Sziasztok, én egy 21 éves mexikói lány vagyok, és Milla a nevem. A családommal egy kis faluban élek, nem messze a fővárostól. Van egy bátyám, aki 4 évvel idősebb nálam, ő nagyapánkkal együtt a szomszéd faluban dolgozik, méghozzá egy kávéültetvényen.
Sajnos édesanyánk a születésem közben meghalt, és édesapánk is hamar itt hagyott bennünket, ekkor talán 3 éves lehettem. Nem bírta a terhet, ami anyánk halála után nehezedett rá, egyre többet ivott, és ez lett a végezte. Ezután a nagyszüleink neveltek fel minket. A nagymamánk tipikus háziasszony, aki azt a pár állatot gondozza, amit megengedhetünk magunknak.
Sajnos nagy errefelé a szegénység, de a családunk összetartó, és ez a lényeg.
Nem beszélek nyelveket, és csak 8 osztályt végeztem el, hiszen mióta csak az eszemet tudom, nekem is dolgoznom kellett, hogy meglegyen a napi betevőnk. Azt azért megtanultam, hogy mindenért meg kell küzdeni.
Mikor kisebb voltam, azt hittem, ha egyszer én is felnőtt leszek, megváltozik minden, de rá kellett jönnöm, ez nem így van. Ettől függetlenül, a mai napig is arról álmodok, mint itt minden korombeli lány, szerelem, család, és pénz. Elfelejteni a szegénységet, ami itt van, és ezzel a családomon is segíteni. De egyre inkább úgy látszik, ez csak álom marad…
Egy szokásos hétfő reggellel indult a napunk. Papus a bátyámmal már korán elment dolgozni, mi pedig mamussal a piacra indultunk. Megpróbáltuk eladni azt a pár tojást, amit a tyúkok előtte nap tojtak, és azt a pár csirkét, amit még hajnalban levágtunk. Tudtuk jól, ha mindez sikerül, lesz egy kis pénzünk, amire jelenleg nagy szükségünk van.
Amint megérkeztünk, én leültem árulni, mamus pedig elment, hogy leérdeklődje, nincs-e számomra valami munka…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése