szóval, szeretnék a fizetésemből előleget kérni… nem tudom, hogy lehetséges-e?  

-          Csak erről van szó? – kérdezte, miközben kihúzta az íróasztal egyik fiókját, amiből egy csekkfüzetet vett elő.

-          Igen. A nagymamám beteg, és gyógyszerre kellene a pénz.

-          Természetesen segítek. Mond meg, hogy mennyire van szükséged, és odaadom.

-          Nem is tudom, hogy mit mondjak Don Maurició! Nagyon köszönöm! Ritka az ilyen jó ember, mint maga. – sírtam el magam

-          Ez természetes. Ha bármiben segítség kell, csak szólj! – nyújtotta át a pénzt, és közben kedvesem megsimogatta a kezem

-          Köszönöm, köszönöm! – fordultam ki az irodából, és tudtam, hogy este vihetem haza a pénzt

Szavazás eredménye

Ki lépjen be Milla életébe:

Cristiano Ronaldo	7 (53%)
Sergio Ramos	2 (15%)
Mesut Özil	0 (0%)
Karim Benzema	1 (7%)
Iker Casillas	3 (23%)

Vagyis hamarosan Cristiano Ronaldo feltűnik...

Köszönjük mindenkinek, aki szavazott. 

Reméljük a jövőben is örömet okozhatunk.

csaj és brigi

Szavazás!

Sziasztok!

Úgy gondoltuk indítunk egy szavazást, hogy kit szeretnétek,  ha feltűnne Milla életében.

Döntsetek ti! A jelölteket jobb oldalon találjátok! Hajrá!

4. rész

Milla

Egész éjjel mamus mellett voltam, vigyáztam rá. Szeretném, hogy jobban legyen, de ez csak akkor lehet, ha rendesen tudja szedni az orvosságot. Reggel már biztos voltam abban, hogy a munkát el kell vállalnom.

-         Milla, ugye amit tegnap mondtál azt nem gondoltad komolyan?

-         Most mire célzol Javier? – kérdeztem, miközben mosogattam a tegnap esti tányérokat

-         A munkára. Nem lehetsz Don Mauricio szolgálója, azt remélem te is tudod! – mondta kissé idegesen

-         És miért nem?

-         Azért, mert ez csak a látszat, és hidd el, hogy csak téged akar, nem pedig egy újabb cselédet.

-         Javier… komolyan mondom, te nem vagy normális. Ekkora sületlenséget.

-         Most te tényleg azt hiszed, hogy azért akar felvenni., mert tetszem neki?

-         Nem Milla, nem hiszem, biztos vagyok benne! Érted? Ez biztos. Milla, nem fogod ezt elvállalni és kész!

-         Azt csinálok, amit csak akarok. Csak, hogy tudd, el fogom vállalni, mert kell a pénz!

-         A pénz meglesz.

-         Ugyanmár, és mégis honnan? – sóhajtottam egy nagyot – Én már eldöntöttem, sőt, ma megmondom Don Mauricionak, hogy vállalom. Neked is hálásnak kéne lenned, hogy jobban fizető munkát ad nekem. – fenyítettem meg kissé a mutatóujjammal

-         Majd meglátod hugi, hogy rám kellett volna hallgatnod. – ezzel becsapta maga mögött az ajtót és otthagyott, én pedig dolgozni indultam

Pedro

Sokat gondolkoztam rajtam és Millán, és arra jutottam, hogy nem fogom megmondani Luisnak hogy ki a barátnőm. Egyszerűen nem tudom neki elmondani, hiszen biztos, hogy kiakadna.

Mindenesetre, meg fogom kérdezni Millát, hogy mielőtt az ültetvényen kezdett dolgozni mit csinált.

Reggel már vártam, hogy beszéljek Millával. Sajnos csak 1 percre futottunk össze.

-         Szép jó reggelt Milla drága! – kedveskedtem neki

-         Neked is! Bár az enyém koránt sem az…  – mondta szomorú szemekkel

-         Valami baj van? Vagy még haragszol rám, azért, amit tegnap mondtam? – simítottam végig édes arcát

-         Jaj, nem. Csak az én drága mamuskám beteg. Tegnap lett rosszul.

-         Milla, nagyon sajnálom. De hogy van?

-         Nem jól. Viszont most mennem kell Don Mauricióhoz. Később beszélünk.

-         Rendben, délután várlak! Szia drága!

Szegény Milla, annyira sajnálom. Viszont biztosan el fogja vállalni a munkát, nem hallgatott rám. Jobb is, hogy nem hoztam fel most neki a Luis-os témát, majd máskor.

Milla

Kissé idegesen értem a birtokra, ahol rögtön a házhoz siettem. Szóltam hogy Don Mauriciót keresem, majd pár perc várakozás után be is mehettem hozzá.

-         Szia Milla! Gondolom, a munka miatt keresel. – ült a bársonyszékében, szivarral a szájában

-         Igen Uram! Döntöttem! – léptem be félve a szobába

-         Gyere csak, ülj le! Hogy döntöttél? – pödörte meg nagy bajszát

-         Örömmel dolgoznék itt a házban! – mondtam halkan

-         Ennek nagyon, de nagyon örülök. Bíztam benne, hogy jó döntést fogsz hozni.

-         Köszönöm Uram!

-         Mikor tudnál kezdeni?

-         Akár most is, ha kell.

-         Persze, máris szólok a lányomnak. Majd ő bemutatja neked a kolléganőidet. – ekkor felemelte az asztalán lévő telefont, és kérte, hogy küldjék be Nataliát

Pár perc múlva megérkezett a szőke lány, és dacosan megkérdezte, hogy miért hívatta ide Don Maurício.

-         Itt vagyok apucikám! Ez meg már megint itt van? – nézett rám lekezelően

-         Nati! Kérlek légy kedvesebb Millával. Mától itt fog dolgozni.

-         Na ne! Itt? Hol itt? De apa…  –duzzogott

-         Semmi apa! Légy szíves mutasd meg neki a házat és kísérd át Elsához, a többit majd ő elintézi.

-         Jó. Na gyere már, ne bámészkodj. – ripakodott rám Natalia, majd elindult kifelé, én pedig utána

Tudtam jól, hogy egyáltalán nem vagyok neki szimpatikus, csak azt nem értettem, hogy miért lehet ez. Hiszen még nem is ismer, azt sem tudja, hogy milyen vagyok, és már utál, pedig oka sincs rá…

-         Kérdezhetek valamit?

-         Mit akarsz te szutyok? – kérdezte miközben egy hatalmas nappaliba értünk

-         Mi a bajod velem?

-         Nekem semmi. Csak nem vagyunk egy szinten. Meg különben sem szeretem az ilyen kis csórókat, mint te.

Erre aztán nem tudtam mit mondani, csak pislogtam. Csendben hallgattam, ahogy elmondta, mit és hol találok, majd a konyhához értünk, ahol egy középkorú, kissé duci asszony szorgoskodott.

-         Szia! Biztosan te vagy Milla! Én Elsa vagyok, és akkor mától együtt fogunk dolgozni.

-         Jó napot asszonyom! – nyújtottam a kezem

-         Jaj lányom, ne beszélj butaságokat. Itt asszonyomozni csak Don Maurício feleségét kell, a lányát pedig kisasszonyomozni. Engem tegezz nyugodtan. És ne legyél már ilyen szomorú, nem olyan rossz hely ez.

-         Köszönöm! Tudom én, csak ez a Natalia. – néztem magam elé szomorúan

-         Máris megbántott?

-         Hát igen, pedig nem is ismer.

-         Hagyd! Ő ilyen. Elkényeztetett, a papa szeme fénye.

Nagyon rosszul esett, ahogy Natalia beszélt velem, de Elsát, már most imádom. Igaza van, Nati csak elkényeztetett, a papa kicsi lánya, én pedig nem fogok róla tudomást venni. Elsa már az első látásra is kedves, melegszívű, és aranyos. Olyan igazi, mindenki anyukája típus.

Biztosan jól kijövünk majd… sőt, tudom, hogy ha bajom lesz, tudok kihez fordulni.

Esla máris megmutatta a szobám, odaadta a ruhát, amit itt kell viselni, és már a vacsora készítésében is segítenem kellett neki, amit nagy örömmel tettem.