1. rész

3 évvel korábban: 

Milla 

A piacon üldögélve vártam, hogy végre el tudjam adni a tojást, és a tyúkokat. Mamus még mindig két asztallal odébb beszélgetett egy kedves arcú öreg hölggyel. Máskor is láttam már itt, biztos valamelyik szomszéd faluban lakhat. Remélem, mamus talál nekem valami munkát, mert jó lenne dolgozni, nagyon kellene a pénz. Ahogy ezen merengtem odalépett hozzám egy kedves férfi. Rögtön összeakadt a tekintetük, és elmosolyodtam.

-         Szia. Egy tucat tojást szeretnék. – mutatott a kosár felé

-         Szia. Máris adom. – mosolyogtam rá, és belenéztem a tengerkék szemeibe

-         Köszönöm. – bólintott – Had kérdezzem már meg, nem fél egyedül kiülni a piacra egy ilyen csodálatos lány?

-         Nem, mert nem vagyok egyedül. – elpirultam, majd elnevettem magam

-         Mondjuk, ezt gondolhattam volna. A férjed biztos nagyon büszke, hogy ilyen szép felesége van.

-         Hát, nem éppen. Nem vagyok férjnél. – húztam ki magam

-         Az mindjárt más. Gyakran árulsz itt?

-         Mondhatni.

-         Holnap is itt leszel? Lehet, hogy elfogy a tojás…

-         Ha tojnak a tyúkok, akkor itt leszek. – bólintottam

-         Ennek örülök. Akkor holnap is eljövök. – majd a kijárat irányába tartott – Hoppá – sietett vissza – most jöttem rá, hogy még a gyönyörű neved sem tudom, én Luis vagyok. – nyújtotta a kezét

-         Én pedig Milla.

-         A neved is olyan szép, mint te magad! – mondta, majd sietve távozott

Csak álltam ott a kis asztalka mögött, és le voltam nyűgözve Luistól. Ezek a kék szemek, és ezek,  a gyönyörű kezek. – sóhajtoztam, miközben mamus is visszaért…

-         Lányom, találtam neked munkát. – mondta büszkén

-         Tényleg mamus? – öleltem meg.  – Jaj de örülök neki.

-         Én is, és látom a tojásokat is eladtad. – mosolygott rám

-         El bizony. – engedtem el a fülig érő mosolyomat

-         Jaj kicsim, ennyire örülsz a munkának?

-         Igen, meg van itt más is. Aki elvitte a tojásokat.

-         Ki volt az? Talán, valami ismerős?

-         Nem, csak egy ismeretlen, egy idegen, de remélem, hogy nem sokáig marad az, hogy még látjuk egymást.

-         Így már értem mi ez a nagy mosoly. Csak óvatosan az ilyen idegenekkel. – figyelmeztetett aggódva

-         Tudom mamus, de akkor is, úgy örülök neki. De más téma… És a munka? Hol fogok dolgozni?

-         Van a szomszéd faluban, egy nagyon gazadag úr, Don Maurucio. Nos, neki van egy hatalmas agavéültetvénye. Oda keresnek most asszonyokat, ha szerencsénk van téged is felvesznek.

-         Akkor az még nincs is olyan messze. Remélem, hogy minden jóra fordul.

-         Én is. – bólintott mamuskám

Pár óra alatt el is adtuk a megmaradt tojást, és a tyúkokat is. Hazafelé menet mamussal beszélgettünk, vagyis, igazából csak ő beszélt, én meg hallgattam, de figyelni nem tudtam, hiszen csak egy valaki járt a fejemben, a titokzatos idegen… Luis, Luis… Csak a nevét mondogattam magamban, és próbáltam kitalálni azt, hogy milyen ember is lehet. Hiszek benne, hogy az ember neve sokat elárul, még a személyiségéről is. Luis, hmm, olyan egyszerű névnek tűnik, remélem, hogy ő is az. Kicsit tartok tőle, hogy Javier mit fog szólni hozzá, hiszen mindig annyira féltett és óvott, igaz nem feltétlen kell megtudnia, de mamust ismerve, ez nem sokáig marad titokban. Most már mind a ketten beláthatnák, hogy felnőttem, hogy már nem csak az az aranyos, babájával játszó, egykor még szőke hajjal rendelkező, frufrus kislány vagyok, hanem egy ízig-vérig nő lettem.

Hazaérve mamussal hozzáfogtunk a vacsora elkészítéséhez, amit mindig együtt csinálunk, hiszen ilyenkor van igazán együtt a család. Lassan hazaért papus és Javier is. Leültünk az asztalhoz, ahol a közös ima után mamus nem hazudtolta meg magát, nem kellett több két percnél és máris Luisról kezdett el fecsegni. Persze én csak a tányéromba meredve hallgattam, nem is mertem felnézni.

-         Milla... Igaz, amit mamus mond? – szegezte nekem a kérdést Javier

-         Igaz. – szégyenemben lejjebb csúsztam a széken

-         Hányszor mondtam neked, hogy ne állj szóba idegenekkel. Ki tudja, hogy mit akarhat tőled. Mi lesz, ha legközelebb egyedül kell menned? – folytatta a szentbeszédet

-         Jaj Javier, hagyd már. Csak beszélgettek egy kicsit, nincs abban semmi rossz. – próbálta mamus menteni a menthetőt

-         Gyerekek ne veszekedjetek! Milla tudja, hogy mi csinál, majd ő eldönti, hogy mi lesz azzal az idegennel. Igaz lányom? – mosolygott felém papus

-         Igen, így van, drága papuskám. – Papust nagyon szeretem, ő mindig kiáll mellettem és értem.

Vacsora után a konyhában mosogattam, amikor Javier lépett be.

-         Remélem nem haragszol, a miatt, amit vacsora közben mondtam? – simogatta meg a hátamat

-         Persze, hogy nem. De lásd be, hogy felnőttem, és azt is, hogy tudom mi a jó nekem.

-         Tudom Milla, de nekem mindig is az a bájos, szőke kislány maradsz, aki voltál. – csipkedte meg az arcomat – Nagyon féltelek. Félek, hogy neked is bajod lesz és elveszítelek.

-         Jaj, de nem lesz. Vigyázok magamra, hidd el. – öleltem meg szorosan

-         Na jó. Hiszek neked. De… ha megtudom, hogy bármit tett vagy tenni készül ellened, akkor…

-         Nyugi, nem fog! – csóváltam a fejem, amire ő távozott

Mosogatás után, lefeküdtem. Minden erőmmel azon voltam, hogy elaludjak, de csak nem jött álom a szememre. Végig Luis járt a fejemben, és az, amit Javier mondott. Mi van, ha tényleg rossz ember? Nem Milla, nem! Ezt gyorsan ki kell verned a fejemből, hiszen nem lehet az! Tudom, hogy jó ember, és remélem, hogy holnap is találkozni fogunk. Viszont annak is nagyon örülök, hogy lesz munkám, és tudok dolgozni. Végre ennek is eljött az ideje. Remélem, hogy felvesznek, sőt, fel kell venniük, én ezen leszek, az biztos.

Luis

Reggel anyám elküldött a piacra tojásért. A szokásos nénikét kerestem, akinél mindig vásárolni szoktunk, mert ő biztos, hogy megbízható. Ahogy ott bóklásztam, megpillantottam egy gyönyörű lányt. Csodálatos, világosbarna haja, lágyan omlott a vállára, a szemei pedig ragyogtak. Tudtam, hogy oda kell mennem, bármit is árul, nekem abból vennem kell. Tőle vettem a tojásokat, amik még szebbek is, mint az árus asszonyé. Most már csak abban reménykedem, hogy talán holnap is láthatom. Ó Milla… Istenem még a neve is gyönyörű. Bárcsak benne is ilyen mély nyomot hagytam volna, mint ő bennem.

Alig vártam, hogy hazaérjek és elmondjam Pedro cimborámnak, azt az élményt, amiben részem volt, azt, hogy micsoda lányt láttam a piacon…

-         Hát tudod drága barátom, ma reggel nagyon megérte a piacra mennem.

-         Na, mesélj már. – sürgetett

-         Láttam egy csodálatos lányt. Milla a neve. Tojásokat árult.

-         Neked minden lány csodálatos. – nevette el magát

-         Nem, Pedroooo! Ő tényleg gyönyörű. Hozzá fogható szépet még nem láttam. – ábrándoztam a szépségemről

-         Hát, majd hiszem, ha látom.

-         Remélem is, hogy látni fogod! Holnap újra kimegyek, lehet, hogy ott lesz. Legalábbis imádkozom érte.

-         Te nem változol. Mindig is az a hősszerelmes leszel, aki vagy, amióta csak ismerlek. Mióta is van ez így? Pár napos korod óta? – nevette el magát – Emlékszem, hogy már a pólyában is a nőket hajtottad! És még te nem szerettél eddig piacra járni? Reggel is, mikor anyád megkért, hogy vásárolj be neki, inkább a csajokat akartad hajtani.

-         Tudom, tudom. De látod, minden rosszban, van valami jó. És Milla nagyon jó!

-         Jól van haver. Epekedve várom, hogy láthassam ezt az IQ bajnok boszorkányt, aki így megbabonázott. – nevette el magát

-         Ha-ha-ha, nevessél csak. De az nevet, aki utoljára nevet, és meglátod, ez a lány az enyém lesz! Akkor majd nem fogsz nevetni, mikor engem választ, te meg siratod, hogy nincs olyan szép pofikád, és kigyúrt tested, mint nekem. – büszkén mutattam magamon végig

-         Jól van Amor, jól van. Majd meglátjuk mi még ezt… lehet, hogy pont a szerényeket szereti, amilyen én is vagyok! – veregetett hátba, majd futásnak indult

-         Te, szerény? Pont te? – kiáltottam majd futottam utána… így viccelődtünk egészen hazáig… de, mi már csak ilyenek vagyunk.

Mikor hazaértem, egyből apámnak segítettem az állatok körül. Nem mondtam neki semmit, hiszen ő is csak azt mondaná, amit Pedro. Bár, ők nem látták ezt a tüneményt, pedig tudom, hogy nekik is tetszene. Ha holnap újra látom, mindenképpen megkérem, hogy találkozzunk. Muszáj megismernem.

Másnap reggel nagy izgalommal indultam a piacra, hogy újra láthassam... Ahogy odaértem, rögtön kerestem a nagy forgatagban, de sehol nem láttam. Megnéztem annál az asztalnál is, ahol tegnap találkoztunk, de sajnos csak egy öreg hölgy volt ott. Mivel eléggé harapósnak tűnt, sokáig gondolkodtam, hogy megkérdezzem, nem látta-e valahol a szépségemet, ám végül összeszedtem minden bátorságom és megszólítottam.

-         Szép jó reggelt anyám. Nem tudja, hol van az a lány, aki tegnap itt árult. – kérdeztem remegő hangon

-         Szervusz fiam. Talán tudom. De miért érdekel ez téged? – nézett rám gorombán

-         Tegnap azt mondta, hogy itt lesz. Csak látni akartam. – vontam meg a vállamat

-         El kellett mennie, így én jöttem helyette. A nagymamája vagyok.

-         Értem. – szomorodtam el – Akkor nem is jön már többet?

-         Ki tudja, hogy mit hoz a jövő. – mondta morcosan, majd hátat fordított

-         Azért köszönöm a segítséget. – mondtam egykedvűen – Kérem, ha teheti, mondja meg neki, hogy Luis üdvözli!

-         Átadom. – vágta rá flegmán

Szomorúan indultam el hazafelé. Sok gondolat cikázott a fejemben. Lehet, hogy talán sosem látom újra Millát, de az is lehet, hogy direkt nem jött el, mert nem voltam neki szimpatikus. A legrosszabb, hogy az is lehet, ezt sosem fogom megtudni. De látnom kell… nem tudom, hogy hogyan, mi módon, de nem lehet, hogy csak egyszer pillanthattam meg. Talán, holnap már láthatom…