3. rész

Milla

Alig vártam, hogy végre kilépjünk az étteremből.

-         Javier, te normálisnak tartod magad? – emeltem fel a hangom, mert ezt már én sem bírtam ki nyugodtan

-         Ezt még te kérdezed? Eljössz egy vadidegennel? Otthon meg megkéred mamust, hogy falazzon neked? Hol van az én kishúgom, mert, hogy te nem az vagy, az biztos.

-         Hogy hol? Na mégis hol? Szerinted Javier? A te kishúgod már egy felnőtt ember. Amit művelsz az nem normális! Tönkretetted az estémet! – fordultam el tőle, majd elindultam hazafelé

-         Várj már! Nem akartam én rosszat…

-         Mindegy, most már legalábbis... – intettem neki, de nem néztem hátra

Ahogy hazaértünk, szó nélkül a szobámba mentem. Pár perc múlva kopogtak. 

-         Igen? – kérdeztem mérgesen

-         Bejöhetek kislányom? – szólt az ajtó másik végén mamus

-         Gyere! – mondtam egykedvűen

-         Jaj kislányom! Úgy sajnálom… Csak, tudod, Javier kihúzta belőlem, hogy hol vagy.

-         Jól van, már úgyis mindegy! Nem a te hibád. Javier hülye, és kész. Ezt eddig is tudtuk, nem nagy meglepetés, viszont, most mit gondolhat Pedro??

-         Figyelj lányom! Ha tényleg akar tőled valamit, akkor semmit. Elmagyarázod neki, és meg fogja érteni. – simogatta meg gondoskodóan a hátam

-         Remélem, hogy így lesz. – sóhajtottam egy nagyot

-         Biztosan! Most pedig próbálj meg aludni kincsem. – adott egy puszit és kiment

Egy darabig még forgolódtam, aztán nagy nehezen elaludtam. Reggel sietve indultam az ültetvényre. Amikor odaértem Pedro még nem volt ott, amit egy kicsit sajnáltam…

Nekikezdtünk a munkának, majd szóltak, hogy Don Mauricio látni akar engem és még két asszonyt.

Ahogy átsiettünk az udvaron, láttam Perdot, de nem volt idő odamenni hozzá. Gondoltam, majd ha végeztünk, akkor megkeresem, és elmagyarázom neki a tegnap estét. A hatalmas házban egyesével kellett bemennünk Don Mauricio irodájába, aki már várt minket.

Elsőként mentem be:

-         Jó reggelt Uram!- köszöntem neki, de alig mertem a szemébe nézni

-         Jó reggelt! – köszönt és láttam, hogy alaposan végigmért – Azért hívattalak ide, mert nagyon dicsérnek, hogy jól dolgozol. Viszont, azt nem mondták, hogy ilyen csinos is vagy. – köszörülte meg a torkát

-         Köszönöm Uram. – nyeltem egy nagyot, miközben lesütöttem a tekintetemet, hiszen nagyon zavarban voltam, nem tudtam ilyenkor mit kell mondani

-         Egy kis plusz pénzt fogsz kapni a fizetésed mellé, a jó munka miatt. Viszont szeretném, ha a munka után még bejönnél hozzám.

-         Természetesen! – mosolyogtam, miközben az járt a fejembe, hogy vajon miért kell bejönnöm hozzá, és ez kicsit megrémített

-         Ó kedves, nagyon szép arcod van… Mi is a neved?

-         Millának hívnak, Uram.

-         Kedves Milla! A neved is szép, mint te magad. Akkor, ha végeztél, keresd meg Ricardot. Ő majd idekísér.

-         Rendben van, Uram. – zavarba hozott engem ez az öregember, de tudtam, hogy délután minden kérdésemre meglesz a válasz

Sietve vissza mentem dolgozni. Most már nem csak az járt a fejemben, hogy hogyan magyarázom meg Javier tegnap esti viselkedését Perdornak, hanem az is, hogy mit akarhat tőlem Don Maurico.

Elmentem megkeresni Pedrot, hogy beszéljek vele, de azt mondták, hogy valahova el kellett mennie. Gondoltam, akkor megyek és beszélek Don Mauricioval, majd megvárom Pedrot.

Szóltam Ricardonak, aki oda is vitt hozzá…

Ismét az irodájában találtam magam, ahol vele szemben ültem, egy puha bársonyszékben…

-         Milla, azért hívattalak ide, mert nem szeretném, hogy továbbra is az ültetvényen dolgozz. – emelte fel a hangját, miközben sodort egyet hatalmas bajszán

-         Tessék? – lepődtem meg teljesen – Épp reggel mondta, hogy meg van velem elégedve! Ezt akkor most nem értem. – néztem rá riadtan, hiszen más sem hiányzik, minthogy elveszítsem a munkám

-         Jaj Milla, félreértesz. Más munka való neked, nem ott a helyed, hanem itt a házban.

-         Ezt most, hogy érti? – értetlenkedtem továbbra is

-         Éppenséggel meg kellett válnom az egyik szolgáló lánykától, és most szükségem van valakire, így hát rád gondoltam. Ügyesen dolgozol, és szép is vagy. Sok vendégem van, ide csinos alkalmazottak kellenek. Persze a fizetésed is jóval több lenne, de cserében itt kellene laknod a házban. – mosolygott kajánul – Elfogadod ezt a munkát kedvesem?

-         Jaj Uram, nem is tudom, hogy mit mondhatnék... Esetleg megbeszélhetném otthon? Holnap is választ adhatnék a kérdésére?

Ahogy befejeztem a mondatom nyílt az ajtó és egy fiatal, olyan velem egykorú nő jött be.

-         Szia Apucikám! Nem zavarok? – ült bele Don Mauricio ölébe

-         Szia édes kislányom! Persze, hogy nem. – puszilta meg az öreg

-         Hát ez a szutyok meg mit akar itt? – mutatott rám, majd fintorogva végigmért tekintetével

-         Lányom! Hogy beszélsz? Menjél ki, kérlek. 2 perc és Milla elmegy. – próbálta nyugtatni

-         Milla… akkor neve is van… ez remek. Jól van, visszajövök, talán 5 perc múlva. Tudod apuci, nagyon érdekel, hogy miért ápolsz ilyen bensőséges viszonyt ezzel a szutykossal. – majd becsapta maga mögött az ajtót

-         Milla, kérlek ne haragudj. Hidd el, hogy ő is megszeret, ha elvállalod a munkát. Szóval, hol is tartottunk? – folytatta a beszélgetést, mintha mi sem történt volna

-         Ott Uram, hogy holnapig átgondolom és válaszolok. – egyre kínosabban éreztem magam

-         Rendben van Milla, holnap akkor várlak, és remélem, hogy igen lesz a válaszod. – mosolygott rám kajánul

Miközben siettem vissza dolgozni, azon gondolkodtam, vajon mit is válaszoljak erre az ajánlatra. Persze a pénz több lenne, amire nagy szükségünk van, viszont olyan érdekes, vagyis inkább túl kedves velem Don Mauricio.  De a lánya, nagyon el van kényeztetve, igazi úrilány…  nem is ismer, és máris ilyen goromba velem…

Nem tudom, hogy mit tegyek, de majd mamuskám segít nekem a döntésben, ahogy eddig is tette.

Munka után Perdora vártam, aki szerencsére hamar meg is érkezett. Gondoltam hazafelé menet mindent tisztázhatunk…

-         Perdo, úgy sajnálom a tegnap estét, ne haragudj. – fogtam meg mind a két kezét

-         Mi volt az a jelent? Tudod, nagyon kínos volt nekem. És miért viselkedett így az állítólagos bátyád? – kérdezte cinikus hangon

-         Tudod, Javier nagyon félt engem, és nem tud beletörődni, hogy felnőttem. – sóhajtottam egy nagyot, miközben teljesen feszült voltam, hiszen éreztem, hogy Pedro extrán dühös rám

-         Maradjunk annyiban, hogy elég érdekes helyzet volt… Azért, mielőtt berontott a te drága bátyád, azért elég jól éreztük magunkat. Vagy te nem így gondolod? – mosolygott rám, amitől szerencsére a hangulat is oldottabb lett

-         Persze! – mosolyogtam vissza – Én is nagyon élveztem az estét…

-         És ugyebár ott tartottunk, hogy végre megtudhatom a csodálatos neved! Mert biztosan az is olyan szép, mint te magad. – nézett rám csillogó tekintetével

-         Jaj Pedro, ne már… teljesen zavarba hozol. – éreztem, hogy bele is pirultam – A nevem pedig nem más, mint Milla. – nevettem el magam

-         Tessék? – nézett rám kikerekedett szemekkel, mintha valami rosszat mondtam volna

-         Valami baj van? Valami rosszat mondtam? Vagy nem tetszik a nevem? – csodálkoztam el – Milla vagyok, így hívnak. Valami baj van vele? Minden oké? - értetlenkedtem

-         Persze! És tényleg a neved is olyan csodálatos, mint te magad. – csókolta meg a kezem

-         Jó, de akkor miért lepődtél így meg? – pislogtam rá, mint hal a szatyorban

-         Mert nem akartam elhinni, hogy valóban ennyire gyönyörű neved van. Na és, Don Mauricio miért hivatott? – tette fel a kérdést, amit kicsit elterelésnek éreztem, de azért válaszoltam rá

-         Jaj, képzeld, először is megdicsért, hogy mennyire jó munkaerő vagyok, másrészt egy új munkakört ajánlott nekem.

-         És mégis mit? – kérdezte kicsit mérgesen

-         Hogy dolgozzak a házban, mint szobalány. Nagyon kedves volt velem.

-         Hát ez az. Gondoltam, éreztem, hogy ezt… Annyira tudtam! Milla, ez nagyon nem jó ötlet! El ne fogadd! – kezdett úgy utasítgatni, ahogy Javier szokott, még a mutatóujját is felemelte, hogy jobban kinyilvánítsa akaratát

-         Mi az, hogy nem jó ötlet? – pipultam be kicsit – Több pénzt is fizetne érte, és végre nem az ültetvényen robotolnék.

-         Jó, én nem akarlak kioktatni, mert a te döntésed, de hidd el, hogy sajnos nem sok jót hallottam Don Mauricioról. Szerintem ne fogadd el az állást. – csóválta a fejét

-         Jó, ha nem haragszol, akkor majd ezt én eldöntöm. – förmedtem rá, hiszen kellően felbosszantott azzal, hogy meg akarja mondani mi a jó nekem, és mi nem

Így, félig morcosan váltunk el… Alig vártam, hogy elmondjam a nagy hírt mamuskámnak, de mikor hazaértem, papus és Javier a konyhában ültek az asztalnál. Egyből tudtam, hogy valami baj van…

Perdo

Láttam, hogy Milla nem érti, mit is akarok neki mondani azzal, hogy ne fogadja el az állást. Féltem, pedig tudtam, hogy még alig ismerjük egymást, mégis bennem volt a félsz… talán egy kicsit még féltékeny is voltam, hiszen éreztem, hogy a vén kujon, egész nap Millát fogja bámulni, mert biztos, hogy csak emiatt akarja, hogy a házában dolgozzon…

Ó… és Milla! Nem tudom mit fog ehhez szólni Luis. Főleg, ha Ő az A Milla… Érdekes történet, az biztos. A legjobb barátom, aki majdhogynem szerelmes egy lányba, akit egyszer látott… és ki az a lány? Hát Milla…
Nem is tudom mit mondjak neki, ha valóban Milla az akit vár, akkor nem tudom mi lesz. Persze Luist sem akarom megbántani, de ez így alakult. Millát most az én utamba sodorta a szél, de félek, hogy ezt Luis nem fogja ilyen könnyen venni.

Holnap, meló után beszélek vele… jobb lesz ezt a helyzetet minél előbb tisztázni. Még az is lehet, hogy holnap, szép finoman megkérdezem Millát is, Luisról. Hátha csak véletlen, és őt is pont így hívják, mint azt a másik lányt a piacon…

Milla

-         Mi a baj? Szólaljatok már meg! – förmedtem rögtön rájuk, hiszen nagyon ideges voltam, hogy mi történhetett

-         Ülj le hugi. – állt fel Javier, és húzta ki nekem az egyik széket.

-         Mamussal van valami, igaz?- néztem papusra és fogtam meg a kezét

-         Igen. Most ment el az orvos. – bólintott Javier

-         És? Mondjátok már… Mi van vele? – szipogtam halkan

-         Sajnos, nagyon rosszul lett... Amikor hazaértem, a földön fekve találtam rá. Rögtön szóltam a szomszédba, hogy menjenek az orvosért… Mamusnak szívinfarktusa volt…

-         Te jó ég! És hogy van? Az orvos mit mondott?

-         Bent van, és fekszik. Nincs jól, és ráadásul felírt neki az orvos, 3 méregdrága gyógyszert, amit ki kellene váltani, de fogalmam sincs miből. – csóválta papus a fejét

-         Ki fogjuk találni! Meg kell ezt oldani… muszáj, hogy mamuska meggyógyuljon. Én ma kaptam egy állásajánlatot, ami sokkal többet fizet, mint az ültetvény. Ne aggódj papus, és te se Javier. Mindent megoldunk… – nyugtattam a srácokat

-         Mi az? És hol? – kérdezte papus

-         Ugyanott, Don Mauricionál, de nem az ültetvényen, hanem a házban, mint szolgáló. Ott is laknék, csak hétvégenként jönnék haza, a szabadnapokon. Ezzel is tudunk spórolni, és a pénz is több lesz. Este akartam megbeszélni veletek, de így nem kérdés, hogy vállalom-e…

2. rész

Milla

Másnap reggel kora hajnalban el kellett indulnom, hogy odaérjek az ültetvényre. Csak reménykedtem abban, hogy jó hírrel térek haza, hogy megkapom a munkát. Nagy segítség lenne ez a családomnak. Drága mamuskámnak talán így egy kicsivel könnyebb lenne. Mamus még este elmondta hova kell mennem, és kit kell keresnem.

Mikor megpillantottam a helyet, elállt a lélegzetem. Életemben nem láttam még ilyen hatalmas birtokot. Biztosan nagyon gazdag lehet ez az úr. Hatalmas kétszintes ház volt, bár a ház nem jó szó rá… Nem is tudom, hogy minek nevezzem. Nálunk, ha a falu összes házát egy helyre raknánk, se lenne akkora, mint ez itt.

A főbejárat egy kovácsoltvas kapu volt, ahol egy fegyveres őr állt. Elmondtam miért jöttem, és kérte, hogy várjak, mindjárt idehív valakit. Pár perc múlva meg is érkezett egy középkorú férfi. Nagyon kedves volt velem, és beengedett. A hatalmas udvaron keresztül sétáltunk át a hátsó épületekhez. Azt mondta, hogy általában Don Mauricio is megnézi azt a személyt, akit felvesznek, de most el kellett utaznia így csak az ő kezében van a döntés. Válaszoltam a feltett kérdéseire, miközben ő sokszor megdicsért, hogy milyen csinos vagyok, ami már egy kicsit kezdett kínos lenni, de közben mégsem éreztem tolakodónak. 

Az elbeszélgetés után átmentünk az ültetvényre, hogy lássam, mi is lesz a feladatom. Hatalmas ültetvény volt, ennyi agavét még életemben nem láttam egy helyen. Nem is tudom, hányan dolgozhattak ott. Az asszonyok feladata az volt, hogy az agavét gyökerestől fordítsák ki a földből, a férfiaknak pedig késsel kellett levagdalniuk róla a leveleket, majd azt kocsira pakolni. Első ránézésre nem is tűnt olyan vészesnek a dolog. Megegyeztünk, hogy holnap eljövök, és megnézik, hogy dolgozok, ha pedig jónak találnak, akkor az enyém a munka.

Ezzel a nagy örömmel indultam haza. Útközben eszembe jutott, hogy Luis biztosan ma is ott volt a piacon, sőt talán még mindig ott is van, én viszont nem. Lehet, hogy most azt hiszi, hogy nem is akarok vele többé találkozni, pedig ez nem így van… gyorsra húztam a lépteimet, hogy még odaérjek és találkozhassunk.

Ahogy beértem a piacra rögtön mamushoz mentem. Figyelmesen fürkésztem a tömeget, hátha meglátom Luist, de sajnos, nem volt sehol. Az is megfordult a fejemben, hogy talán el sem jött. Nem is tudom, hogy mit gondoljak most, vagy egyáltalán mit gondoltam. Neki biztos van barátnője, vagy talán felesége és gyermeke is. A legrosszabb az egészben, hogy lehet, sose tudom meg az igazat, hiszen holnap már dolgoznom kell. Lehet, hogy soha többé nem láthatom, és gondolom, ő se akarna rám ennyit várni...

3 évvel később /  jelen:

Luis

A mai napig, minden reggelem a piacon indul, most én is ott árulok, és csak arra várok, hogy a tömegben megpillanthassam Millát. Olyan titokzatosan tűnt el, mintha csak egy álom lett volna ez a gyönyörűség. Hiába telt el 3 év, ma is pontosan emlékszem arra a napra, mikor megláttam. Hogy is lehetne azt elfelejteni?

Éppen pakoltam össze a maradék portékámat, amikor megérkezett Pedro barátom, hogy büszkén mesélje el a nagy hírt, hiszen munkát kapott, ráadásul nem is akárhol, hanem a híres és dúsgazdag Don Mauricionál. Az ismeretségének köszönhetően, neki nem úgy kell dolgoznia, mint a többi férfinak, hiszen ő fogja felügyelni, hogy az asszonyok rendesen végezzék a munkájukat.

-         Luis, drága barátom. Muszáj elmesélnem valamit. – mondta izgatottan

-         Kíváncsian várom… meg amúgy is… úgy hiányoztál az elmúlt napokban. Na, mondjad gyorsan! – löktem oldalba

-         Ma megláttam álmaim asszonyát. – húzta ki magát büszkén

-         Nahát! Ki a szerencsés, vagy inkább szerencsétlen? És hol? – nevettem el magam

-         Egy csodálatos, barna hajú lány. Kinn az ültetvényem, ott dolgozik. De én ehhez fogható szépet még nem láttam. – csóválta a fejét

-         Képzelem, képzelem! – cukkoltam tovább – És, hogy hívják?

-         Azt nem tudom, de most nem is fontos. Egy csoda az a lány.

-         Na jó, elég lesz már az áradozásból, még a végén elhiszem. – veregettem hátba

-         Ő legalább létezik, nem úgy, mint a te Millád, akit csak te láttál egyszer. De mit várjunk, biztos be voltál szívva, vagy csak elgurult a tequila névre hallgató gyógyszered! – csapott vissza nevetve

-         Ha-ha-ha. Hát hidd csak el, hogy ő is létezik, és biztos vagyok benne, hogy fogom még látni. A sors most úgy akarta, hogy ne lássam, de én várok rá.

-         Várj csak te bolond. Nekem meg be kell hálóznom ezt a csodaszép lányt.

-         Aztán nehogy lehorgonyozz egy nő mellett, vagy mondjam inkább azt, hogy IQ bajnok, egy boszorkány? Vagy te minek is hívtad Millát?

-         Háááát…

Közben összepakoltam és lassan elindultunk hazafelé.

Milla

A napjaim mostanában igen egyhangúak, de ma végre történt valami. Mióta felvettek az ültetvényre, reggel csak eljövök dolgozni, este hazaérek, és lefekszem aludni. Minden nap egyforma. Viszont, ma megláttam valakit… Felvettek egy új embert mellénk, mert aki eddig felügyelte a munkánkat megbetegedett. Bár nem is volt valami fiatal, így nem csodálkozom rajta…

Mikor megláttam ezt a srácot, eszembe jutott az a pillanat, mikor Luist pillantottam meg, évekkel ezelőtt a piacon. Régen sokat gondoltam rá, de mostanra már enyhültek az érzéseim. Olyan, mintha csak egy szép álom lett volna. Hiszen többet úgysem látom, és úgy érzem, ha meg akart volna találni, már régen sikerült volna, már rég itt lenne. Mamus sem mondta azóta, hogy bárki is érdeklődött volna felőlem…

De ez a fiatalember, akit ma megláttam. Rögtön összeakadt a tekintetünk. Gondolom, ő is észrevett engem. Végre egy korombeli férfi is dolgozik itt, hiszen a többiek mind sokkal idősebbek nálam. Különben is, úgy érzem, ideje lenne már találnom valakit, elvégre 21 éves vagyok.

Reggel, ahogy odaértem az ültetvényre, megszólított az új srác.

-         Szia! Segíthetek? – szólt kedves hangján

-         Szia! Köszönöm. – vette ki a kezemből a szerszámokat

-         Régóta dolgozol itt? – mosolygott egyfolytában

-         Végül is, kinek- mi a sok? – nevettem el magam – Már 3 éve.

-         Az már szép idő. Engem csak a héten vettek fel. De ha tudtam volna, hogy ilyen gyönyörű lányok vannak itt! – kacsintott rám

-         Ó, kérlek… Még a végén elpirulok itt. De most mennem kell, nem nézik jó szemmel, ha munka helyett beszélgetünk. – mondtam kissé szomorú hangon, hiszen nagyon szerettem volna, ha tovább beszélgethetünk

-         Igazad van! Viszont, mit szólnál, ha munka után elmennénk, és együtt vacsoráznánk? Megvárnálak! Lenne hozzá kedved?

-         Hát, nem is tudom… – hezitáltam egy kicsit. – Tudod mit, menjünk! – mosolyogtam vissza – Ott legalább tudunk beszélgetni.

-         Huh – sóhajtott egy nagyot – Reméltem, hogy igent mondasz. – pirult el kissé – Akkor ha végeztél, várlak a kapunál.

-         Nagyon jó! Most viszont megyek.

-         Rendben! Szia! És köszönöm…

Jaj, ez a srác teljesen elvarázsolt. Milyen kedves, és figyelmes. Vacsorázni hív. Ritka erre felé az ilyen úriember. De, hogy ennek bátyuskám már megint nem fog örülni, az is biztos, de hát mégsem lehetek apáca. Vagy nem tudom, hogy mire is számít… Remélem nem arra, hogy életem végéig majd ő fogja a kezem.

Egész munkaidő alatt csak azt vártam, hogy végezzek... A megbeszéltek szerint, ott várt a srác a kapuban…

-         Szia! Nagyon vártam már, hogy ideérj. – köszöntött kedvesen

-         Szia! Én is. Viszont mielőtt elmegyünk, és, ha nem lenne gond, nekem még haza kellene egy kicsit ugranom, utána viszont mehet a vacsi. – mosolyogtam rá kedvesen, hogy ne legyen akkora teher a kérésem

-         Rendben van, akkor mondjuk… találkozzunk a Casa Bonita étterménél. Tudod, hogy hol van?

-         Persze, hogy tudom, nagyon jó hely, szeretem. Hánykor gondoltad?

-         Mit szólsz a 8 órához, az jó neked?

-         Igen, tökéletes. Akkor, 8-kor ott találkozunk. És köszönöm!

-         Én köszönöm. – mosolygott vissza

Hazafelé fülig ért a szám. Végre randira megyek, egy iszonyú helyes sráccal. Mamus biztosan nagyon fog neki örülni, és ha szerencsém van Javier még nem lesz otthon, mikor én elindulok, így megúszom a szokásos szent beszédet is.

-         Szia mamus! – öleltem meg

-         Szia! Mi ez a nagy öröm. – nézett rám döbbenten, hiszen az elmúlt 3 évben, biztos, hogy nem látott ilyen boldognak

-         Jaj mamus, képzeld, randira megyek? – sóhajtoztam boldogságomban

-         Kivel? Mikor? – kerekedtek ki a szemei – Csak nem a híres Luis, akiről azóta se hallottam, és nem is láttam – kíváncsiskodott, ami kicsit meg is lepett, hiszen azt hittem, már régen elfelejtett Luis is, és a nevét is... bár okos mamusom van nekem

-         Ma este. Ott dolgozik, a fiú ahol én. Megkérdezte, hogy elmegyek-e vele vacsorázni. én pedig igent mondtam. – vettem rövidre a mondandómat

-         Jaj te lány. No nem bánom, csak nagyon vigyázz magadra. – figyelmeztetett a mutatóujjával hangsúlyozottan

-         Tudom mamuskám, tudom. Ha Javier kérdezi, hogy hol vagyok, mond meg neki, kérlek, hogy az egyik barátnőmmel találkozom. Semmi kedvem hozzá, hogy holnap egész nap őt kelljen hallgatni – csóváltam a fejem

-         Jó-jó! De akkor siess, és készülj el, mert hamarosan itthon lesz, és akkor már nem tudok segíteni.

-         Imádlak mamus. – ugrottam a nyakába és adtam neki egy hatalmas puszit.

Nagyon gyorsan elkészültem… siettem, ahogy tudtam. Annyira izgultam, hogy mi lesz. Végülis, olyan rég randiztam már. Régebben volt egy- két srác, akik próbálkoztak, de valahogy nem jött össze, bár biztos nem is kellett, hogy összejöjjön…

Mikor odaértem a srác már az étterem előtt várt. Persze csak vigyorogni tudtam, mint egy félbolond, de hát mit csináljak, nagyon tetszett.

Bementünk az étterem egyik csendesebb részébe, kerestünk egy asztalt, hogy nyugodtabban tudjunk beszélgetni.

Egy könnyed vacsorát rendeltünk, finom borral. Egész éjszaka kellemes élőzene volt így tehát, úgy döntöttünk, hogy táncolunk egyet. Már olyan rég táncoltam, főleg így, valakivel, pedig imádok táncolni.  Épp egy lassú szám következett… mélyen a szemébe néztem, miközben fejemet a vállára hajtottam, majd egybesimultan ringatóztunk a zene lágy ritmusára…

Mikor vége lett ennek a szép számnak, visszaültünk beszélgetni.

-         Figyelj csak te gyönyörűség! – fogta meg az asztal fölött a kezem

-         Igen? – mosolyogtam rá

-         A neved még nem is tudom. Én Pedro vagyok. Annyira belefeledkeztem a csodaszép szemeidbe, hogy nem is volt fontos a neved. De most már szeretném tudni.

-         Engem pedig Mi… …

 Ebben a pillanatban betoppant az én drága bátyám...

-         Mit képzeltél? Talán azt, hogy ezt hagyom?! – jött oda az asztalunkhoz ordítva, és fogtam meg a kezem

-         Ne már Javier. Engedj el! Felnőtt ember vagyok, azt csinálok, amit akarok. – próbáltam kikászálódni a szorításából

-         Azt te csak hiszed, ne állj fel és induljunk. – rángatott tovább

-         Már elnézést, de miért nem mondtad, hogy van barátod? – nézett ránk kikerekedett szemekkel Perdo, ám ennek a nézésnek elég gorombán hangot is adott…

-         Ő a bátyám, de most mennem kell! Ne haragudj, holnap beszélünk. – indultam el Javier után sietve, hiszen nem akartam, hogy az egész éttermen végig rángasson

Pedro

Az éjszaka csodálatos volt. Még mindig alig hiszem el, hogy ez a gyönyörű lány eljött velem… Képzelem, hogy Luis mit fog szólni hozzá. Tuti, hogy csorogni fog a nyála, ha egyszer meglátja, bár ott a ha, ami sose jelent jót. Kissé aggódom, hiszen a vacsora nagyon jól telt, már úgy éreztem, hogy egyenesben vagyok, mikor betoppant egy másik srác… ebből nem tudom, hogy mi fog kisülni, ráadásul pont akkor, mikor ez a szépség megmondta volna a nevét. Állítólag a bátyja, de nem tudom, csak remélem, hogy tényleg az. De most komolyan ezt nekem el kellene hinnem? Szerintem a pasija, csak nem merte megmondani. Minek csapott volna ekkora balhét, ha valóban csak a bátyja? Nem is ismer, azt se tudja, hogy milyen ember vagyok, és máris így félti tőlem a húgát? Gyanús ez nekem… Na mindegy is, holnap tisztázni fogom vele, hogy mi volt ez, és végre a nevét is meg fogom kérdezni. Elvégre illene már tudnom, hogy is szólíthatom…

1. rész

3 évvel korábban: 

Milla 

A piacon üldögélve vártam, hogy végre el tudjam adni a tojást, és a tyúkokat. Mamus még mindig két asztallal odébb beszélgetett egy kedves arcú öreg hölggyel. Máskor is láttam már itt, biztos valamelyik szomszéd faluban lakhat. Remélem, mamus talál nekem valami munkát, mert jó lenne dolgozni, nagyon kellene a pénz. Ahogy ezen merengtem odalépett hozzám egy kedves férfi. Rögtön összeakadt a tekintetük, és elmosolyodtam.

-         Szia. Egy tucat tojást szeretnék. – mutatott a kosár felé

-         Szia. Máris adom. – mosolyogtam rá, és belenéztem a tengerkék szemeibe

-         Köszönöm. – bólintott – Had kérdezzem már meg, nem fél egyedül kiülni a piacra egy ilyen csodálatos lány?

-         Nem, mert nem vagyok egyedül. – elpirultam, majd elnevettem magam

-         Mondjuk, ezt gondolhattam volna. A férjed biztos nagyon büszke, hogy ilyen szép felesége van.

-         Hát, nem éppen. Nem vagyok férjnél. – húztam ki magam

-         Az mindjárt más. Gyakran árulsz itt?

-         Mondhatni.

-         Holnap is itt leszel? Lehet, hogy elfogy a tojás…

-         Ha tojnak a tyúkok, akkor itt leszek. – bólintottam

-         Ennek örülök. Akkor holnap is eljövök. – majd a kijárat irányába tartott – Hoppá – sietett vissza – most jöttem rá, hogy még a gyönyörű neved sem tudom, én Luis vagyok. – nyújtotta a kezét

-         Én pedig Milla.

-         A neved is olyan szép, mint te magad! – mondta, majd sietve távozott

Csak álltam ott a kis asztalka mögött, és le voltam nyűgözve Luistól. Ezek a kék szemek, és ezek,  a gyönyörű kezek. – sóhajtoztam, miközben mamus is visszaért…

-         Lányom, találtam neked munkát. – mondta büszkén

-         Tényleg mamus? – öleltem meg.  – Jaj de örülök neki.

-         Én is, és látom a tojásokat is eladtad. – mosolygott rám

-         El bizony. – engedtem el a fülig érő mosolyomat

-         Jaj kicsim, ennyire örülsz a munkának?

-         Igen, meg van itt más is. Aki elvitte a tojásokat.

-         Ki volt az? Talán, valami ismerős?

-         Nem, csak egy ismeretlen, egy idegen, de remélem, hogy nem sokáig marad az, hogy még látjuk egymást.

-         Így már értem mi ez a nagy mosoly. Csak óvatosan az ilyen idegenekkel. – figyelmeztetett aggódva

-         Tudom mamus, de akkor is, úgy örülök neki. De más téma… És a munka? Hol fogok dolgozni?

-         Van a szomszéd faluban, egy nagyon gazadag úr, Don Maurucio. Nos, neki van egy hatalmas agavéültetvénye. Oda keresnek most asszonyokat, ha szerencsénk van téged is felvesznek.

-         Akkor az még nincs is olyan messze. Remélem, hogy minden jóra fordul.

-         Én is. – bólintott mamuskám

Pár óra alatt el is adtuk a megmaradt tojást, és a tyúkokat is. Hazafelé menet mamussal beszélgettünk, vagyis, igazából csak ő beszélt, én meg hallgattam, de figyelni nem tudtam, hiszen csak egy valaki járt a fejemben, a titokzatos idegen… Luis, Luis… Csak a nevét mondogattam magamban, és próbáltam kitalálni azt, hogy milyen ember is lehet. Hiszek benne, hogy az ember neve sokat elárul, még a személyiségéről is. Luis, hmm, olyan egyszerű névnek tűnik, remélem, hogy ő is az. Kicsit tartok tőle, hogy Javier mit fog szólni hozzá, hiszen mindig annyira féltett és óvott, igaz nem feltétlen kell megtudnia, de mamust ismerve, ez nem sokáig marad titokban. Most már mind a ketten beláthatnák, hogy felnőttem, hogy már nem csak az az aranyos, babájával játszó, egykor még szőke hajjal rendelkező, frufrus kislány vagyok, hanem egy ízig-vérig nő lettem.

Hazaérve mamussal hozzáfogtunk a vacsora elkészítéséhez, amit mindig együtt csinálunk, hiszen ilyenkor van igazán együtt a család. Lassan hazaért papus és Javier is. Leültünk az asztalhoz, ahol a közös ima után mamus nem hazudtolta meg magát, nem kellett több két percnél és máris Luisról kezdett el fecsegni. Persze én csak a tányéromba meredve hallgattam, nem is mertem felnézni.

-         Milla... Igaz, amit mamus mond? – szegezte nekem a kérdést Javier

-         Igaz. – szégyenemben lejjebb csúsztam a széken

-         Hányszor mondtam neked, hogy ne állj szóba idegenekkel. Ki tudja, hogy mit akarhat tőled. Mi lesz, ha legközelebb egyedül kell menned? – folytatta a szentbeszédet

-         Jaj Javier, hagyd már. Csak beszélgettek egy kicsit, nincs abban semmi rossz. – próbálta mamus menteni a menthetőt

-         Gyerekek ne veszekedjetek! Milla tudja, hogy mi csinál, majd ő eldönti, hogy mi lesz azzal az idegennel. Igaz lányom? – mosolygott felém papus

-         Igen, így van, drága papuskám. – Papust nagyon szeretem, ő mindig kiáll mellettem és értem.

Vacsora után a konyhában mosogattam, amikor Javier lépett be.

-         Remélem nem haragszol, a miatt, amit vacsora közben mondtam? – simogatta meg a hátamat

-         Persze, hogy nem. De lásd be, hogy felnőttem, és azt is, hogy tudom mi a jó nekem.

-         Tudom Milla, de nekem mindig is az a bájos, szőke kislány maradsz, aki voltál. – csipkedte meg az arcomat – Nagyon féltelek. Félek, hogy neked is bajod lesz és elveszítelek.

-         Jaj, de nem lesz. Vigyázok magamra, hidd el. – öleltem meg szorosan

-         Na jó. Hiszek neked. De… ha megtudom, hogy bármit tett vagy tenni készül ellened, akkor…

-         Nyugi, nem fog! – csóváltam a fejem, amire ő távozott

Mosogatás után, lefeküdtem. Minden erőmmel azon voltam, hogy elaludjak, de csak nem jött álom a szememre. Végig Luis járt a fejemben, és az, amit Javier mondott. Mi van, ha tényleg rossz ember? Nem Milla, nem! Ezt gyorsan ki kell verned a fejemből, hiszen nem lehet az! Tudom, hogy jó ember, és remélem, hogy holnap is találkozni fogunk. Viszont annak is nagyon örülök, hogy lesz munkám, és tudok dolgozni. Végre ennek is eljött az ideje. Remélem, hogy felvesznek, sőt, fel kell venniük, én ezen leszek, az biztos.

Luis

Reggel anyám elküldött a piacra tojásért. A szokásos nénikét kerestem, akinél mindig vásárolni szoktunk, mert ő biztos, hogy megbízható. Ahogy ott bóklásztam, megpillantottam egy gyönyörű lányt. Csodálatos, világosbarna haja, lágyan omlott a vállára, a szemei pedig ragyogtak. Tudtam, hogy oda kell mennem, bármit is árul, nekem abból vennem kell. Tőle vettem a tojásokat, amik még szebbek is, mint az árus asszonyé. Most már csak abban reménykedem, hogy talán holnap is láthatom. Ó Milla… Istenem még a neve is gyönyörű. Bárcsak benne is ilyen mély nyomot hagytam volna, mint ő bennem.

Alig vártam, hogy hazaérjek és elmondjam Pedro cimborámnak, azt az élményt, amiben részem volt, azt, hogy micsoda lányt láttam a piacon…

-         Hát tudod drága barátom, ma reggel nagyon megérte a piacra mennem.

-         Na, mesélj már. – sürgetett

-         Láttam egy csodálatos lányt. Milla a neve. Tojásokat árult.

-         Neked minden lány csodálatos. – nevette el magát

-         Nem, Pedroooo! Ő tényleg gyönyörű. Hozzá fogható szépet még nem láttam. – ábrándoztam a szépségemről

-         Hát, majd hiszem, ha látom.

-         Remélem is, hogy látni fogod! Holnap újra kimegyek, lehet, hogy ott lesz. Legalábbis imádkozom érte.

-         Te nem változol. Mindig is az a hősszerelmes leszel, aki vagy, amióta csak ismerlek. Mióta is van ez így? Pár napos korod óta? – nevette el magát – Emlékszem, hogy már a pólyában is a nőket hajtottad! És még te nem szerettél eddig piacra járni? Reggel is, mikor anyád megkért, hogy vásárolj be neki, inkább a csajokat akartad hajtani.

-         Tudom, tudom. De látod, minden rosszban, van valami jó. És Milla nagyon jó!

-         Jól van haver. Epekedve várom, hogy láthassam ezt az IQ bajnok boszorkányt, aki így megbabonázott. – nevette el magát

-         Ha-ha-ha, nevessél csak. De az nevet, aki utoljára nevet, és meglátod, ez a lány az enyém lesz! Akkor majd nem fogsz nevetni, mikor engem választ, te meg siratod, hogy nincs olyan szép pofikád, és kigyúrt tested, mint nekem. – büszkén mutattam magamon végig

-         Jól van Amor, jól van. Majd meglátjuk mi még ezt… lehet, hogy pont a szerényeket szereti, amilyen én is vagyok! – veregetett hátba, majd futásnak indult

-         Te, szerény? Pont te? – kiáltottam majd futottam utána… így viccelődtünk egészen hazáig… de, mi már csak ilyenek vagyunk.

Mikor hazaértem, egyből apámnak segítettem az állatok körül. Nem mondtam neki semmit, hiszen ő is csak azt mondaná, amit Pedro. Bár, ők nem látták ezt a tüneményt, pedig tudom, hogy nekik is tetszene. Ha holnap újra látom, mindenképpen megkérem, hogy találkozzunk. Muszáj megismernem.

Másnap reggel nagy izgalommal indultam a piacra, hogy újra láthassam... Ahogy odaértem, rögtön kerestem a nagy forgatagban, de sehol nem láttam. Megnéztem annál az asztalnál is, ahol tegnap találkoztunk, de sajnos csak egy öreg hölgy volt ott. Mivel eléggé harapósnak tűnt, sokáig gondolkodtam, hogy megkérdezzem, nem látta-e valahol a szépségemet, ám végül összeszedtem minden bátorságom és megszólítottam.

-         Szép jó reggelt anyám. Nem tudja, hol van az a lány, aki tegnap itt árult. – kérdeztem remegő hangon

-         Szervusz fiam. Talán tudom. De miért érdekel ez téged? – nézett rám gorombán

-         Tegnap azt mondta, hogy itt lesz. Csak látni akartam. – vontam meg a vállamat

-         El kellett mennie, így én jöttem helyette. A nagymamája vagyok.

-         Értem. – szomorodtam el – Akkor nem is jön már többet?

-         Ki tudja, hogy mit hoz a jövő. – mondta morcosan, majd hátat fordított

-         Azért köszönöm a segítséget. – mondtam egykedvűen – Kérem, ha teheti, mondja meg neki, hogy Luis üdvözli!

-         Átadom. – vágta rá flegmán

Szomorúan indultam el hazafelé. Sok gondolat cikázott a fejemben. Lehet, hogy talán sosem látom újra Millát, de az is lehet, hogy direkt nem jött el, mert nem voltam neki szimpatikus. A legrosszabb, hogy az is lehet, ezt sosem fogom megtudni. De látnom kell… nem tudom, hogy hogyan, mi módon, de nem lehet, hogy csak egyszer pillanthattam meg. Talán, holnap már láthatom…