Milla
Alig vártam, hogy leteljen a mai napom, és végre hazaszaladhassak a pénzel. Annyira rendes ember Don Maurició, arany szíve van. Nem is értem, hogy a felesége, hogy lehet egy ilyen rideg asszony, a lányáról meg nem is beszélve.
Elsával a konyhában a vacsorát készítettük:
- Jaj Milla, ne kapkodj! Így nem lesz jó! – állt meg mellettem, miközben a tűzhelyen kavargattam az ételt
- Bocsánat, csak sietnék már!
- Na jól van, szörnyű ezt nézni! Menj, de siess vissza! – vette el tőlem a fakanalat
- Komolyan?
- Komolyan, csak igyekezz!
- Köszönöm, Elsa köszönöm! – nyomtam egy puszit az arcára, ledobtam a kötényt és rohantam is a szobámba a pénzért
Ilyen gyorsan még soha nem értem haza. Már Javier és papus is otthon volt. Beléptem az ajtón, és letettem a borítékot az asztalra.
- Hát te édes kislányom? – csodálkozott papus – Azt hittük, hogy csak pénteken jössz haza.
- Így is van. Most csak hazaszaladtam ezzel. – mutattam a borítékra
- De mi ez? – emelete fel papus
- Bonts csak ki! – mondtam büszkén
- Szűz Mária… ez nagyon sok pénz! – méltatlankodott
- Nem papus, pont annyi, amiből holnap ki tudjátok váltani mamus gyógyszerét.
- Jaj lányom! Hatalmas kő esett le a szívemről.
- Milla, most megkönnyebbültem. Fogalmam sem volt, hogy honnan teremtem elő ezt a pénzt. – szólt Javier is
- A lényeg, hogy itt van. Holnap az első dolog legyen, hogy ezt elintézitek… Hogy van mamus? Alszik már?
- Sajnos, nem túl jól. Most aludt el.
- Akkor nem ébresztem fel. De már rohannom is kell, csak ennyire engedtek el.
- Visszakísérlek! – állt fel Javier
- Jaj, maradj csak! Sietek!
- Nem, szó se lehet róla. Késő van, jobb, ha elkísérlek!
- Na jó… tudom, hogy úgysem szabadulok! – sóhajtottam egy nagyot
Javierrel együtt indultunk vissza, aki addig nem indult el haza, amíg nem látta, hogy bementem a kapun. Csendben átmentem az udvaron, és a szobába siettem. Bekukkantottam még Elsához, és lefeküdtem aludni.
Másnap reggel, korán keltem, még Elsát is megelőztem, ami nagy csoda. Mire kijött a konyhába már kész volt félig a reggeli.
- Nahát, de ügyes ma reggel valaki. Megint sietsz valahova? – ült le az asztalhoz
- Hát, ami azt illeti… Perdoval szeretnék pár szót váltani, még ebédszünetben. – néztem rá nagy bociszemekkel
- Tudtam én! Jól van… pár perc még nem a világ. De a mosogatás a tiéd lesz!
- Ez nem kérdés! Köszönöm!
Ebédszünetben rohantam is Pedrohoz, aki épp az istállóban volt.
- Milla, kedvesem! – ölelt meg – Hiányoztál!
- Te is nekem! De most is csak 5 percünk van. Rohannom kell!
- Akkor ezt a kis időt ki kell élvezni. – csókolt volna meg
- Na, na! Tudod, hogy ezt nem itt kéne. Így is örüljünk, hogy Don Mauríció nem dobott ki téged is, meg engem is, mikor kiderült, hogy egy pár vagyunk! – csóváltam a fejem
- Jól van! De nem bírok magammal, hiszen ma is olyan gyönyörű vagy! – simogatta meg az arcom – A mamád hogy van?
- Sajnos, nem jól. Ma megkapja a gyógyszereit, és remélem, hogy az majd segít.
- Perdo! Téged keresnek! – kiáltott az istálló ajtajából egy srác
- Bocsáss meg Milla, egy pillanat! – indult el az ajtó felé, de az ismeretlen már belépett az istállóba és elindult felénk
Amit láttam, attól megfagyott bennem a vér… hiszen, aki belépett, nem más volt, mint Luis. Az én Luisom. Ezt a tekintetet és járást ezer közül is megismerem.
Perdo
Délben bejött hozzám Milla az istállóba, épp ott volt dolgom, Don Maurició lányának kellett az egyik lovat felnyergelnem… Már minden szép és jó volt, mikor vendégem érkezett, aki nem más volt, mint Luis barátom. Tudtam, hogy most itt vége mindennek, elvesztem talán Millát is, de a legjobb barátomat biztosan.
- Hahó! Perdo, már el is felejtetted, hogy mit beszéltünk meg? – jött oda Luis
- Jaj nem. De meg kéne beszélnünk valamit.
- Te jó ég! – állt csodálkozva velem szemben, mikor meglátta Millát mögöttem – Ő mit keres itt?
- Luis? Én… nem is tudom mit mondjak. – állt Milla is csodálkozva
- Perdo! Ugye nem azt akarod mondani, hogy Milla az a lány, akivel egy ideje együtt vagy? – fordult felém mérgesen
- Várj Luis, meg tudom magyarázni! – próbáltam menteni a menthetőt
- Ezen nincs mit megbeszélni. Azt hittem barátok vagyunk! – csóválta a fejét
- Perdo! Te ismered Luist? Miért nem mondtad?
- Várjatok már! Mindkettőtöknek meg tudom magyarázni, csak hallgassatok meg!
- Nem akarlak Pedro, nem! Hazudtál, elhallgattad előlem és Milla elől is az igazságot. Nekem ennyi elég.
- Azt hiszem, mára én is eleget hallottam! – indultak el kifelé az istállóból
Luis
Azt terveztem, hogy délben bemegyek Perdo barátomhoz. Még tegnap megbeszéltük, hogy lesz rám pár perce, meg akarok vele beszélni valamit.
Délben be is mentem, de ami ott fogadott... Soha nem gondoltam volna, hogy a legjobb barátom teszi ezt velem…
- Milla, én nem is tudom, hogy mit mondjak.
- Már nem tudom, hogy mit gondoljak. – sóhajtott Milla
- Nem értem, hogy Pedro miért csinálta ezt. El kellett volna mondania. Mit gondolt, hogy sosem tudom meg?
- Nem tudom Luis. De nagyot csalódtam.
- Nálam nagyobbat nem. A gyerekkori barátomról van szó. Illetve már csak volt barátomról. De legalább téged megtaláltalak. Ez egy csoda… Talán nem ez a megfelelő pillanat, de ha lenne kedved esetleg találkozni még…?
- Túl sok ez most nekem! Remélem nem haragszol, ha erre most nem adok választ.
- Persze, hogy nem és ne haragudj, ha letámadtalak. – szomorodott el
Pár hónappal később
Milla
Talán már kihevertem, a történeteket, de még mindig rosszul esik, ha rágondolok... Úgy döntöttem, hogy lezárom a dolgot Perdoval, bár nem lesz könnyű így sem a helyzet, hiszen ő is itt dolgozik. Luissal meg… túl sok idő telt el ahhoz, hogy ezt megpróbáljuk.
A házban a dolgok egyre jobban alakulnak, úgy érzem, nagyon meg vannak velem elégedve. Történtek változások is, mégpedig Don Maurício úr felesége elhagyta a házat. Illetve, nem ő hagyta el, hanem Don Mauríció rakta ki. El sem tudom képzelni, hogy mit csinálhatott, de még ma is emlékszem arra az éjszakára. Az éjjel közepén hatalmas kiabálásra ébredtünk. Az eső zuhogott, de amikor Elsával kinéztünk az ablakon, Soledad asszony az udvaron állt két hatalmas bőrönddel, majd a kapuhoz ment ahol egy kocsi várta. Azóta sem beszélünk erről az estéről…
Egyik reggel Don Maurició hivatott.
- Szép jó reggelt Milla. Ülj le ide mellém. – üdvözölt, mikor beléptem az ajtón, és a bőrkanapéra mutatott ahol ő is ült
- Jó reggelt Uram! Köszönöm! – leültem és vártam, mit is akar mondani
- Drága Milla. – fogta meg a kezem – Sokat gondolkodtam, mire meghoztam ezt a döntést. – hirtelen átfutott az agyamon, hogy mi van, ha ki akar rúgni
- Igen Uram? – kérdeztem félve
- Szeretném, ha mától te lennél a házvezetőnő.
- Tessék? – kérdeztem hebegve
- Elsa már régi darab itt. Szeretném a terhet levenni a válláról, és kell egy fiatal, büszke nő a ház irányításához. Ki lehetne más, mint te!?
- Ezt komolyan mondja?
- Természetesen! Remélem, hogy elfogadod a döntésemet. Tudod, azt szeretném, hogy minél többet legyél mellettem. – ezt a mondatot valahogy nem értettem, de a szeme olyan kedvesen csillogott, hogy nem tudtam nemet mondani
Elfogadtam az ajánlatot, és úgy gondolom, Elsa is örült annak, hogy kicsit felszabadult. Elvégre már nagyon régóta dolgozik itt, még az anyukája után örökölte ezt az állást. Neki is jól jön egy kis szusszanás, nekem pedig a magasabb fizetés.
Pár nap elteltével éppen Don Maurició irodájában takarítottam mikor kopogtak.
- Szia drága egyetlen apucikám! – nyitott be Natalia az ajtón
- Gyere csak kislányom. – állt fel az asztaltól Don Maurició
- Ugye ez nem fogja végighallgatni a beszélgetésünket? – bökött felém a fejével
- Jaj kislányom. Látod, hogy csak port töröl. Ne legyél már ennyire goromba. Mond, mit szeretnél, mert még nekem is dolgom van. – ült le a kanapéra, Natalia pedig mellé
- Tudod apucika, hogy nekem pár hét és születésnapom lesz! – mosolygott rá, mint aki valamit nagyon szeretne elérni
- Igen, tudom! Miután minden nap emlékeztetsz rá, nehéz lenne elfelejtenem. A repülőjegyek már megvannak. Mondtam, hogy elrepülsz Madridba, és megnézhettek a barátnőiddel egy meccset.
- Tudom, de kitaláltam mi legyen a másik ajándékom. –mondta nyávogó hangon –Te mondtad, hogy kérhetek akár két ajándékot is.
- Így van! Na mond mi az?
- Hát arra gondoltam, hogy szervezhetnél nekem egy szülinapi bulit.
- De kislányom, minden évben megvan a bulid.
- Ez más lesz. Mert azt szeretném, hogy hozzad oda nekem az igazi ajándékot!
- Mi lenne az?
- Nem mi, hanem ki! – nevette el magát
- Ki? Kíváncsian várom a nevet.
- Cristiano Ronaldo… és persze nem haragszom meg, ha kísérőnek jön még pár Real focista.
- De lányom! Ez nagy kérés... Nem biztos, hogy meg tudom oldani.
- Jajjj apuci, légyszi, légyszi! Az egyetlen kislányod vagyok, és tudod, hogy mennyire imádom, ahogy téged is imádlak! – bújt oda hozzá és adott neki egy puszit
- Jól van, meglátom, hogy mit tehetek, de nem ígérem meg biztosra!
- Vá, apucika, szuper vagy! Na megyek, és hívom is Beatrizt! – pattant fel Nati, és már majdnem kinn is volt az irodából
- Csak lassan… nem biztos! – szólt utána Don Mauríció
- Tudom, hogy eléred! – kiáltott vissza, majd eltűnt
